6. Friss Hús Rövidfilmfesztivál
2018.04.02.

Úgy alakult, hogy az idei Friss Hús rövidfilmfesztivál erős és változatos felhozatalából a legnagyobb kedvenceink mind súlyos témákkal foglalkoznak. De nem kell megijedni, ettől még öröm nézni őket, egyébként pedig vetítenek szuper, vidám filmeket is a fesztiválon. BUJDOSÓ BORI AJÁNLÓJA.

Amikor 2013-ban a Daazo először megrendezte a Friss Húst, a fesztivál rögtön az egyik legmenőbb kulturális eseménnyé vált Budapesten, a Toldi moziban közösségi élmény volt együtt rácsodálkozni, hogy mennyi remek kisfilm készül valójában nálunk – csak addig nem biztosított nekik senki ekkora platformot, ahol egybegyűjtve megnézhettük volna őket. Azóta minden évben színvonalas válogatást kínált a fesztivál, de az idei, hatodik Friss Hús minden korábbinál nívósabb, a 34 magyar versenyfilm között tulajdonképpen egyetlen rossz alkotás sincs.

Szóval bármelyikre is ül be a néző a fesztivál hét szekciója közül, csak jól járhat, de azért kiválasztottuk azokat a filmeket, amelyek még ebből a mezőnyből is kiemelkednek. Csak a magyar versenyfilmek közül válogattunk, de a fesztiválon emellett van nemzetközi, horror, gyerekfilmes és queer blokk is, és a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak rövid dokumentumfilmjeiből is meg lehet nézni egy szelekciót.

 

Moldvai Katalin: Ahogy eddig

Moldvai Katalintól még nem láthattunk semmit, de bemutatkozó filmjéből rögtön nyilvánvaló, hogy fantasztikusan érzi színészeit. A Tóth Krisztina novelláján alapuló kisfilmben Tóth Ildikó egy megfáradt, elvált anyát alakít, aki idős édesanyját (Venczel Vera) viszi kórházi vizsgálatra egy gyanús folt miatt a vállán. Egy szoros és bonyolult viszony múltját és jelenét kell néhány gesztussal érzékeltetniük, hiszen nincs idő kibontani a figurák hátterét, és itt azonnal két hús-vér ember áll előttünk.

A rendező remek arányérzékkel építi fel jeleneteit, Tóth és Venczel pedig lenyűgöző rutinnal formálják meg figuráikat, egy-egy hangsúllyal vagy nézéssel évtizedeket tesznek oda a vászonra; az idős anya és felnőtt lánya közti szeretetnek, súrlódásoknak, feszültségeknek minden üledékét látjuk. Ez kulcsfontosságú, mivel a film éppen arról szól, hogy mindaz, amit magukban és egymásban felhalmoztak, hogyan sül ki egy nehéz élethelyzetben. És itt megkapunk mindent a színészektől, ami a csendes robbanáshoz kell.

 

Kis Hajni: Last Call

Last Call
Last Call

A legeslegjobb alakítás azonban, amit az idei Friss Húson láthatunk, Zsurzs Katié. Nagyjából egyszemélyes show-val taglóz le minket a kb. 25 perces film során, mert hasonlóképpen előző rövidfilmjéhez, a Szép alakhoz (ami egyébként az idei queer válogatásban ismét megtekinthető), Kis Hajni most is egyetlen figurához megy nagyon közel, és annak a belső világát tárja fel. Ezúttal egy idősödő nőt figyelünk, aki valójában és képletesen is levegőért kapkodva, mégis rendíthetetlen belső akarással küzdi át magát nehéz – javarészt megalázó – akadályok sorozatán, hogy eljusson külföldön élő felnőtt lányáig.

Rögtön az első jelenet alatt legszívesebben eltakarnánk a szemünket és fülünket, amikor az angol nyelvvizsgán küszködik ez a sokat próbált nő, látni sem akarjuk a kínos helyzetet, de ezt még számos hasonló követi. Pompás a dramaturgia, a kínosság halmozódásával egyre nő a feszültség, aztán a rendező old rajta egy picit egy felszabadult, mókás táncjelenettel, majd újra befeszít, tökéletes ritmusban, biztos kézzel vezet végig minket ezen a felkavaró utazáson.

Két kitűnő rövidfilmje után Kis Hajni éppen most nyert támogatást első nagyjátékfilmjére a Filmalap inkubátorprogramjában – szemmel láthatóan készen áll, mi pedig nagyon várjuk.

 

Schwechtje Mihály: Aki bújt 

Aki szintén nagyon megérdemelné már, hogy nagyjátékfilmet készíthessen, az Schwechtje Mihály. Ő veterán rövidfilmesnek számít, olyan, meglehetősen eltérő stílusú és hangvételű kisfilmeket csinált, mint például a Büfé két ablakkal (2005), az Ünnep (2009), a Porcukor (2010) és A pingvinkonstrukció (2013). Az Aki bújt, aki nem talán az eddigi legjobb munkája, amelyben mindössze tíz perc elég számára ahhoz, hogy megfesse a mélyszegénységbe süllyedt vidéki Magyarország lesújtó portréját. A történetet nem lövöm le, aki teheti, nézze meg inkább úgy, hogy nem tudja az elején, hova fut ki a sztori, úgy fog igazán fájni.

Schwechtje gyerekszereplőkre épít, akik abszolút természetesen léteznek a kamera előtt, és fontos kiemelni a látványért felelős Izsák Lilit is, akinek eddig főleg színházban láthattuk a fantáziadús díszleteit, itt pedig egy cigánytelep lerobbant, szétrohadt világát teremtette meg csodálatosan. Hitelesnek tűnő életképeket látunk: a legkisebbek még ártatlan kedélyességgel bújócskáznak a romos házak és lomok között, a nagyobbak már valami szintetikus drogtól kiütve döglenek a mocsokban, a felnőttek pedig szinte csak szellemként bukkannak fel egy-egy pillanatra a háttérben. Hétágra süt ugyan a nap, de mindent felver a gaz, és nincs remény.

 

Kovács István: Ostrom

 

Aki bújt
Aki bújt

A szerbiai Zentáról származó rendező az Asszonyok lázadása című dokumentumfilmje után ismét a balkáni háborúból kiragadott epizódot dolgoz fel, de ezúttal egyetlen nő mikrotörténetét, ami pont befér egy rövidfilm keretei közé. Egy szarajevói lakásban magára maradt özvegy (Vedrana Božinović) túlélési rutinját ismerjük meg: se vezetékes víz, se elektromosság, a fűtéshez fát kell szerezni valahonnan, víz akkor van, ha eleget esett és nem lőttek lyukat a műanyag gyűjtőedénybe. De most lőttek, pedig a főhősnő hajat akar mosni, mindenáron. Húsz percen át követjük azt, ahogyan életét is kockára téve próbál különféle módszerekkel vizet szerezni egy teljes napon keresztül.

Értelmetlen, Don Quijote-i küldetése ellenére figurája nem válik szánalmassá vagy nevetségessé, mert világos, hogy a hajmosás önmagán túlmutató aktus, az embernek maradásért folytatott elkeseredett küzdelemben egy apró győzelemnek tudhatjuk be, ha sikerül. A látvány itt is kiváló, érezzük a 90-es évek Szarajevójának még a bűzét is, és minden képről árad a főhős elhagyatottsága. És mégis felemelő.

 

Dudás Balázs: Semmi komoly

Dudás Balázs tavalyi Friss Húson bemutatott, Welcome című rövidfilmjének még csak egy dicsérő mondatot szenteltünk, idén azonban még kiforrottabb munkával érkezett. A főszereplő most is a közelmúlt nagy színészfelfedezése, Vilmányi Benett, aki rövidfilmek mellett a Terápia című sorozatban alakított nagyot tavaly. Akárcsak a Welcome-ban, ismét egy konfliktusos apa-fiú kapcsolat, sőt harc áll a középpontban, de most a fókusz olyan szűk, hogy a társadalmi vetület elmarad, szinte végig egy ház pszichésen klausztrofób terén belül, széthajigált gyerekkori emlékek közt mozgunk idegesen.

A zsigerből játszó, megint frenetikus Vilmányi Thuróczy Szabolcsot kapja maga mellé apának, akivel szimbolikus és tényleges agressziót is felvonultató összecsapásaik csodásak, harmadikként pedig az apa új felesége (Kerkay Rita) bonyolítja a dinamikát. A végig életszerű, jó és rossz férfienergiáktól duzzadó film sok kihagyással dolgozik, másfél napot felölelő cselekménye számos kérdést nem válaszol meg apával és fiával kapcsolatban, de pont az épphogy csak egyszer megemlített anya teljes hiánya a legizgalmasabb. Nyilván ő a rejtélyes mozgatórugó, akik miatt ezek a férfiak itt és most éppen ilyenek egymással.

Szerző: Bujdosó Bori