Te jössz?! Kiállítás a társasjátékokról / Kiscelli Múzeum
2018.03.04.

Az Élet nevű játékban többnyire nyerni szeretnénk. A Kiscelli Múzeum Te jössz?! című, a társasjátékok világába vezető tárlatából azonban megtudhatjuk, hogy ma már nem feltétlenül a nyerő a menő. ZÖLDI ANNA ÍRÁSA.

A társasjátékozás az utóbbi évtizedben komoly szubkultúrává nőtte ki magát – főképp a fiatalok körében vált a gép előtt kockulás népszerű alternatívájává. A társasok univerzumát pásztázó kiállítással nem nagyon lehet melléfogni, biztos sikerre számíthat, aki bevállalja. A Kiscelli Múzeum két fiatal munkatársa azonban nem csak játszik velünk, nagyon is komolyan vette a feladatot. A templomtérben felépített univerzum szinte élő modellje a mai társasjátékok gazdag világának: színes, élménydús, tetszőlegesen bejárható utakat kínál, lehetőséget nyújt az aktív részvételre, és szabadságot ad arra, hogy különböző mélységig merüljünk el az információk tengerében.


Ez persze cseppet sem véletlen, pontosan következik a kurátorok, Bartók Flóra és Molnár Borbála indító állításából: a társasjáték a kulturális közeg tükre, legyen szó földrajzi környezetről, erkölcsről, társadalomról, vagy akár az egész kozmoszról. Ahogy a korszerű társasok, a kiállítás is sok érzékszervre hat egyszerre, ugyanakkor minden részletét logika hatja át: komolyan veszi a játékot! Gerincét a különböző társintézményekből kölcsönzött, illetve a múzeum saját gyűjtéséből, vagy magángyűjtőktől származó társasjátékok adják, melyek felölelik a társasjátékozás történetét egészen az ősi kultúráktól napjainkig. A játékok mellett jól válogatott dokumentumok, képek, tárgyak, fotók, szöveg, sőt olykor zene helyezi kontextusba a kiállított darabokat, híven a kurátori koncepcióhoz, miszerint a játék elválaszthatatlan a kortól, amelyben született. Számtalan kipróbálható játék és demó is várja a látogatókat: táblán, képernyőn, kártyával, olykor akár fejben tehetik próbára türelmüket, szerencséjüket és logikájukat. 

Minden jó játék szolgál meglepetéssel, és a templomtér színes installációjában bóklászva bőven van alkalmunk csodálkozni azon, hogy nincs a világnak olyan jelensége, amit ne lehetne játékkal modellezni. A triviális példát, a Monopolytól a Capitalyn át a Gazdálkodj okosan-ig (sőt, a saját becses tulajdonomat képező Mutyipoly-ig) ívelő vonulatot mindenki ismeri. De vajon a Trianoni magyar gyermek játékáról hallottak-e? Barangoltak-e a Szerelem Földjén, ahol már 1780-ban is külön helyet biztosítottak a Szépek, az Egyedülállók, a Megrögzött álmodozók, a Boldogtalan szerelemesek és a Filozófusok számára. Aki sehol sem lelt otthonra, arra a tábla alján várt a nem sok jóval kecsegtető Kalkutta… A kevésbé egzotikus tájakra vágyódók szétnézhetnek az Úttörővasúton, a Városligetben, nagyravágyók Farkas Bertalan kalauzolásával a Kozmoszban. A realitás talaját kedvelőket a Közért várja a rajzfilmes Macskássy Gyula grafikáival.  

A játékok mellett megismerhetjük azok tervezőit is, Bortnyik Sándortól Pályi Jenőig, aki a háború előtti évtizedek kedvelt grafikusa volt, és a lokálpatrióta építészig, Stipek Józsefig, aki számos – a kiállításban megtekinthető – vázlat után jutott el addig, hogy játéka gyártásba kerüljön. A kiállítás társkurátoraként közreműködő Hegedűs Robin játéktervező és az installáció szellemes grafikáit jegyző Novotny Dóri is szerepel egy-egy játékkal, melyek már a jelenkor és közelmúlt társas helyzeteire reagálnak. 


A szocializmus évtizedei – úgy tűnik – kimeríthetetlen humor forrását jelentik az ifjú generáció számára. A házinéni ellenében összegründolt bulitól a Lakótársasig, és a Sorbanállásig számtalan játék dolgozza fel a kiapadhatatlan lehetőségek világából nézve felfoghatatlannak tűnő, szűkös körülményeket. Pedig nem árt, ha megfogadják a tapasztalt játékosok tanácsát: lehet annál rosszabb, mint ha csak egyféle joghurt kapható a közértben. A letűnt világ pozitív oldalát idézi egy korabeli ritkaság: a Budapest KultúrDisco, melynek szellemes installációja pihentető sziget a látnivalók tengerében; villódzó diszkófényben a do the locomotion lüktető ritmusára merenghetünk, vagy vihoghatunk a korabeli lemezborítókon. Ám van, ami rendszerfüggetlen és örök: a Miért késem az iskolából című oktatójátékot családom generációkon át tudta volna hasznosítani.

A kurátorok szerint többek között ebben gyökerezik a társasjátékozás közösségépítő hatása: egy játékban generációktól, életkortól, társadalmi státusztól függetlenül mindenki ugyanonnan indul, ugyanolyan esélyekkel. Akárcsak a Kiscelli templomterében – a legszélsőségesebb látogatói igények sem maradnak kielégítetlenül. A hagyománytisztelők megcsodálhatják Kossuth vagy Vörösmarty sakk-készletét, a kuriózumok kedvelői dióba zárt apró dominón álmélkodhatnak, a kétes üzelmek iránt vonzódókat pedig várja a kaszinó a maga sötét históriáival. Férfiak, nők és feministák egyaránt megkapják a magukét. Kiderül, hogy a sakk férfias univerzuma nem csak a parkok, fürdők és kávéházak világára korlátozódott – nem véletlenül volt kedvelt a hidegháború játékosainak körében is. Külön szekciót kaptak a lányos játékok, ahol a gyerekkorból már kinőtt látogatók az ismerős játékok mellett örömmel fedezhetik fel a már-már feledésbe merült bevásárlóhálót, amely a szűkös árukészlet dacára is óriásivá tudott tágulni – ki tudja, miféle optimizmus jegyében. A Magyar Feministák Egyesületének hagyatékából pedig igazi ínyencfalat bukkant elő: a svéd nők választójogáért folytatott küzdelmeit lépésről lépésre bemutató táblajáték.

Fotók: Szőke Péter. Forrás: Kiscelli Múzeum
Fotók: Szőke Péter. Forrás: Kiscelli Múzeum

Ami a táblát és lépkedést illeti, a kortárs játékokat bemutató szekció, és a vele szomszédos, a társasjátékok evolúcióját illusztráló sorozat mutatja be legnyilvánvalóbban, mennyire tükröződik egy-egy kultúra gondolkodása, értékrendje a játékaiban. Az ősi indiai táblajátékban a játékos középről indult, és oda is tért vissza, véletlenek buktatóin küzdve át magát – ennek kései leszármazottja a Ne nevess korán, csakhogy ott már a tábla széléről indulunk, a közép útközben valahol elveszett. A kora újkortól ismert Kígyók és Létrák, vagy a Libajáték típusú játékok egyaránt az életutat jelképezték, amit lépésről lépésre járhattak be a táblán játékosok, bizonyos kitüntetett mezőkön előbbre jutva, vagy épp visszacsúszva. A haladás szoros kapcsolatban állt az erkölcsös életúttal: az erények révén gyorsabban juthatott célba a játékos, a hibák, bűnök, gyarlóságok visszavetették a haladásban. A szabályos lépegetést a véletlen minduntalan megszakította; az élet útján a sors hányta kénye kedve szerint a megadóan baktató embert, akinek egyetlen támasza volt: a morál. 

Nem így a kortárs játékokban. Legyen az Euro típusú, a közös gyarapodást modellező, Ameri típusú, amely egy jól felépített univerzumban követi a Hős útját, vagy a ma egyre népszerűbb kooperatív játék, ahol a játékosok nem egymás ellen, hanem együtt küzdenek, közös jellemző, hogy nincs megszabott pálya, és nem a véletlen, hanem az egyéni, vagy csoportos döntések révén halad a játék előre. A kooperatív játékok növekvő népszerűsége pedig már egészen új irányt jelez, ahol a társasjáték alapvetése – hogy vannak nyertesek és vesztesek – értelmét veszti. Hallatlanul bonyolult szabályrendszer, a legapróbb részletekig kidolgozott saját világ, és minőségi, sok esetben hiperrealisztikus esztétikai kivitelezés jellemzi a ma társasjátékait, melyek legújabb generációja, a legacy már nem is játszható le egynél többször, mert a kellékek maradandóan beépülnek a játék során a tábla által szimbolizált világba. A legfrissebb játékok pedig már a Mars meghódítását, azaz terraformálását – a megfelelő életkörülmények, víz, oxigén, stb. előállítását – modellezik. Ízlés dolga, hogy valaki kuglifejű babákkal szeret kockás mezőn lépegetni, vagy inkább oxigént termel a Marson, esetleg ugyanezt a képernyőn műveli, miközben fröcsög a vér. Csüggedésre azonban semmi ok: a kiállításon kipróbálható a lépegetős játék 21. századi változata is, ahol a mezőket a mai kor ikonjai jelölik, és az internet hálója vet csapdát a gyanútlanul a cél felé igyekvőknek. 

Katalógus helyett a Kiscelli Múzeum saját fejlesztésű kiállításépítő társasjátékot dob piacra márciusban, a kiállítás ennek tesztváltozatait is dokumentálja a játékban szereplő kiállítási tárgyakkal együtt. A legapróbb részletekig átgondolt, az élmény és információ arányát jól kezelő, látványos grafikával megoldott tárlatot havonta egy felnőtteknek is szóló játszóház, gyerekfoglalkozások, és a kulisszatitkokat feltáró tárlatvezetések egészítik ki, ezekről a kiállítás facebook oldala rendszeresen tudósít, sőt szavazni is lehet az aktuális tematikára. Aki szeret játszani – és ki az, aki nem –, ne hagyja ki! 

A kiállítás megtekinthető 2018. április 29-ig. 

Szerző: Zöldi Anna
Címkék: Kiscelli Múzeum