Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

A MEDVE ÁRNYÉKÁBAN

Sztálin halála
2018. márc. 16.
Meghalt a király, éljen a király! De ki is az? A francia-angol Sztálin halála kíméletlen szatíra arról, hogyan boldogulhat egy politikus a Szovjetunió történelmének zivataros századában. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.

Mindenképpen biztató előjelnek számított a Sztálin halála kapcsán az író-rendező, Armando Iannucci személye, aki az utóbbi évek leggyilkosabb és legszórakoztatóbb politikai tárgyú szatírasorozatának, Az alelnöknek a kreátoraként már beírta magát a tévétörténelembe. Aztán ott voltak a hírek arról, hogy Oroszországban és a Szovjetunió néhány utódállamában (Azerbajdzsán, Kirgizisztán) betiltották a francia-angol vígjátékot, arra hivatkozva, hogy „Nem elég, hogy […] olyan alkotás, amelyben nagyon rossz a színészi játék, hanyagok és valótlanok a díszletek, de még meg is rágalmazza hazánk történelmét, […], befeketíti a fasizmust legyőző polgáraink emlékét”. 

A szöveget – többek között – nem más fogalmazta meg az orosz kulturális tárca felé, mint az Oscar-díjas filmrendező, Nyikita Mihalkov, aki az aláírókkal egyetértésben a tiltakozásban arra is kitért, hogy a film „olyan információt tartalmaz, amely szélsőségesként értékelhető, és arra irányul, hogy megsértse az orosz (szovjet) ember méltóságát és az embernek a társadalmi és nemzeti hovatartozáson alapuló alsóbbrendűségét propagálja”.

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből

További bizarr fejlemény volt, hogy az eredetileg egy francia képregényként (Fabian Nury–Robin Thierry: La Mort de Stalin) napvilágot látott mozifilmet – dacolva a tilalommal – a Pionyer mozi négyszer mégiscsak levetítette idén, év elején; majd természetesen a nagyszabású rendőrségi razziáknak és a 280 ezer rubeles büntetésnek köszönhetően jobb belátásra térve levette azt a műsoráról. Egyszóval az aktuálpolitikai kontextus is jelezte, hogy a Sztálin halála a mai napig aktuális és érzékeny témákat feszeget – a szovjet diktátor szelleme, legalábbis a szólásszabadság korlátozásában, a putyini Oroszországban tovább él. 

Hogy a filmen személy szerint és Az alelnök elkötelezett rajongójaként csak nagy ritkán nevettem, nem annak volt köszönhető, amit az orosz kulturális és politikai élet szereplői megfogalmaztak. A gyilkos szatírát értettem, és az ellen sincs kifogásom, ha a politikusokat, történelmi személyiségeket idiótaként ábrázolják. Egyszerűen csak az, ami működött Az alelnökben egy mai amerikai környezetre lefordítva, és működött az HBO-sorozat eredetijében is, a brit törvényhozásból gúnyt űző BBC-szériában, a The Thick of Itben; nem működött a történelmi kontextusba ágyazva. 

Vagy számomra, kelet-európaiként nem működött: az egymás deportálásában segédkező házaspárok, a politikai halállisták, a Gulág mint poénforrás, a hatalomtól rettegő művészember alakja, stb.) inkább szomorú történelmi emlékeztetőként (jelenként?), mint poénforrásként szolgált (számomra) a filmben. Túl közeli és túl ismerős volt minden ahhoz, hogy viccesnek találjam a szereplők idiotizmusát; a megalkuvásukat, a félelmüket, a helyezkedésüket. Hogy mennyire számít a kulturális kontextus, mi sem mutatja jobban, mint hogy Donald Trump győzelme után Az alelnök című sorozat is kénytelen volt váltani. Miután az USA elnöke tulajdonképpen ellopta elölük a show-t, alkalmazkodtak a megváltozott helyzethez, így – a főszereplőt, Julia Louis-Dreyfust idézve –: „ami politikai szatírának indult, mára már kijózanító dokusorozattá vált”. 

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB

Sztálin halála épp ezért egészen mást jelenthet egy britnek, egy amerikainak, egy orosznak és egy magyarnak. A távolság (érzelmi és földrajzi) teheti/teszi igazán viccessé a néző számára a sztorit, amely lényegében Sztálin halálával lendül be igazán.

A vezér 1953 márciusában a dácsájában összeesik, és a Központi Bizottságban az utódlással és helyezkedésekkel teli harc rögtön beindul. A saját vizeletében fekvő, eszméletlen Sztálinhoz (Adrian McLoughlin) először a titkosszolgálatok ura, Berija (Simon Russell Beale) fut be; majd megérkezik Hruscsov (Steve Buscemi) és a hivatalos utód, Malenkov (Jeffrey Tambor), hogy aztán jöjjenek sorban a többiek is, például Molotov (Michael Palin) vagy Zsukov marsall (Jason Isaacs), a Vörös Hadsereg vezérkari főnöke. A film további része a királydrámák logikáját és dramaturgiáját követi: a kérdés, ki kit árul el, győz le, és viszi el végül a koronát, vagyis a Központi Bizottság főtitkári posztját. 

Armando Iannucci mozija a helyenként csetlő-botló, bohóckodó szereplői ellenére sem könnyed szórakozást kínáló vígjáték, mint inkább olyan alternatív történelmi tabló, amely minden különösebb gátlás nélkül él a történelmi-politikai szatíra eszközeivel. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek