Ha van ma igazán nehéz feladat egy tévénéző számára, akkor az leginkább a különböző szakács- és főzőműsorok elkerülése. Régen nem volt ez olyan kivitelezhetetlen feladvány, tudhatta az ember, hogy a főzőcskézést a délelőttel szinte mindenhol befejezik, így ételízesítővel feldobott levessel és konzerv paradicsomszósszal aligha találkozott a képernyőn az, aki esténként huppant le a tévé elé. Mi sem mutatja azonban jobban a televíziózás változását, mint az, hogy ma már főműsoridőben vetítenek szakácsműsorokat, és lassan egymással vetélkednek a csatornák, hogy ki tudja hosszabban mutatni, ahogy tehetséges és kevésbé tehetséges, önjelölt konyhatündérek harcba szállnak a nyereményért. Talán nincs is olyan, aki ne hallott volna már a sokadik évadnál tartó, valami különös oknál fogva roppant népszerű A Konyhafőnökről, vagy éppen a hasonló minőségű Séfek séféről. Ráadásul nem úgy tűnik, hogy egyhamar véget érne a gasztrovetélkedők népszerűsége, ami azt is mutatja, hogy szeretünk mi főzni, de mégis jobb azért, ha csak nézzük, hogyan csinálják ezt mások.

Persze, a panaszkodás nem minden esetben indokolt, hisz létezhetnek minőségi gasztrovetélkedők is, itt van például rögtön a korábban egészen zavarba ejtő műsorokkal (Exek az édenben, Feleségek luxuskivitelben) előrukkoló Viasat 3 új próbálkozása, az Ide süss!, ami valami olyasmit vesz alapul, ami néhány ezer kilométerre tőlünk A-kategóriás, vagy stílszerűbben, Michelin-csillagos brandnek számít. A The Great British Bake Offról van szó, ami – ahogy a neve is mutatja – cukrászvetélkedő, de nem a Gordon Ramsay-féle fajtából. Vagyis itt nincs kiabálás, senki nem rohangál füle mögé tett ceruzával a konyhában, és még csak nem is jönnek össze egymással a versenyzők, legfeljebb valakiről kiderül, hogy amúgy nehéz élete volt, de a sütés a mindene. A dolog mégis működik, a britek évek óta kajálják a műsort, ami egy ideig a BBC-n futott, aztán úgy egy éve átvándorolt a Channel 4-ra, de ez a legkevésbé sem zavarta a nézőket. A The Great British Bake Off versenyzői pedig igazi sztárok lesznek, reggeli műsorokba hívják őket, egyesek cukrászdát is nyithatnak, mások meg ott viríthatnak a Daily Mail címlapján.

 

Mivel a hazai csatornák elég régóta már szinte kizárólag megvásárolt, netán elcsent formátumokból élnek, nem érhetett senkit váratlanul, hogy Magyarországra is megérkezett a cukrászvetélkedő. Amit a csatorna nemes egyszerűséggel „az ország nagy cukrászversenyének” nevez: nyilvánvaló túlzással, de hát az itthoni csatornák egyébként is szeretik az ilyen nevetséges fokozásokat. Van viszont, ami jóval lényegesebb a címnél, és az az, hogy mennyire sikerült a műsornak megőrizni az angol testvér báját. Lévén nem kétséges, hogy a The Great British Bake Off azért szerethető műsor, mert van benne egyfajta angolos báj, nem akarja többnek mutatni magát, mint amire képes, és egy pillanatig sem érzi szükségét annak, hogy giccses és művi elemekkel dobja fel az adásidőt, pedig hát a formátum (ezernyi, díszesebbnél díszesebb sütemény a képernyőn) kétségkívül predesztinálná erre.

 

Amit az Ide süss! naponta produkál, nos, annak sok tekintetben nagyon is köze van az eredeti műsorhoz: itt sem valami agyondíszített stúdióba, hanem egy kastély kertjébe mennek a versenyzők, ahol szép sátorban igyekeznek megmutatni, mire képesek, ha be kell kapcsolni a keverőgépet, meztelen Fekete-erdő tortát, vagy royal icingot kell csinálni, amiről legtöbbünk valószínűleg azt sem tudja, micsoda. Szóval jó pár dolgot átvettek a műsor készítői a britektől, így szerencsére a néző helyenként tényleg azt érzi, amit a The Great British Bake Off közben: hogy ez nem egy művi vetélkedő, ahol ide-oda rohangálnak, és azt kellene elhinni, hogy minimum vége a világnak, ha nem sül meg időre a kalács.

 

Persze, az Ide süss! tényleg nem szól másról, csak arról, hogy van 10 versenyző, aki elmondhatatlanul szeret sütni, és ezt most ország-világ előtt is szeretné bizonyítani. Jön a taxisofőrként dolgozó nagymama, a menedzser és a fiatal lány, aki teljesen őszintén elmondja, hogy ő csak azért szeret süteményeket összedobni, mert utána megeheti őket. Amit az ilyen műsoroknál el lehet rontani, az pont a casting: a készítők sokszor azt tartják kifizetődőnek, ha olyan karaktereket válogatnak be, akiket már másnap címlapra lehet tenni, el tudnak mesélni legalább egy tragikus történetet az életükből, a többi nem is igazán számít. Ha valamiért dicséret illeti a műsor készítőit, akkor az éppen az, hogy nem így gondolkodtak. Nem mintha ne lenne kedvelhető figura a kőszegi kebabos, akiről kiderül, hogy a város főterén kínálgatja a saját recept alapján készülő baklaváját. De nincsenek hosszú kisfilmek a versenyzőkről, és nem arról beszélnek a műsor jelentős részében, hogy mit kezdenének a nyereménnyel. 

 

Ami ráadásul meglépő, hogy hiába nincs rohangálás, kiabálás és egyéb hasonló show-elem, a műsor ettől függetlenül pörög, minden adásra jut két feladat, ami általában se nem látványos, se nem túl extravagáns, mégsem unalmas nézni, ahogy a sütés iránt láthatólag valóban elkötelezett emberek habarnak, gyúrnak, tojást vernek, és a végére olyan kreálmányokat hoznak létre, amelyek nagy része miatt rohannánk is rögtön a cukrászdába. Nyilván nem ez a tévézés csúcsa, ez hamar átjön a nézőnek, de közben elsősorban arról szól a műsor, hogy ezek az emberek szeretik, amit csinálnak, és ezt végül is jó nézni. Azt viszont nehéz hova tenni, hogy a magyar verzióból úgy, ahogy van kimaradtak a kirándulós részek, amik a The Great British Bake Offban arról szóltak, hogy Anglia valamely jellegzetes sütijének történetét mutatták be két feladat között, külső helyszínen, szakértőkkel együtt. Nem a Gasztroangyalhoz hasonló bájolgást várna az ember, de jót tett volna az Ide süss!-nek, ha a zsűri és a műsorvezetők olykor elmennek valahová, és bemutatnak egy ismertebb desszertet, sztorizgatnak ennek kapcsán, vagy épp bármi olyasmit csinálnak, ami kicsit változatosabbá teszi a műsort. 

 

Mert a kéttagú zsűri (melynek egyik tagja szinte minden értékeléskor a kedvenc határozószavát, a „nagyon”-t hívja segítségül) és a műsorvezetők jelen állapotukban sok vizet nem zavarnak, ami annak fényében mindenképpen meglepő, hogy az egyik hoppmester Hajós András, akire divat hosszú évek óta úgy tekinteni, hogy ő a televíziózás egyik reménysége, és bár több műsora is félrement, egyszer majd csak összejön neki a dolog. Ez biztosan így van, és az utóbbi években voltak kifejezetten jó próbálkozásai is, de az valószínű, hogy nem az Ide süss! lesz az igazi áttörés számára. Itt alig van szerepe, a felvezetőben némi szerepet kap a humora/modorossága, aztán a műsor közben leginkább csak oda-odamegy a konyhaasztalokhoz, és pár, akár viccesnek is nevezhető megjegyzéssel kommentálja az eseményeket.