Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

TÉNYLEG REPÜL

Lady Bird
2018. febr. 26.
Az első szerelem élménye vagy az első álom elérése: nehéz eldönteni, melyik hagy nagyobb nyomot a serdülőben, a felnőttség küszöbén toporgó fiatalban. Oscarra fordítva: vajon a Lady Bird túlszárnyalja-e a Szólíts a neveden fellobbanó érzelmeit a gálán? Mi az előbbi mellé tennénk le a voksunkat. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.

Néha az az érzésem, hogy az álomgyár kétféle módon tud csak beszélni a felnőtté válás buktatóiról: vagy az Amerikai pitéhez hasonló vaskos hangnemben és egyre gusztustalanabbá váló poénokkal, viszont szinte a végtelenségig folytatva a bevált receptet. Vagy kissé komolyabb humorral, drámai felhangokkal mélyítve a mondandót, mert az máris jelölésekkel, díjakkal számolhat, talán már pusztán a visszafogottság okán is.

De ne legyünk igazságtalanok a Lady Birddel szemben, hiszen Greta Gerwig emlékezetes hangulatú filmet tett le elénk az asztalra. Írhattam volna úgy is, hogy meglepett minket, csakhogy ez nem lenne igaz: Gerwig ugyanis a Lady Birddel voltaképpen nem tett mást, mint megírta a 2012-es Francis Ha című keserédes vígjátékának előzményét. És el is játszotta a főszerepet.

Már akkor lehetett érezni, hogy igen személyes film született, a Lady Bird csak fokozza ezt az érzetet. A gimnazista lány ugyanis épp olyan „ami a szívén, a száján” típusú ember, csak ő még borozás nélkül is képes önteni magából az elképesztő csacskaságokat. Ahogy Francis, ő sem egy bomba nő, nincs semmilyen kivételes képessége, talán csak a sokszínű, vibráló, magával ragadó személyisége. Lady Bird még csak vágyik New Yorkba, egy ottani egyetemen szeretné folytatni a tanulmányait, amely a kaliforniai Sacramentóból nézve maga a pezsgő szellemi élet, minden lényeges és fontos eredője. Francis már ott él, és lakásról lakásra vándorolva, nem túl acélos táncosként próbál boldogulni a New York-i masszában. Küzd, hogy ne oldódjon fel benne teljesen észrevétlenül. Nincs sok vágya: szeretne egy saját, külön bejáratú albérletet, és valahogy eljutni Párizsba. (A francia főváros a mostani filmben is felbukkan, mint a szerelem lassan testet öltő álomhelye.) 

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből

Gerwig filmje azt a finom születést, vagy inkább önteremtést követi végig, ahogy a „sínek rossz oldalán” élő, saját különlegességét egy felvett névvel is kihangsúlyozó Lady Bird visszavedlik Christine-né, ahogy megbékél önmagával és családjával (főként anyjával), és immár felnőttként nekilát, hogy úgy éljen, ahogy mindig is szeretett volna. Persze ehhez elég sok kanyar kell, segítő és jámbor, munkahelyet kereső apa (az egyik legszívszorítóbb jelenet, amikor a sikertelen állásinterjú után a huszonéves fiába botlik, aki szintén jelentkezett a programozói állásra – és fiatalsága révén összehasonlíthatatlanul nagyobb esélye van megkapni) és a családját eltartó, két műszakban robotoló anya (Marion), aki minden erejével igyekszik a földön tartani repülni vágyó lányát. 

Kapcsolatuk éppolyan konfliktusos, mint amilyen az Én, Tonyában feszült anya és lánya között, csak épp a szándék fordított: ott az álmot (olimpiai arany) el kell érni mindenáron, könnyekkel és vérrel, itt pedig épp a könnyek és vér megspórolása a cél, a csalódás elkerülése. Marion nagy adag józansággal szeretné beoltani a lányát, mert ez az egyetlen útja az érvényesülésnek, boldogság helyett boldogulás. Ahogy Allison Janney, úgy Laurie Metcalf is ezerszeresen megérdemelte az Oscar-jelölést, hiszen míg Tonya és anyjának kapcsolata a fekete humorig eltúlzott, kikarikírozott és így elevenbe vágó, addig Marion és Lady Bird között a hétköznapi élet mindennapossága és drámaisága vibrál, és rak rá néha igencsak nehéz súlyokat. 

Ugyanilyen „verseny” alakult ki a „lányok” között is, hiszen Margot Robbie mellett Saoirse Ronan is indult a szoborért, ráadásul ő a harmadik Golden Globe-jelölését már díjra is váltotta. Kérdés, hogy második Oscar-jelölésével el tudja-e érni ugyanezt. Az viszont biztos, hogy míg a Brooklynban nem mindig állt jól neki az érzékeny, de egyre megkeményedő ír bevándorló figurája, néha túl mereven, iskolásan alakította Ellis Lacey-t, most bezzeg lubickol a címszerepben, minden túlzó gesztusa hiteles, minden mondata a helyén van. Ha kell csípős nyelvű lázadó, ha kell, simulékony: ezerféle színben lavíroz a fiatalság és becsvágy szküllái és kharübdiszei között. És persze ugyanúgy nincs szerencséje a fiúkkal, ahogy Francisnek sem: az egyiket másfelé húzzák a vágyai, a másik idegesítően sznob és olyan művész, hogy annál nincs is idegesítőbb, viszont nagyon menő a suliban. A szerelem épp csak fellobban a lehetőségekben, de inkább szeszélyes múlandóságával hívja fel magára a figyelmet, és nem romantikus álomként. És ahogy a Francis Ha című filmben itt is inkább a barátság tűnik időállóbbnak. Jó és találó jelenet, amikor mindkét jelölt falra írt nevét ellepi a festék semleges fehér színe, emlékké süllyesztve egykori valóságukat.

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB

És még egy párhuzam: a beteljesült álom nem mindig a legjobb arcát mutatja. Francis két párizsi napja közül az egyiket teljesen átalussza az időeltolódás miatt, és inkább céltalanul lófrál a városban, míg Christine-nek a toxikológián eltöltött estével mutatkozik be New York. A megbékélés és a révbeérés szelíd öröme az egész filmet áthatja, a Francis Ha frappánsabb végkifejlettel, a Lady Bird kissé szájbarágósabb zárással nyomatékosítja mindezt.

Ha a Francis Ha igazi generációs film volt, akkor ugyanez igaz a Lady Birdre is, csak most egy generációval lejjebb lépünk. A keserédes hangvétel, az eleven elbeszélőmód, a filmidővel való okos gazdálkodás, az életszagú jelenetek és figurák, az átgondolt és józan rendezés, amely nem engedi elszabadulni a bolondozást, és mindvégig mederben tartja a lüktető párbeszédeket, Greta Gerwig nem mindennapi atmoszférateremtő képessége (pedig ez csak a második rendezése) teszi különlegessé ezt a mozit. A Francis Ha még fekete-fehérben mesélt, a Lady Bird viszont már ezer színben vibrál (a gyönyörű fákkal dúsított Sacramento egyáltalán nem tűnik unalmas vidéknek), ám mindkettőt megemeli a báj és a könnyedség, az ízléses szellemesség. Jó ilyen filmet nézni. Ha nem is emlékszünk majd mindenre belőle, a hangulata biztosan megmarad.

A film adatlapja a Magyar Film Adatbázisban itt található.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek