Vörös veréb
2018.02.28.

Kémfilmbe oltott torture porn a Vörös veréb, ígéretes első felvonással, egyre unalmasabb duplafenekű csavarokkal, no meg a gyönyörű Jennifer Lawrence-szel a főszerepben, avagy hogyan keverjünk egy klasszikus zsánert a trash-sel. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.

Az első fél óra-negyven perc, vagyis a mozi bevezetése felkelti a néző érdeklődését. Két sztori fut párhuzamosan: a Bolsoj prímabalerinájának, az orosz Dominyikának (Jennifer Lawrence) tündöklését és szó szerint a bukását láthatjuk a színpadon; valamint a CIA kémjének, Nate-nek (Joel Edgerton) egy balul sikerült kelet-európai akcióját.

Mindkét szál tartogat minidrámákat is, a párhuzamos vágásnak köszönhetően ráadásul végig azt találgatjuk, hogyan és mikor ér majd össze a kettő. A két „bukássztori”azonban csak a felvezetés, főszereplőink előtörténete, amelyek közül Dominyikáé az érdekesebb. A balerina a sérülése és az anyagi nehézségei (özvegy, beteg anyjának egyetlen támasza) folytán kénytelen pályát módosítani, ezért a belügyhöz becsatornázott bácskája, Ványa (Matthias Schoenaerts) segítségét kéri, aki meg is látja a lányban a potenciális Nikitát.

A cselekmény Dominyika „vörös verébbé” (titkosügynök) képzésével és az első akciókkal folytatódik, valamint azzal, hogy Budapesten végre keresztezik egymás útját Nate-tel, aki miközben szeretné a magára hagyott és hallgatásba burkolózott összekötőjét megtalálni, úgy gondolja, az egykori balerinát is beszervezhetné kettős ügynöknek. A dolgok nagyjából itt kezdenek hol röhögésbe, hol szent borzadályba, hol unalomba fulladni. Az alaptézis ugye az volna, hogy van két szuperkémünk, akiket ráállítottak egy feladatra, valamint egymásra is, miközben képtelenek a másik vonzerejének ellenállni. Vagy mégiscsak képesek volnának rá, és a szexet csak fegyverként használják?   

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből

Hiába készülünk azonban valamiféle pszichológiai hadviselésre, erotikus játszmázásra, ha rögtön az első egymásba gabalyodás a magyar néző számára röhögésbe fullad, amint háttérzajként megszólal Harsányi Levente a tévében a SzerencseSzombat című lottósorsolás apropóján. Tökéletes, bár valószínűleg nem szándékos elidegenítő hatás. A későbbi vadnak szánt szexjelenetek is sorra elbuknak a filmben: mégis hogyan lehetne belefeledkezni szereplőként/nézőként egy szenvedélyes csókba, ha közben épp arra várunk, mikor sújt le egy baseballütő, vagy vágják el valakinek a torkát.

És ha már elvágott torkok. A film bővelkedik a brutális jelenetekben: rétegenként lehántott bőr, törött állkapcsok, zongorahúrral átvágott gége, kék-zöld foltok a húson, abúzus szcénák, death metallal súlyosbított vízkínzás, meztelen keblekre spriccelő vér, saját vérében ázó hulla a fürdőkádban. Az orosz gyilkológépnek, Matorinnak (Sebastian Hülk) tényleg csak annyi funkciója van a moziban, hogy időről időre megjelenik a kis felszerelésével, és valakit igen kreatívan megpróbál eltenni láb alól. 

Rendezőnk, Francis Lawrence láthatóan a kontrasztok híve. Minden előbb emlegetett brutális jelenetre akad egy olyan, amelyik csak simán arra szolgál, hogy megcsodálhassuk Jennifer Lawrence-et: hol az opera lépcsőjén vonul le tűsarkúban, hol éppen nagyon kúlan megfigyeli az ellent egy motoros bőrdzsekiben, hol az uszodában teszi közszemlére a bájait egy csupalyuk fekete fürdőruhában. A rendező egyszerűn imádja ezt a fajta építkezést az ellentétpárokból: a mamáját ápoló, a komolyzenét átszellemülten hallgató művészlélek balerina egy jelenettel később már a legnagyobb természetességgel veri eszméletlenre egy járóbottal a rivális balett-táncosokat. 

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB

Szegény amerikai kémnek, Nate-nek a filmben nem sok lapot osztanak, lényegében csak asszisztál Lawrence jelenlétéhez. Egyik legemlékezetesebb epizódjában példának okáért olyan tanácstalan arckifejezéssel hagyja, hogy a vörös veréb fél perc erejéig meglovagolja, hogy ismét csak röhögésbe fullaszt ezzel egy szexjelenetet.

A forgatás egyik fő helyszíne, Budapest azonban tényleg pazarul szerepel. Valószínűleg a location menedzsmentnek hála sikerült olyan jellegzetes, atmoszférikus, de nem unásig ismert helyszíneket találni, amelyek hol az aranykort megidéző módon nagypolgáriak, hol fojtogatóan szocialistaszürkék. 

Mindez mégsem menti meg a mozit attól, hogy egy ponton túl úgy érezzük, a klasszikus zsánert, a kémfilmet megállíthatatlanul eluralta a ponyva két jellegzetessége, a szex és az erőszak. Ha a Vörös veréb egy tisztességes ponyva lenne, nem okozna gondot, a probléma az, hogy a két óra 19 perces játékidő első negyven percében egy (erotikus) kémfilm ígéretét hordozza magában.

Címkék: Mozipremierek 2018