Beszélgetés Bajomi Nagy Györggyel
2018.05.02.

"Barátságos fejem van, és a naivitás sem állt távol tőlem. Bár nem úgy, hogy ha most azt mondaná: „élő zsiráfokat tartok otthon”, akkor elhinném és visszakérdeznék: „Tényleg? Hányat?” De kedves fickó vagyok, és bizalommal viseltetek az emberek iránt." STUBER ANDREA INTERJÚJA.

Revizor: Pár éve, amikor beszélgettünk, büszkén említette, hogy a dráma tagozatos szentesi gimnáziumi osztályából hatan lettek színészek, és kettőnek közülük Jászai Mari-díja is van! Hát most már háromnak.

Bajomi Nagy György: Évek óta felterjesztettek erre a kitüntetésre a szombathelyi színházból. Úgy tudom, olyan is volt, amikor a Jászai Mari-díj bizottság a listája első helyére tett. Ezért aztán reméltem, előbb-utóbb eljutok oda, hogy meg is kapom. A Weöres Sándor Színház tízéves társulati működése alatt először fordult most elő, hogy állami művészeti díjat vehetett át valaki közülünk. Bízom abban, hogy ez az én Jászai Mari-díjam első fecske lesz.

R: Azt gondolja tehát, hogy a jelenlegi szombathelyi éra folytatódik tovább? Mert kívülről nézve kicsit úgy látszik, hogy erős összefogással megvívták a harcot Jordán Tamás igazgatói pozíciójának megőrzéséért, és a nehezen elért siker után mintha elkezdtek volna szétszéledni.

Ernst
Ernst (komoly) az élet (Bunbury)
BNGy: Én maradok. A Jordán Tamás vezetéséből hátralévő két évet Szombathelyen fogom tölteni, utána pedig elmegyek, bár még nem tudom, hová. Nem pusztán barátságból és szolidaritásból nem hagyom most el a Weöres Sándor Színházat, hanem mert színészileg iszonyú jó dolgom van itt. Tiszta erőből dolgozó, kitűnő társulatban játszom nagyszerű szerepeket élvonalbeli rendezők keze alatt. Színész számára ennél jobb helyzet nem létezik. A következő évadom így fest: A revizor Polgármestere Mohácsi Jánosnál, a Titus Andronicus címszerepe Pálfi Györgynél, valamint benne leszek az Öröm és boldogság című, erdélyi melegekről szóló új Székely Csaba-darabban, amelyet Alföldi Róbert visz színre. A negyedik bemutatómról még nem tudok pontosabbat, de egy olasz rendező érkezik hozzá.

R: Lehet mondani, hogy fő színésze a Szombathelyre járó rendezőknek – Béres Attilától kezdve Mohácsi Jánoson és Valló Péteren át Zsótér Sándorig –, egyedül Alföldi Róbert maradt ki eddig. 

BNGy: De ez pillanatokon belül megváltozik, mert most próbáljuk vele A salemi boszorkányokat, és abban van egy kisebb szerepem. Nem olyan kicsi szerep, az egész második részben színpadon leszek, csak kevesebbet beszélek, mint szoktam. Ezt most nem is bánom egyébként, bár nem szokott terhemre lenni, hogy egymás után kapom a nagy szerepeket.

R: Hány főszerepet bír el egy évadban?

BNGy: Akárhányat. Tényleg. Bírom. Szeretem csinálni. Néha kérdezik a színészt, hogy próbálni szeret jobban vagy játszani. Hát én mind a kettőt élvezem. Egyáltalán: semmi nehézséget nem találok a munkámban. Nagyon komolyan vett játék. De játék. Talán a taps az egyetlen, amit nem igényelnék, az számomra fölösleges rátét. Mindig igyekszem is szorgalmazni, hogy ne egyenként hajolgassunk, hanem együtt. Közös dolog az, amit létrehozunk. 

R: A jelenlegi évadban az Oblom-off, a Bunbury, a Home Bank és A salemi boszorkányok adott feladatot. Egyik bemutató jött a másik után, egész évadban próbált. Nem fárad, nem apad a munkakedv?

BNGy: Nem. Lehet talán, hogy kellene nyafognom, panaszkodnom, de nem tudok. Egy elégedett színésszel beszélget. Jó, mondjuk a szövegtanulásra kicsit nehezen szánom rá magamat, mert végtelenül lusta vagyok. De amikor végre a kezembe veszem és elkezdem tanulni, akkor könnyen és gyorsan megy. A példányaim általában tiszták, nem kell beleírnom semmit, megjegyzem, amit kell. A szerepek rendje egyébként hatással van az eredményre is, nem egészen független az alakítás attól, hogy mi mire jön. Az évad elején Valló Péternél eljátszott Oblom-off például olyasmi szerep volt, amilyennel ritkán van dolgom: nincsenek benne érzelmi kitörések, jelen van, él, minimálban. Szeretek kicsiben dolgozni, kis térben is – a Márkus Emília termünk kiváló hely, közel a közönség, együtt vagyunk, a „földön” játszunk, nem kell se fel, se le néznünk egymásra a nézőkkel. 

Oblom-off
Oblom-off
R: Közbevetem: ez különösen előnyös elrendezés volt például Czukor Balázs Hamletjénél, ahol tulajdonképpen a közönség játszotta el Horatiót; betöltötte a bizalmas barát szerepét, akit Hamlet beavat a terveibe és gondolataiba. 

BNGy: A Hamlet engem lepett meg legjobban. Amikor a próbák előtt két héttel Czukor Balázs szólt, hogy nem sok szereplő lesz, legyek benne, akkor én homályosan Poloniusra gondoltam, ő pedig úgy képzelte, hogy mindenki játszik mindent. Ebből lettem aztán a címszereplő. Sehogy nem tudtam elképzelni magamat mint önmarcangoló, tépelődő királyfit. Még két héttel a bemutató előtt is úgy éreztem, ebből ólajtó méretű bukás lesz. De aztán ennek a különös gondolkodású rendezőnek a fejében összeállt az egész, és onnantól könnyű lett. Én nem tudok fura, elvont, őrült dolgokat kitalálni. Nem is volt rá szükség. A rendező őrült helyzetekbe tett bele, azokban kellett működnöm. Gábor Miklós-díjat kaptam érte. Vendégszerepeltünk az előadással Svédországban, állva tapsolt a közönség. De visszatérve az Oblom-offhoz, utána egy időre talán benne ragadtam a bamba birka figurában.

R: Gyakran kap szelíd, naiv, nagyra nőtt csecsemő típusú szerepeket.

BNGy: Ezt hívja elő az alkatom, a termetem, a képem, a személyiségem. Barátságos fejem van, és a naivitás sem állt távol tőlem. Bár nem úgy, hogy ha most azt mondaná: „élő zsiráfokat tartok otthon”, akkor elhinném és visszakérdeznék: „Tényleg? Hányat?” De kedves fickó vagyok, és bizalommal viseltetek az emberek iránt.

R: Nem meglepő tehát, hogy Orgont is eljátszhatta tavaly, a Béres Attila rendezte szombathelyi Tartuffe-ben. Bár maga a figura – nagyon konszolidált, jól fésült, fazonírozott szakállú, öltönyös, gurulós bőröndös Orgon – kicsit talán meglepően hatott. Az előadás elején Brüsszelből érkezett haza. Azóta szeretném megkérdezni, hogy mit csinált az Orgonja Brüsszelben?

Home bank. Fotók: Weöres Sándor Színház
Home bank. Fotók: Weöres Sándor Színház
BNGy: Úgy képzeltük, hogy ez a mi Orgonunk egy magasan kvalifikált, sikeres politikus, aki talán valami európai uniós dolgon vett részt odakint. De aztán az emberi és a családi kapcsolatait illető naivitásban semmi hiba nem volt. 

R: Alföldi, Béres, Mohácsi, Valló, Zsótér. Mindegyik másképpen jó rendező?

BNGy: A jó rendezőnek számos ismérve van, és az egyik legfontosabb, hogy elfogadja, ha a színész jobbat mond. Mivel hiszi, hogy egy irányba megyünk. Persze nem feltétlenül van mindig jobb mondása a színésznek, meg akadnak olyan rendezők, akik nem is igénylik. Zsótér, Alföldi például meghatározóbb, beállítósabb fajták. Van ilyen is, olyan is. Kizárólag az a rossz, ha a rendező ragaszkodik a rosszhoz és nem tudsz kiszabadulni belőle. De Szombathelyen ez a veszély nem fenyeget, ezek a rendezők nyitottak. 

R: Hagyják a színészt saját magából kiindulni?

BNGy: Azon kívül, hogy esténként a színpadon kiordíthatjuk, kiélhetjük, kisüthetjük magunkból a feszültségeinket, az a legjobb a színészetben, hogy folyton analizálod magad a szerepekhez, egyre többet tudsz meg saját magadról a játékból. Ezért különösen érdekesek és emlékezetesek számomra azok a feladatok, amikor olyan embert formálok meg, akihez nincs sok közöm. Például a Tizenkét dühös emberben a 10. esküdt, aki csupa agresszió, vagy a hatalomtól deformálódó Vitéz Mihály fejedelem.

R: Akkor a színész kíváncsisága elsősorban önmagára irányul?

BNGy: Lehet. Meg azt akarja, hogy szeressék. És egy vidéki város színészeként az jól érzékelhető is, ha szeretik. Szombathelynek egy évtizede van saját színháza, és azt hiszem, hogy erre a periódusra majd úgy fognak emlékezni, mint egy szép, sikeres korszakra. Szerencsésnek tartom magam, hogy a részese lehettem. 

Szerző: Stuber Andrea