Sosem voltál itt
2018.05.19.

Az Oldboy és a Drive óta tudjuk, hogy igazán komoly dolgokat kalapáccsal kell elintézni. Mellette a kés vagy a pisztoly már kimondottan nőiesnek tűnik. A Sosem voltál itt hallgatag ügyintézője sem véli másként. S bár a testén hordja foglalkozásának mellékhatásait, igazán a lelke érdekes. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.

Ki ne tudná, hogy a bérgyilkos/ügyintéző sötét és titokzatos figurája Hollywood egyik legfontosabb karaktere? Akár egy egész tévésorozat is építhető rá (Ray Donovan), de azt is imádjuk, ha meggyilkolt kutyája miatt irtja a gonoszokat (John Wick fejezetei), vagy csak barkácsbolti eladóként védelmezi a gyengébbeket és kiszolgáltatottakat (A védelmező). Ő az igazságosztó és a modern megváltó, aki után áhítozunk, ha átvernek, megaláznak, fenyegetnek. Profin és érzelemmentesen, rögtönítélő bíróságként szolgálja ki egyszerre alantas ösztöneinket (amelyek halált kiáltanak csip-csup ügyek után is) és a nemes eszméket, az élhető és igazságon alapuló társadalmat. A Mumus és Gábriel arkangyal keveréke, halhatatlan, mégis elpusztítható.

Figurája még érdekesebbé válik, ha olyan alkotók öntenek bele új életet, akik kicsit unják már a kliséket és a konvenciókat. Akiket nem pusztán a vér, a bosszú, a bűntől a bűnhődésig ívelő, kiszámítható történet érdekel. Lynne Ramsay főszereplője a pszichológusok álma lenne: traumákkal terhelt élete, az öngyilkosság örök kísértése már épp elég munkát adna, de akkor még ott van a sötét és titkos élete, amelyet azzal egyensúlyoz ki, hogy nagy-nagy alázattal gondozza idős anyját. Súlyos léptekkel és kissé álmatagon jár, akár Jarmusch Szellemkutyája, csak talán ő már nem nagyon hisz semmiben, nincs szent könyve, épp elég az, ha néha kiment valakit az emberkereskedők vagy pedofilok karmaiból. Miközben munkájában precíz és kegyetlen, az élet láthatóan nem tartogat számára napfényes perspektívát: hol a traumatizált múlt árnyai között bolyong, hol csupasz élete díszletei között, de valahogy sehol nincs igazán jelen. Erre utalhat a talányos cím is: Sosem voltál itt.

Talányos – talán ennél jobban semmi sem jellemzi Ramsey filmjét, aki szakít azzal a fogással, hogy az eleinte csak villanásokban megjelenő múltbéli élmények a film végére kerek történetté szelídülnek. Joe (Joaquin Phoenix) traumái végig megmaradnak szilánkosnak, a hézagokat a néző tölti ki filmes rutinjával, csapongó képzeletével. Annyit megtudunk, hogy nem telt túl rózsásan a gyerekkora, s az erőszakos élményekre további terheket rótt a háborús szolgálat, majd az FBI ügynöki munkája. Mindegyik felvillanó történetnek gyermekek a szenvedő alanyai, így teljesen érthető, hogy kiszolgált veteránként gyermekek kiszabadítása lett a „profilja” meglehetősen egyszerű eszközökkel.

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből

Ramsey nem csupán megidézi Hitchcock szellemiségét (a Psycho híres fürdőszobai, késes jelenetével tréfálkozik Joe), de filmes elvét is követi: intenzívebb lesz az erőszak, ha a néző fejezi be a fejében a jelenetet. Így vagy a biztonsági kamerák közvetítésével, feketén-fehéren látjuk Joe-t munka közben, vagy csak azt, ahogy átlép a már néma és merevedő hullákon. Úgy lesz hát kivételesen erőszakos és kegyetlen a film, hogy Ramsey maximálisan kihasználja a kihagyásos elbeszélőmód előnyeit. És kicsit talán túl is hajtja. Az látható, hogy viszolyog a szájbarágástól, attól, hogy minden láncszem pontosan illeszkedjen egymáshoz, épp elég tudni, hogy van Joe, és van a rossz, a politikával összefonódott pedofília, ám a sztori elemeit nekünk kell beilleszteni a megfelelő logikai rendbe. Így ahány néző, annyi történet születhet – csak néha támad bennünk az a sejtelem, hogy egy-egy hatásvadász vagy drámaian üres jelenet helyén elkelt volna egy kis dramaturgiai segítség. 

A múlt felvillanó képei, a szilánkos, morzsalékos történet, a kevés, semmitmondónak tűnő párbeszéd intenzitása – mind-mind kellett ahhoz, hogy a legjobb forgatókönyvért járó díjat kiérdemelje Cannes-ban. És néhány olyan jelenet, amelyet nem könnyű feledni: amikor a lassan haldokló ügynök és az őt megsebesítő Joe egymás mellett dúdol a padlón, miután előbbi megölte az utóbbi anyját. Vagy az a kissé túlrendezett jelenet, amikor Joe a tó fenekére süllyeszti édesanyja tetemét, az egyetlen kapcsot, ami még ehhez a valószerűtlen élethez köti. Jó, ám mindkettő kissé túlfut: előbbiben az egymásba kapaszkodó kezek (áldozat és gyilkosáé), utóbbiban a vízben lebegő ősz hajszálak válnak kissé mesterkéltté. Ám a jelenetek atmoszférája, érzelmi töltete, karcos szépsége nem mindennapi.

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB

A Sosem voltál itt hangulatilag nagyon erős mozi, Phoenix játéka pedig egészen lehengerlő (nem hiába kapta meg a legjobb férfi alakításért járó pálmát is): számos sebhellyel kivert teste, űzött, egyszerre hidegen számító és őrülten izzó tekintete, súlyos, a befogadóra telepedő jelenléte a film igazi felhajtóereje. A megmentett kislányt alakító Ekaterina Samsonov ártatlan, megtört szépsége jól rímel erre az űzöttségre és otthontalanságra, ez az összjáték főként az utolsó jelenetben csúcsosodik ki.

A 21. század Taxisofőre, írta a filmről a The Times – s ha van is ebben némi nagyotmondás, a párhuzam mégis áll. Bár vélhetően Ramsey filmjét nem fogják unos-untalan idézni, mint ahogy Scorsese klasszikusával tették, nem is lesz olyan zajos és botrányos utóélete. Talán azért sem, mert ez a mozi tipikusan nem a szerethető mozik közé tartozik, nyomasztó és nem válaszol meg minden kérdést, s hiába hullanak el benne a rosszak, egészen világos, hogy a világ egy fokkal sem lett jobb. Joe ugyanúgy meg akar halni, és a kislányt sem várja tárt karokkal a szabad élet. 

Ramsey hat évvel a Beszélnünk kell Kevinről után készített új filmet, és most is igyekezett távol tartani a filmjét a történetmondás bevált kliséitől. Mozija a Szellemkutya, az Oldboy és a Drive rokona: hűvös és intenzív, a gyomorszájat célozza. Egyszerre bizonytalanítja el a befogadót, és dolgoztatja meg, s úgy engedi el, hogy a munka java még hátravan: sokszor kell még beszélnie róla, hogy minden a helyére kerüljön. 

A film adatlapja a Magyar Film Adatbázisban itt található. 

Címkék: Mozipremierek 2018