A Fonográf az Arénában
2018.02.21.

A Fonográfot távolról sem emlegetik annyit, mint a Szörényi-Bródy szerzőpáros korábbi zenekarát, az Illést. Az évfordulós koncert alapján ideje volna változtatni a helyzeten. GREFF ANDRÁS KRITIKÁJA.

Konzervatív ikon – bizonyára emlékszünk még a Heti Válasz néhány évvel ezelőtti, fergeteges címlapjára, amelyen Kovács Ákos popénekes volt látható ezzel a felirattal. De miután elismerően nyugtáztuk, hogy a magyar sajtótörténet szándékolatlanul mulatságos pillanatait meseszép új elemmel sikerült akkor bővítenie az abban az időben merészen kormányhű, azóta némiképp ingataggá vált periodikának, máris elszomorodhatunk, ha belegondolunk, hogy mennyivel szebb lehetne minden errefelé, a Duna-tájon, ha másképpen alakult volna ez a választás. Egészen konkrétan, ha Ákos helyett Szörényi Levente foglalhatta volna el (legalább a létező magyar jobboldal szemében) a konz. ik. fényességes pozícióját.
 
Szörényi Levente
Szörényi Levente
Nem mintha Szörényi közéleti megnyilvánulásai között nagyítóval kellene keresni az agyi érgörcsöt okozó passzusokat (popsztárok esetében ez mintegy benne van az árban), ezzel együtt ő a kongóan üres ájtatoskodás helyett minden bizonnyal valami egészen más minőséget hozott volna magával. A megérdemelten megkeresett vagyonából a Pilisben Árpád sírját kutatva ásatásokat finanszírozó, antikommunista–antijudaista–antikeresztény művész (nevezhetjük talán neopogánynak, de Leventét ezen az ingoványos terepen követve könnyű elveszíteni az ideológiai fonalat), aki nyugatszkeptikusként tudott nyugati utazásaival és ezek megéneklésével generációkat csábítani Nyugat-Európa szívcsakrái felé, és aki a világról homlokegyenest mást gondoló alkotótársától olykor látványosan rosszul van ugyan, de sohasem radírozná ki őt sem a jelenéből, sem a múltjából, miközben bárkihez, köztük természetesen saját magához is mindig van egy rossz szava, nem csupán a fényesen ragyogó emberi hülyeség, hanem az integritás és, ne kerülgessük, a szabadság dicséretére is egészen kiváló alkalmat nyújthatott volna egy könnyebb szívű országban. És akkor arról még nem is szóltunk semmit, hogy Szörényi Levente az enyhén szólva kétes értékű teljesítményekkel teli magyar rockzene kevés kivételeinek egyike, aki valóban megkérdőjelezhetetlen, ténylegesen világszínvonalú életművet halmozott fel a pályája során.
 
Utóbbi állítás aláhúzásához keresve sem találnánk jobb példát a Fonográfnál, amely bár népszerű zenekar volt a 70-es/80-as években, valahogy inkább a futottak még kategóriájába szorult az Illés, a szólólemezek, valamint az István, a király árnyékában. És amely kétségtelenül nem is akarta megváltani a világot. Hiszen míg az izgága 60-as évek hasonló szellemiségű angolszász beatzenéjéhez a magyar népzene felől közelítő Illés pezsdítően eleven és eredeti dalokat írt, addig a Fonográf megelégedett a már létező stílusok, hangzások összekeverésével (de ezekből aztán mindent felhasznált: hard rockot, countryt, progresszív rockot, beatzenét, new wave-et és funkot is). De nem csupán ezért tűnt kevésbé forradalminak, hanem mert az agilis hozzáállást egyfajta érett, bölcs rezignáltságra, vízparton tétlenkedős, nemes tunyaságra, ráérős tempóra és hangulatra (valamint csak nagyon mérsékelten érdekes, főleg párkapcsolati tárgyú szövegvilágra) cserélte. És még így, ezek között a keretek között, ezzel a késő nyári szélbe belelegyintős szemlélettel is sikerült több tucat olyan számot megírnia, amely tényleg csak egy hajszállal marad el az érett Beach Boys vagy a korszak élvonalbeli nashville-i countryjának színvonalától.
 
Fonográf
Fonográf
A kedélyesen ráérős atmoszféra a péntek esti, telt házas koncerten méretre szabott öltönyként illeszkedett a 70-es átlagéletkorú zenészekhez, akik közül ugyan ezúttal is a hangszínét, gitár- és hegedűtudását, valamint általános vitalitását bizonyára valamiféle ősi mágikus gyakorlattal csorbítatlanul megőrző Szörényi bizonyult az igazi húzóerőnek, de a zenekar lemezein szerzőként is számottevő Tolcsvay László is kulcsfontosságú tényezőnek tudta mutatni magát mellette, ahogy egyetlen apróbb hiba nélkül zongorázott, bendzsózott vagy épp váratlan tüzességgel szájharmonikázott a számokban. A többszólamú vokálokkal irányított, a hangszerelési finomságok miatt az összes zenésztől a műfajban megszokottnál nagyobb koncentrációt követelő Fonográf-dalok (amelyekbe Bródy János stabil kezekkel és lábakkal csempészte bele pedal steel gitárján a klasszikus, sártaposós-gőzölgő pités countryhangulatot) a nyitó Társasjáték virgoncabb country-rockjától (vagy Szörényi kategorizálása szerint: easternjétől) a zárlatként a cappellában előadott Ha felépül végül a házunkig lebilincselően árnyalatdús verziókban hangzottak el, és ez sokkal inkább az eredeti felállásában színpadra lépő zenekar hat tagjának, mint a mögöttük serénykedő, kiváló arányérzékkel alkalmazott Óbudai Danubia Zenekarnak volt elsősorban köszönhető. A Fonográf szépkorúságának ténye a két és fél órás koncert során egyedül abban a motívumban látszott szerepet játszani, hogy egy második dobfelszerelés mögé beültették Szörényi Örsöt is, aki az összes számban gondoskodott róla, hogy a közönség akkor se érzékeljen ingadozást, ha Németh Oszkár részéről néha bicsaklana a tempó vagy fáradna a kéz.
 
A dalszövegeket többnyire szimplán illusztráló vetítés (Az első villamos: sárga villamos; Dal az ártatlanságról: fehér galambszárnyak stb.) már távolról sem volt ennyire felvillanyozó, de nagyon azért nem zavart be a két hatásos felvonásra (első: rockosabb, második: countrysabb dalok) osztott előadásba, amelynek integráns részét képezték a Szörényi Levente első szólólemezére, az Utazásra írott dalok is – nagyon helyesen, ez ugyanis lényegében a Fonográf első albuma volt. Kevés valódi sláger, sok kiemelkedő, részletszépségekben túlcsordulóan gazdag, ezer irányban kapcsolódási pontokat kínáló dal: ezt mutatta fel péntek este a negyvenöt éves Fonográf, amelynek (ha már ennyi energiát fektetett a visszatérésbe) érdemes volna idén végigjátszania az összes nyári fesztivált, hogy ne csak azok ismerhessék el érdemeit, akik már amúgy is felvételt nyertek a beavatottak közé.
Szerző: Greff András
Helyszín:  Papp László Budapest Sportaréna,  Időpont:  2018. február 16.