A fecsegő potyautas 23.
2018.02.09.

És még Esterházy Péter is. Szerintem ilyen enumerációs vabankkal nem indított senki cikket manapság, viszont azt is el kell mondanom, hogy erős, ellenállhatatlan családi hatásra megtekintettem a napokban a Pretty Womant és a Bridget Jones naplóját. SZÍV ERNŐ ÍRÁSA.

A filmalkotásokat otthon, családi szaunában néztem, és most meg is hajoltam, köszönöm a tapsot. De nem fokozom. Még mindig jó az élet, paralimpia, paraszolvencia, Isten nem azért mozgássérült, mert én is az vagyok, a ferde, csúf képmás. Viszont ebben a cikkben (szösszenet) az Óperencián túl fogok elsántikálni. Hogy ugyanis láttam a minap a kedves Színházi Manufaktúra előadását, Szomjas férfiak sört isznak helyettem című előadást, amitől minden fájdalmas frusztrációm, elvakultságom föltámadt. Ha jól emlékszem, Nádas Péteré volt az a - miként is nevezzem - bon mot, ami az Egy nő megjelenése idején fogalmazódott a nemzeti üzenő füzetbe, hogy ti. a magyar irodalom szexuális élete ettől az irodalmi műtől vált nagykorúvá. Nagyon sajnálom, nem hiszem én ezt. Különben nem is hangzik olyan jól. Hangzatos, persze. Esterházy a nyelvvel erotikus alapvetéssel, de nem a sors intenciói szerint bánt; a mámoros irodalmi fölszabadulás a törékeny csikló, a dérrel permetezett férfimakk és Madame Bovary hármasságát föltételezte + a logika gyémántos deleje, de az elmesélhetőség után, a nyugodt, a normális, a komótos, a léha, a semmilyen nézőponti kacifántot nem produkáló narratíva után mindig is kívánkozott. Már-már áhítatosan. Úgy akartam ezt mondani, hogy arra is vágyott gyakran a csillagszemű, hogy ne a nyelvi alkalom beszélje el… a cuccot.

Hanem akkor mi?

Tessék mondani, mi van nyelv mögött, mellett, hol?

Tükör által, mondd meg nékem.

A E-Mancik társulata EP hatása és inspirációja alatt megírta az előadást, megírta a darabot, a diszkrét, halvány mintázatú rendezés is megvolt, de. Szép, kulturált közhelyek épültek egymásra, a nő életének buktatói, nehézségek, a férfi micsoda, a nő micsoda, a nő és a szerelem micsoda, a hétköznap micsoda, stb. - a dráma pedig megint a szomszédban maradt. A régi frusztrációm az, hogy – és akkor ugrok nagyot, és igazából nem is az E-Mancikról beszélek - mert nagyba fogok, kellemetlenül és akaratlanul nagyba térek, ami dohogásnak ha hiánya támad, majd továbbragozzák az okosabb hozzáértők. A rendezői túlhatalomról beszélek.

Azt hiszik, nincsen gyufád. Hogy nincsen tűzgyújtó szerszámod, odalép, és ad. Tessék, adott tüzet, elszívtad a dohányt, tíz slukk, menjél haza. Ez volt a dráma.

Jó, elmondom máshogy is.

Úgy is nevezhetném, hogy rövidpornó. Itt villogok, itt kollázsolok, itt vágok, ott szabdalok, itt ragyog a félmondat, ott ragyog a félmondat, megvolt a dráma, köszi. Hazamehetsz. Töröld meg légyszi’ a lábadat, ha bemész a lakásba. Nem érted? Ez volt a dráma.

Arról beszélek tehát, hogy a rendezői, dramaturgiai önbizalom miként is árt a saját szentélyének. A technika birtoklása soha nem fogja feledtetni a drámát.  Nem tudják, hogy EP például nem tudott történetet írni – nem tudott, nem akart, majdnem egyre megy –, viszont tudta, hogy miért nem tudja. Ez a nem tudás nagyon, nagyon, nagyon nagy adomány volt. Amit viszont a mai színház, a rendezői hatalom túlburjánzásával és önfeledtségével tudni vél, és senkit nem akarnék megbántani, de így, nekem, szóval abból rövidpornó lesz. Snitt, öngyújtóláng, puha melba kocka vére. Ezekben a paraméterekben töltjük csekély, gyorsan elpergő esztétikai időnket, a nagyságos rövidpornó igézetében. Élvezz el, kérlek szépen, gyorsan, és fent. Oké, elélvezek, csobog a patak, izzanak arcomban a kicsiny körték, és fent. Flitter, élvező léggömb, konfetti. A rövidpornó az, hogy a dramaturg, a rendező, a színész átveszi a pódiumi hatalmat, és azt gondolja, hogy meg tudja csinálni. Úgy értem ezt, hogy írói ihletettség, véna, befolyás nélkül. Bemozgod a teret, kis vicces, végül is stand up comedy, és hat, mint a buborékos vodka. Nevetnek? A hasukat fogják! Verik a térdüket! Igen, igen. A technika mindig tökéletes. A technika mindig működik, a petárda hangos, szeretjük, míg van, aztán a függöny lehull, elfelejtjük. A színház nem az, hogy a színész kurva jó, és a rendező nagy elbeszélő is. Hogy bármit, bármikor, ide nekem. Ha a trend ez lesz, nem lesz mire emlékeznünk, mert az élet eldadogásához mégiscsak kell egy kicsi, büdös, ócska író. Nélküle nem lesz belátható, hogy színház az, hogy hazamegy a tag, és nincsen otthon..

 
Én ezt az otthontalanságot kérem vissza, szeretettel.