Münchausen báró kalandjai / Vaskakas Bábszínház
2018.02.21.

A Vaskakas Bábszínház Münchausenje a nézőnek is felfedezés; kaland - ismeretlen esztétikai tájakra. Felmerül azonban a kérdést, hogy az erősen a vizualitásra épülő előadás mennyi és milyen kapcsolódási pontot kínál, illetve hogyan és mennyire ébresztgeti a fantázia egyéni, belső munkáját a nézőben. SZEMERÉDI FANNI ÍRÁSA.

Harmadik évada működik a hajdani Bartók Béla Megyei Művelődési Központ épületében az azt öröklő Vaskakas Bábszínház. Otthonos térbe érkezem, az épület minden zegét-zugát belakták már. Az emeleten új kamara- és kisterem aprószínházi előadásoknak, a földszinten tágas előtér modern, színes, sokféleképpen alakítható (és világító!) ülőalkalmatosságokkal, kuckós és takaros kávézóval, mesepiaccal. 

Jelenet az előadásból.
Jelenet az előadásból.

Kocsis Rozi igazgatónő húsz év után újra invitálta Biserka Kolevska rendezőnőt Bulgáriából, hogy a Vaskakas társulata és nézői is számukra ismeretlen stílussal, formákkal találkozva képezhessék tovább magukat. Alapanyagul Münchausen báró kalandjait választották. A rendezés a fő hangsúlyt a vizualitásra helyezi: élénk színekben tobzódnak a különböző jelenetek színpadképei, óriás formák mozognak - természetesen a valóság fizikai törvényei fölé emelkedve. A jelmezes élőszereplős játék a bábos elemeket a münchauseni fantázia kibontakoztatásának eszközéül használja. Münchausen nem hazug, nagyotmondása inkább mesemondói képzeletének gazdagságával válik egyenlővé.    

Münchausen nem valahonnan valahová jut el, nem egy célért küzdve áll ki próbákat, nem fejlődik. A tét inkább az, hogy minél színesebb, hihetetlenebb képeket, történeteket tudjon kitalálni, hogy minél inkább elszabaduljon a fantáziája. A kalandok - akár egy pikareszkregényben - felcserélhetők. Keretét az utazások adják: a helyszín folyamatosan változik, különböző egzotikus tájak jelennek meg gyors egymásutánban. A rendezőnő és Svila Velichkova díszlet- és jelmeztervező a színpadkép gyakori változását egy elasztikus anyagból készült óriás lepellel oldja meg, mely sokszor beteríti az egész színpadot, színpadnyílást is. Képes három dimenzióssá válni, hegycsúcsok vagy várak emelkednek ki belőle, viharos tengerré vagy cuppogós, mindent elnyelő mocsárrá alakul, el lehet mögötte bújni, és több különböző pontján keresztül elő lehet bukkanni. Segítségével a teret meg lehet hajlítani, görbíteni, és más-más megvilágítást kapva lehet vörös bortenger vagy éjkék űr akár. Városok ugyanúgy kinőhetnek belőle, mint erdők; tűz ugyanúgy, mint víz. 


Ebben az állandóan változó környezetben a játszó színészek legtöbbször testük formáit átalakító jelmezekben jelennek meg élő szereplőkként, nagyívű, lendületes mozgásokkal dolgozó koreográfia határozza meg karaktereiket (mozgás: Fejes Kitty). Egész alakos kosztümjeik többféle funkciót hivatottak betölteni. Vannak, amik az elrajzolt, rajzfilmes figurákat teszik jellegzetessé, mint például Münchausen három szolgája-segítője esetében: Mázsaházi (Rab Viki) óriásteste rettentő erejét és feneketlen bendőjét nagyítja fel, Mösziő Rohanyié hosszú kúpsapkája, hosszanti csíkos testdressze Kovács Domokos nyúlánk termetét nyújtja tovább. Derékszögben behajlított könyökeivel és spurira készülő, felhúzott lábával a rajzfilmek klasszik sprintelőit (például Gyalogkakukkot) idézi. Don Kukkero (Vitányi-Juhász István) hatalmas karimájú kalapjában és barna, bőrhatású ruhájában nemcsak világutazó-kutatónak, de nagyítói miatt mindentlátó nyomozónak néz ki. Münchausen báró (Szúkenyik Tamás) fejéről nem hiányozhat jellegzetes, kétoldalt csavarokba rendezett, hátul cincifarkas parókája, körgallérja - ő is meghatározó színfolt (bordó és annak minden árnyalata, valamint lila a színe). A többi szereplő (Bora Levente, Főglein Fruzsina, Gergely Rozália, Horváth Márk, Markó-Valentyik Anna, Nagy Petra, Ragán Edit) kosztümjei a legképtelenebb ember-, állat és tárgy-figurákat formálják meg. Van itt fej nélküli figuraként rohangáló veszett kabát, rengeteg labdával kitömött táncoló felhőcske, vízipipa-teáskanna-alabárdos, óriás fa és balettozó szarvas, kettévágott ló és saját fejével labdázgató holdbéli ufo-tündér, csikóként ugrándozó asztal és lila medve. Az anyagokat tekintve érzékelhető a puhaság: mintha minden plüss és elasztikus anyagból lenne. 

Az én ízlésemnek talán kicsit túl sok a történetben a fejetlenség, felmerül bennem, hogy egész másképp hat egy rajzfilmben fej nélkül rohangáló kabát, mint a színpadon. De a nagycsoportos és kisiskolás gyerekközönségnek hallhatóan ez semmiféle gondot nem okoz. Pláne, hogy nincs az a félelmetes kaland, ami a főhős Münchausen önbizalmát és nyugalmát megrendítené. Nincs olyan szorult helyzet, fogság, csáva, (élet)veszély, amiből könnyedén ki ne keveredne ez az állandó győztes. 

Fotók: Orosz Sándor. Forrás: Vaskakas Bábszínház
Fotók: Orosz Sándor. Forrás: Vaskakas Bábszínház

Az élénk színek, a gyorsan változó és nagy méretű formák (a gömb/labda használata a leggyakrabban visszatérő elem), a világítás néhol hallhatóan lenyűgözik a gyerekközönséget. Mégis: e vizuális tűzijáték közepette mennyire jó lett volna többször reflektálni a mesemondás-nagyotmondás-fantázia működésére. Időről időre megteszi ezt az előadás - például azzal, hogy a mesemondó Münchausen kimond valamit, és az egy pillanattal később tényleg megtörténik. Vagy azzal, hogy a játszók megkérdőjelezik a kalandok hitelességét. Vagy visszajátszással, ismétléssel, különböző verziók lehetőségének felvillantásával kontrasztot állítanak a színpadi történések mögé. Vagy a lelőtt medve felkel, pukedlizik, és kitáncol a színről. Ezek a momentumok adnak igazi ízt, humort, értelmet a történéseknek.

Ahogyan teszi ezt az előadáshoz kapcsolódó, kreatív ajánlóvideó is. E videóban egy társaság tagjai mind nagyon nagyokat mondanak, hétköznapi eseményeket nagyítanak meséssé, nem kötnek zablát fantáziájukra - pont, ahogy a nagyóvodások, kisiskolások szokták. Megy a licitálás, csak annak nem hisznek, aki a Münchausen bemutatóját emlegeti (“Képzeljétek, ...!”). Aztán egyszer csak az ablakon keresztül látszó hétköznapi, reális utcaképbe belovagol a jelmezes Münchausen! Ez a fajta gondolatiság, szellemiség és szellemesség rengeteget emelt volna az előadáson. A sok fantasztikum közepette kellenek az ismerős momentumok, amik a hétköznapokat idézik - például a takarítás közben zsémbelő, méltatlankodó szolga alakja. E kapcsolódási pontok mentén az előadás - amellett, hogy vizuálisan lenyűgöz, nemcsak vezeti, de szinte húzza a közönség figyelmét - megteremthetné azt a teret is, ahol a néző saját fantáziája is be tud indulni. 

Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található.