Deadpool 2
2018.05.17.

Poénosabb lett a folytatás, de a Deadpool-jelenség még mindig sokkal szórakoztatóbb a Deadpool-filmeknél. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.

A Deadpool 2-t ugyanazért lehet szeretni vagy nem szeretni, mint az első részt. Tipikus folytatás: a meglepetés ereje már a múlté, cserébe viszont mindenre rápakoltak egy nagy lapáttal. Humorra, akcióra, pofátlanságra.

Két éve a Deadpool azért tarolhatta le a szuperhőspiacot, mert más volt, mint a többi önjelölt igazságosztó: egy szabad szájú, önironikus antihős, aki folyamatosan kibeszélt a nézőhöz, hogy kiossza a

szuperhősfilmek legtöbb közhelyét, stúdióját, karakterét, és elsüssön percenként minimum kettő popkulturális utalást a Star Warsról, a Farkasról, vagy a Deadpoolt alakító Ryan Reynolds valamelyik elhibázott karrierlépéséről (többnyire a szörnyű Zöld lámpásról). Reynolds tényleg erre az idegesítően pimasz szerepre született, és ez a jobb pillanatokban feledtetni tudta, hogy a feltartóztathatatlan viccözönben kétszer annyi poén ment mellé, mint amennyi betalált, és legtöbbször amúgy is csak a Hollywoodban bejáratott alpári humorral próbálkoztak.

A Deadpool 2 javít ezen az arányon: ha bőven akad is olyan geg, amit már az első részben is elsütöttek, összességében viccesebb film, mint az elődje, és mivel egy szimpla akcióvígjátékról van szó, végül is ez a lényeg. Na meg az, hogy teljesíti, amit vállal: kifigurázza az összes fontosabb szuperhősös mozzanatot, ami az előző Deadpool óta történt Rozsomák halálától Josh Brolin kettős szereposztásáig, aki a Marvelnél Thanost, itt pedig Terminátort, pardon, Kábelt játssza. Látványban az első részre ráígérni nem tud, a rendezői széket elhagyó effektvarázsló (Tim Miller) helyére ültetett bravúrkaszkadőr (David Leitch) a kötelezőt hozza a Deadpool szépen felülstilizált nyitóakciója, és a John Wickben vagy az Atomszőkében megcsillantott, megszakítatlan(nak tűnő), pőre akcióremekei helyett. Csak a frissen színre léptetett mutáns, Domino dobja fel az összetűzéseket, akinek az a szuperképessége, hogy mindig szerencséje van, és ez jó pár abszurd akciót (peches, saját késükbe dőlő statisztákat) csempész a filmbe.

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből

A vérfrissítés egyébként is jót tett a Deadpoolnak, a mellékalakok viszik a prímet: Domino limitált szerepében is brillírozik Zazie Beetz, a jövőből érkező, időutazó Kábelt Brolin meglepően jól működő keménységgel és pátosszal játssza, a Vademberek hajszájából felkarolt, komikusnak született kissrác, Julian Dennison pedig itt is hozza a formáját: a rossz bánásmód ellen lázadó süvölvényként egyszerre poénos, irritáló és drámai. Amikor pedig összejön a szupercsapat (és felbőgnek az X-Force nevű új franchise motorjai), az a film egyértelmű csúcspontja: olyan lezserül és ötletesen neveti ki a bosszúállós, allstarkodós csapatépítést, ahogy azt egy formabontó szuperhősfilmtől elvárja az ember.

De ennyiben ki is merül a pozitívumok listája, a Deadpool 2 ugyanis más téren nem hozza azt, amit egy Deadpool-filmnek kéne. Félreértés ne essék: már az első se hozta. A Deadpool ebben a formában egyáltalán nem olyan merész, okos és vicces, mint amilyennek gondolja magát. És itt nem arról van szó, hogy a poénok többsége úgy alpári, hogy provokatív helyett inkább csak prosztó, vagy hogy a filmes utalások között kevés az igazán ihletett (ilyen a John Hillcoat és Nick Cave brutálisan gyönyörű westernjét, Az ajánlatot emlegető poén), hanem arról, hogy a Deadpool szuperhős-paródiaként pont ugyanazokat a közhelyeket hasznosítja újra, amiket más filmekben kiparodizál.

Az első filmet egy elcsépelt bosszúsztorira húzták fel, de most, amikor már letudták az eredettörténetet és a 763 millió dolláros bevétellel a zsebben tényleg szabad kezet kaptak az alkotók, ugyanúgy a retró sablonraktárból pakoltak ki egy alibitörténetet. És ezen nem javít az sem, ha ilyenkor Deadpool benyögi, hogy ez bizony dramaturgiából egyes: attól még ugyanúgy egy dramaturgiából egyesre vizsgázó Terminátor-koppintást kell végignéznünk. Ahogy attól sem lesz jobb a rajzfilmszerű CGI-karakterekkel előadott, totálisan tétnélküli bunyó, ha előtte kikacsintanak ránk, hogy na, most a szuperhősmatinékban kötelező pixelpofozkodás következik.

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB

Ebből pedig egyenesen következik, hogy a Deadpool a felszínt kapargatja, amikor kigúnyolja a szuperhősfilmeket. Csak a magaslabdákat csapja le, az aktualitásokon poénkodik (azokon sem mindig ötletesen: Brolin duplázását például annyival tudja le, hogy egyszer Thanosnak nevezi Kábelt), de egyébként nem gondol semmit a világmentős műfajról, a jól nevelt, de morális dilemmák sorát felvető igazságosztókról vagy a történetvezetési gikszerekről. Sőt, maga is belebonyolódik ezekbe a problémákba, amikor a film végére megpróbálja kilúgozni a pimaszságot a nagypofájú, tiszteletlen antihősből. Deadpoolnak mindig is volt szíve, és a körülrajongott giccsslágereit vagy a vak nyugdíjas nénihez fűződő barátságát látva egyértelmű volt, hogy nem teljesen cinikus, a második rész végére viszont egészen megszelídítik és családbaráttá fazonírozzák, amikor megpróbálják eladatni vele azt a tanulságot, hogy embert – de legalábbis kiskamaszt – ölni csúnya dolog. Egy olyan filmben, ahol percenként beleznek ki, fejeznek le, robbantanak cafatokra valakit.

Két kör után úgy tűnik, hogy a Deadpool-jelenség sokkal szórakoztatóbb maguknál a Deadpool-filmeknél. Az ötlet (az öntörvényű, fájdalmát humorral leplező, a negyedik falat szétzúzó antihős) és Reynolds alakítása is ötcsillagos, csak hát a valódi tabudöntés hiányzik innen, de nagyon. A provokatívnak reklámozott Deadpool-filmek lényegében nem csinálnak mást, mint ami a zsánerben már megszokott: megjutalmazzák a rajongókat, amiért az összes szuperhősfilmet megnézik, és értik meg értékelik a rájuk tett utalásokat és a köpenyes világmentőket kifigurázó gegeket. A különbség annyi, hogy itt jóval több vulgárpoént szórnak, és a mindennel, de csupán biztonságos keretek közt ironizáló antihős párszor ránk vigyorog közben. Szuperhős-paródiának ez egyszer (de még akár kétszer is) elmegy, de sokkal többet is ki lehetne hozni belőle, ha nem ugyanaz a franchise-építő, sablonokból építkező, gyermetegen humorizáló kamaszszív dobogna Deadpool sztreccsruhája alatt is, ami a Marvelt is világsikerre vitte.

A film adatlapja a Magyar Film Adatbázisban itt található.  

Szerző: Soós Tamás
Címkék: Mozipremierek 2018