Angela Hewitt, Keller András és a Concerto Budapest a Müpában
2018.02.25.

Egy lassan gyógyuló lábtörés miatt mozgásában jelentősen akadályozva járt-kelt a pódiumon a szólista, a két diadalmas tökéletességgel előadott versenymű hallatán azonban a zenekedvelő inkább gondolt a lélek szárnyalására, mint a test esendőségére. CSENGERY KRISTÓF KRITIKÁJA.

Ne keressünk logikát a koncertéletben: az egyik jelentős külföldi művész évtizedeken át visszatérő vendége a magyar hangversenytermeknek, a másikat hatvanéves korában halljuk először. Nem tudom felidézni, megfordult-e Budapesten az utóbbi negyvenegynéhány év során a kanadai zongoraművésznő, Angela Hewitt (1958). Sokszor biztosan nem, hiszen egyetlen látogatására sem emlékszem. Pedig számon tartott muzsikus, akit korunk egyik legkiválóbb Bach-játékosaként tisztelnek. Most Keller Andrásnak köszönhettük, hogy végre itt járt. És persze Hewitt példamutató önfegyelmének. A koncertet beharangozó interjúban így fogadkozott: „lehet, hogy kerekesszékkel, de fellépek Budapesten!”
 
Angela Hewitt
Angela Hewitt
Valóban, miután az első részben két mankóval jött ki a pódiumra, hogy eljátssza de Falla Éjszakák spanyol kertekben (1915) című szimfonikus impresszióit és Sosztakovics 1. zongoraversenyét (op. 35 – 1933), a szünet után tolószékben gördítették be az első emeletre, hogy meghallgassa Keller vezényletével, a Concerto Budapest előadásában Sosztakovics Három keringőjét a 2. jazz-szvitből (1938) és szintén Sosztakovicstól a 9. szimfóniát (op. 70 – 1945). Angela Hewitt ugyanis nemcsak abban példamutató, hogy törött lábbal sem rest koncertet adni, de abban is, hogy saját fellépését követően érdeklődik a többiek iránt. Ritka az ilyen muzsikus.
 
Igaz, hogy nem „mesterségének címerét”, Bach-játékát mutatta meg Budapesten (bár a ráadásként felhangzott francia szvit-tétel abból is ízelítőt adott), áttételesen még de Falla és Sosztakovics-produkcióiban is érzékelhettük a Bach-interpretátor áldásos jelenlétét. Ha valaki jól játszik Sosztakovicsot vagy de Fallát, attól még nem biztos, hogy hiteles Bach-előadó válik belőle, fordítva azonban ez biztosan igaz: az a tiszta, világos, tagolt, áttekinthető és dinamikus Bach-zongorázás, amely Angela Hewitt sajátja, minden más zene értelmezésére és megszólaltatására is üdvös hatást gyakorol. Így aztán az Éjszakák spanyol kertekben is rendkívül plasztikusan szólalt meg ujjai alatt, és Sosztakovics 1. zongoraversenye is pompás, rugalmas ritmussal pergett. De Fallánál élvezhettük a játék büszke tartását és ibér temperamentumát, választékos színeit és látomásos jellegét, Sosztakovics esetében pedig a lehengerlő virtuozitást és a humort, a bravúrdarab megszólaltatásakor is érvényesülő kamaramuzsikusi magatartást. Mint ismeretes, ez a mű parádés obligát trombitaszólamot tartalmaz: Devecsai Gábor fölényes technikai biztonságú közreműködése maga volt az elegancia, könnyedség és szellemesség, harmonikusan illeszkedett Angela Hewitt teljesítményéhez.
 
Stilárisan de Falla és Sosztakovics darabja nem illett egymáshoz, műfajértelmezés dolgában azonban annál inkább, hiszen mindkettő rendhagyó kompozíció, az igazi versenyművek „oldalági rokona”. Hasonló módon kapaszkodtak össze a műsor Sosztakovics-opusai. Keller, aki Dmitrij Dmitrijevics méltó magyar apostola, sokszor vezényelte már a zeneszerző súlyosan és sötéten töprengő, letargikus, pokoljáró műveit, most azonban kivételt tett, három olyan zenét illesztve egymás mellé, amelyekben a viccesen fintorgó Sosztakovics néz velünk farkasszemet: ezek a darabok a burleszk hangvétel, a groteszk, a fanyar fogalmazásmód mesterművei. Sziporkázó előadások születtek: a zenekar maga is rendkívül virtuózan kísért a versenyműben, a 2. jazz-szvit három keringője meggyőzően reprodukálta azt a sajátosan félszeg bájt, amely mögött a szovjet korszak könnyűzenéiben valójában mérhetetlen szomorúság húzódik meg, s a kontrasztgazdagon és fordulatosan tolmácsolt szimfónia maga volt a hangszeres tűzijáték, briliáns szólók, választékos kamarazenei párbeszédek terrénuma.
Helyszín:  Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem,  Időpont:  2018. február 18.