Jaume Cabré: Én vétkem
2018.12.17.

A „végleg befejezetlennek” ítélt kötet egy évezred történelmét próbálja meg olyan kérdésekből kiindulva megfogalmazni, hogy minden emberben eredendően benne rejlik-e a gonoszság, elviselhető-e a bűntudat, és megbocsáthatóak-e a vétkek. HELYES KATALIN ÍRÁSA.

Jaume Cabré 2011-ben megjelent, és most újra kiadott Én vétkem című kötete a korai Alzheimer-kórral küzdő Adriá Ardévol visszaemlékezése, amelyet átszőnek a szimbólumokkal mozgásba hozott történelmi korszakok, a történelmi tudat, és a szereplők cselekedeteiből fakadó bűntudat. A gyermek- és fiatalkor apró morzsáinak leírásától elevenné váló szöveg olvasása közben az olvasó együtt nő fel a szereplővel és együtt bizonytalanodik el vele a hit és a megbocsátás feltétlen kapcsolatában.


Olvasás közben akaratlanul is próbálunk csomópontokat felfedezni a kezdetben még követhető, majd később egyre jobban hömpölygő, összegabalyodó századok cselekményeiben. A szimbólumok adhatnak támpontokat a felfejtésben, a kék-fehér kockás kendő, a Vial-hegedű, vagy az Urgell-kép. A hegedű mind közül a legmarkánsabb vonal, hiszen a keletkezésének körülményeiből, a tulajdonosai személyiségéből, a hozzá tapadt sorsokból különböző korszakok eszméje bontakozik ki. Az Urgell-képen megjelenő Santa Maria de Gerri kolostor mögötti naplemente pedig a hátteret szolgáltatja a kötethez. A napnyugta, mint a sötétségbe vezető út első szakasza meghatározza a hangulatot a főhős visszaemlékezéséhez.

Adriá gyermekkorában a házuk különböző rejtett zugaiban is képes volt folyamatosan jelen lenni mindenhol. „Az otthoni partizánélet alaposan felkészített az álcázásra, sőt már-már arra is, hogy mindenütt jelen legyek.” A változatos történelmi korszakokban ugyanezt a jelenlétet valósítja meg, hiszen hol egy SS-tiszt, hol egy zsidó család, hol a főinkvizítor beszélgetéseit meséli el résztvevőként. Így elevenednek meg a korábbi korokban élő alakok és így veszi magára Adriá a tudás birtokosaként a bűntudatukat. A szereplők, akár elkövetőként, akár túlélőként, életfogytig tartó vezeklésre ítélik magukat, és az emlékeik megőrzésével és továbbadásával próbálják meg feldolgozni saját tetteiket. Az inkvizícióban résztvevő papból és a náci ideológia szolgálatában álló katonákból és orvosokból szerzetesek lesznek, hogy egy másik „isten” szolgálatában vezekeljenek, és reménykedjenek a bűnbocsánat elnyerésében.

A főhős édesapja műgyűjtő, és ebben a visszaemlékezésben az átadott tudás, a tárgyakhoz kapcsolt történetek egészen közelivé, személyessé válnak. A régiségek és a korábbi korokban élők emlékei a régi bűnöket hagyományozzák Adriára. A tárgyak megérintésével és birtoklásával magára vállalt teherként éli át újra a történelmet, a 14-15. századi inkvizíciót, a nácizmust, a holokausztot és a Franco-diktatúrát. A tárgyakkal együtt a szereplők emlékezetét, az átélt, szubjektív történelemszeletet is mintegy magáévá teszi. Ezzel mintha azt akarná sugallni a történet, hogy minden egyes ember vétkes az emberiség múltban elkövetett bűnös cselekedeteiért. „A gonosz a perverz emberi akarat gyümölcse? Vagy ha nem, akkor az ördögtől való, az oltja az általa alkalmasnak talált emberekbe…”

Adriá egész életét annak szenteli, hogy a szereplők cselekedetei mögött meghúzódó titkot és motivációt értelmezze vagy erre kísérletet tegyen. Kutatja a velünk született gonoszt, és a igyekszik megragadni a gonoszság kiteljesedésében a véletlen szerepét. Kiderül, hogy a bűn minden egyes korszakban állandó tényező, és csupán a véletlen műve, hogy melyik emberben összpontosul és teljesedik ki. Az eredendő bűn kutatása közben, a Teremtés folyamatát mintázva építi fel Adriá Borges Bábeli könyvtárát a lakásban. „Ez a szoba az én világom, az életem, a csaknem tökéletes mindenség, amelyből csak a szeretet hiányzik.” A tudományokból szerzett ismeretek vezetik, hogy megtalálja a gonoszság eredetét, és megírja a történetét, amely a regény kicsinyített másának tekinthető.  

A szöveg sajátossága, hogy a tragikus sorsok elbeszélésének eszköze mégsem a pátosz, hanem sokkal inkább a naturalisztikus kifejezésmód. A különböző személyiségek teljes átalakuláson mennek keresztül, emiatt a történet vége felé közelítve egyre jobban összegabalyodik a történelem, a korszakok egymásba mosódnak, és egy bekezdésen belül századokat ugrunk, hogy végül visszakerüljünk a feltételezett ősbűn eredeti helyszínére. A regénybeli és a valóságban tapasztalható káosz elhatalmasodása miatt is érdemes kísérletet tenni ezeknek a történeteknek a felfejtésére, hiszen „bárminek a történelme megmagyarázza ennek a bárminek a jelenét”.

Jaume Cabré: Én vétkem, Jelenkor Kiadó, ford. Tomcsányi Zsuzsanna, 2014, 2018, 684 oldal, 5999 Ft

Szerző:  Jaume Cabré,  Cím:  Én vétkem,  Kiadó:  Jelenkor Kiadó,  Kiadás éve:  2018,  Oldalszám:  684 oldal,  Ár:  5999