A Pannon Filharmonikusok koncertje
2018.04.02.

Március 23-án „Ereje teljében” címmel adott hangversenyt a Müpában a Pannon Filharmonikusok. MALINA JÁNOS KRITIKÁJA.

Ha a cím némileg baljóslatúbban hangzik is annál, amilyennek kiötlői szánhatták, maga a koncert, amelyet a zenekar vezető karmestere, Bogányi Tibor vezényelt, érdekes műsorválasztással és ragyogó előadói teljesítményekkel járt a közönség kedvében.
 
Várdai István
Várdai István
A hangverseny első részében angol zenét szólaltattak meg: Edward Elgar Győzelmi indulója után William Walton Csellóversenye következett. Elgar sokoldalú zeneszerző volt, aki az opera kivételével minden fontosabb műfajban komponált jelentős és eredeti műveket. Talán legszemélyesebb specialitása azonban az indulókomponálás volt, amelyre minden adódó lehetőséget megragadott; élete folyamán szép csokrot gyűjtött össze belőlük. Hiába: az angol világbirodalom fénykorában alkotott, még ha a vége felé is. Ez az induló nem önálló műnek készült, hanem a – no lám csak! – Viktória királynőnek ajánlott, Caractacus című, hősi témájú kantáta egyik tételeként. A dúsan meghangszerelt, csinnadrattásan induló, de kontrasztként lírai és játékos szakaszokat is tartalmazó darab impozáns módon szólalt meg. Habár a műre nézve kedvezőtlen összehasonlításra adhatott alkalmat az a gondolat, hogy a zeneértő királynőnek – uralkodása kezdetén – még egy Mendelssohn zenélt az otthonában.
 
Noha Elgarnak éppen a csellóversenye az egyik legkultikusabb alkotása – legalábbis a britek körében –, ezen a hangversenyen csaknem két generációval fiatalabb honfitársának, William Waltonnak a versenyműve csendült fel Várdai István szólójával. A Pjatyigorszkij számára 1956-ban komponált darab, bár népszerűsége nem éri el a jóval korábbi Brácsaversenyét, gondolati és érzelmi mélységben mindenképpen megelőzi azt. Walton egyéni stílusának jellemzője a hangszerelés eredetisége-ötletgazdagsága és a különleges tételrend. Ebben a háromtételes műben mintha kicserélte volna a két utolsó tételt: előbb, középső helyen következik a gyors tétel (Allegro appassionato), majd zárásként egy variáció-sorozat hatását keltő, improvizatív lassú tétel (Lento).
 
Bogányi Tibor
Bogányi Tibor
A feltűnően gazdag ütőskart foglalkoztató mű különleges és sejtelmes, Bartók Zenéjét idéző cseleszta- és hárfa-kombinációval kezdődik, s ezt hallatlanul érzékenyen szólaltatták meg Bogányiék. A műben afféle idő-szimbólumként vissza-visszatérő, lassú metronómütésként ható lépegetés szabályos rácsozata fölött abszolút szabadon szárnyalt a Várdai által ideális érzékenységgel és karcolhatatlan szépséggel megformált, expresszív és gazdagon árnyalt csellószólam, zenekar-kíséretes és szólisztikus szakaszokat váltogatva. A gyors tételben, ha lehet, még imponálóbb volt Bogányi vezénylésének precizitása, világossága, a részletek gondos kontrollja. A csellószólam fürgesége és játékossága érdekes módon nem keltett csillogó hatást, bármilyen tündéri, már-már álomszerű könnyedséggel játszotta is Várdai a virtuóz kadenciát és a tétel szellemes lezárását. A zárótétel újabb elbűvölő hangzásait, fafúvós szólóit, rapszodikus karakterváltásait, harsány zenével megszakított nagy cadenzáját rendkívül figyelemreméltó szuggesztivitással formálta meg Várdai és Bogányi. A legszebb pillanat, a lassú zárás pedig megrendítően szép volt, és tökéletesen igazolta a szokatlan tételrendet: a cselló szívhezszóló dallamának, a visszatérő hárfás-cselesztás effektusnak és az érzéki szépségű harmóniáknak a szuggesztív felidézése az előadók maximális odaadását és érzékenységét dicsérte.
 
A hangverseny második része azután a zenekar és Bogányi Tibor – lehető legjobb értelemben vett – jutalomjátékának bizonyult. A Seherezádé, Rimszkij-Korszakovnak ez a talán legragyogóbb partitúrája, amely – és néhány társa – nélkül sem Debussy, sem Ravel, sem Stravinsky nem lehetne az, akinek ismerjük, ritkán hallható plaszticitással, színgazdagsággal és precizitással, rendkívül frissen és szuggesztíven szólalt meg. Bogányi kiváló ízléssel és határozottsággal rajzolt meg íveket, fokozásokat és tetőpontokat, erőteljes kézzel valósította meg kiváló és funkcionális agogikai elképzeléseit, s a kamarazenei finomsággal megkomponált részleteket is imponáló áttetszőséggel, tisztasággal formálta meg. Az egész darabban remekeltek a fúvósok – például a klarinétosok, fagottosok –, és Seherezádé ritornellként szereplő hegedűtémája mellett a csellószólók is igazi szólista-színvonalon, ugyanakkor rendkívül fegyelmezetten szólaltak meg. Remek tempóválasztások, kitűnő, karakteres zenei gesztusok jellemezték az előadást – egyáltalán, a zenekar beszédesen játszott, mesélt, minden elevenné és képszerűvé vált előadásukban. Ugyanakkor nyilvánvalóan érzékelhettük a teljes együttes maximális jelenlétét és motiváltságát.
 
Ennyire kategorikusan talán még sohasem fogalmazódott meg bennem az, hogy a Pannon Filharmonikusok egészen kiváló zenekar, s hogy Bogányi Tibor nagyszerű karmester. Mindkettő: ereje teljében.
Szerző: Malina János
Helyszín:  Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem,  Időpont:  2018. március 23.