Erich Wolfgang Korngold: A halott város / Erkel Színház
2018.03.12.

Vannak olyan operák, amelyek koncertváltozatban is igen jól működnek. A halott város ezek közé tartozik. A zenének van elég érzelmi és dramaturgiai ereje – talán túl sok is. Bátori Éva pedig remekelt. MERÉNYI PÉTER KRITIKÁJA

Az Operaház jelenlegi évada a Ring gyűrűi címet viseli. Ennek keretében 2017–2018-ban több különlegességet, csemegét is láthatunk. Koncertszerűen mutatnak be olyan operákat, amelyek a tágan értelmezett wagneri univerzumhoz tartoznak, és ritkaságnak számítanak. Így került műsorra például Gluck Iphigénia Auliszban című kompozíciója – Wagner átdolgozásában –, vagy egy korai romantikus opera, A vámpír Marschnertől. De nemcsak Wagner előtti, hanem Wagner utáni ínyencségek is várnak ránk. Például Hugo Wolf egyetlen befejezett operája, A kormányzó, vagy egy híresebb mű, A hegyek alján d’Alberttől.
 
Bátori Éva
Bátori Éva
A most játszott operát, A halott város című Korngold-művet is a Wagner utáni wagnerizmusok sokszínű jelenségei közé sorolhatjuk. Egyébként klasszikus amerikai filmek, a hollywoodi aranykor zeneszerzőjeként vált igazán ismertté Erich Wolfgang Korngold. Például ő írta a Robin Hood kalandjai című film zenéjét is. Fiatalkorában – a náci hatalomátvétel előtt – német-osztrák területen élt, és sikert sikerre halmozott. Persze a családi örökség is megvolt ehhez: apját, Julius Korngoldot a huszadik század elején Bécs egyik vezető zenekritikusának tartották.
 
A zeneszerző huszonhárom évesen, 1920-ban írta A halott város című operát. A szövegkönyv egy szimbolista regény, a Brugge, a halott város (franciául: Bruges-la-Morte) alapján készült. Ez a mű egy belga író-költő, Georges Rodenbach munkája. A librettót végül maga Korngold és apja fejezte be – Paul Schott álnéven.
 
Mi is a cselekmény? Egy flamand polgár, Paul elvesztette ifjú feleségét, Marie-t. A férfi egyre csak gyászol, lakásának egy része az „emlékek temploma”, tele eltávozott kedvese tárgyaival, ruháival és a róla készült képekkel. A városban megismerkedik egy hölggyel, aki hasonít Marie-ra. Mondhatni ő az özvegy férfi megtestesült vágyfantáziája. Pedig Marietta egy egyszerű, szabados táncosnő Észak-Franciaországból, aki minden férfival kacérkodik. Paul mentális problémákkal küzd: képtelen feldolgozni a gyászt, és realitásérzéke is elvész. Fantáziáiban elhunyt feleségével beszél, és az sem világos, hogy mikor van a táncosnő társaságában, és mikor vizionálja azt. Ez a kapcsolat nyilván halálra van ítélve: az özvegy férfi megöli új szeretőjét – mint végül kiderül, szerencsére csak látomásaiban.
 
Minden itt van, ami kell: lelki szenvedés, elmebaj, szerelmi önkívület, a körmenet kapcsán némi historizmus és vallásos giccs. Garantált volt a siker. Persze hihetetlen az az érzelmi intenzitás és az a technikai felkészültség, ami Korngold zenéjét jellemzi. Pedig csak huszonhárom éves volt! A művet a következő jelzőkkel illethetjük: posztwagneri, Richard Strauss-os, liszti-mahleri értelemben modernista – amire a tanító néni azt mondaná, hogy „későromantikus”. A Wagner-univerzum központi műveire asszociálhatunk: a cseleszta A rózsalovagra, a harangozás a Parsifalra emlékeztet, a szerelmi zene nyilván a Trisztánra utal.
 
Wolfgang Schwaninger
Wolfgang Schwaninger
Az Operaház zenekara Kocsár Balázs vezényletével – ha nem is csodálatosan, de elég tisztességesen játszott. A kórus az erkélyről, a gyerekkar pedig a páholyokból énekelt – ez utóbbi mintha nem lett volna teljes szinkronban a zenekarral. (Egyik olvasónk jelezte, hogy a gyerekkar nem a páholyokból, hanem az erkélyről énekelt. Köszönjük! - A szerk.)
 
A nő főszerepet, Mariettát és Marie szellemét Bátori Éva énekelte. Egyértelműen ő vitte a prímet. Bátori nyújtotta a legjobb színészi teljesítményt – igen, ez egy koncertszerű előadásban is számít –, életteli volt, és sokszínűen énekelt. A leghíresebb ária, az Öröm, hogy mellettem maradt (Glück das mir verblieb) az ő előadásában is csodálatos volt. Wolfgang Schwaninger alakította az özvegy férfit. Mintha Siegmundot vagy Siegfriedet énekelt volna, olyan mereven intonált. Persze azért ki tudta fejezni a vágyakozást is. Wiedemann Bernadett (Brigitta) szokás szerint jó volt, a lengyel bariton, Michał Partyka viszont kevésbé győzött meg. Egysíkúan énekelt, végig egyenletes hangerővel és hangszínnel.
 
Helyenként egészen elvarázsolt A halott város. Megboldogult kamaszkoromban biztosan beleszerettem volna.
Helyszín:  Erkel Színház,  Időpont:  2018. március 5.