A Kékszakáll bemutatója elé
2018.01.28.

Az Operettszínházban február 23-án Jacques Offenbach Kékszakálljával lesz találkozásunk. Hű, de megváltozott ez a mese! LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.

A néhai Gilles de Rais tényleg minden volt - még akasztott ember is: harcolt Jeanne d'Arc oldalán, nagyban űzte a fekete mágiát és állítólag szadista kéjgyilkosságok egész sora száradt sötét lelkén. A francia nemesurat és hadvezért 1440-ben elítélték, felakasztották, majd megégették, és ha igaz, holtában az ő alakja szolgált a mesebeli Kékszakáll nevesíthető mintája gyanánt. Pedig hát feleséget éppenséggel nem ölt ez a XV. századi sorozatgyilkos, így ez a kulcsmozzanat bizonyosan nem az ő révén került be a francia mesébe, amelynek klasszikus megörökítése Charles Perrault-tól való a XVII. század végéről.

Gustave Doré Kékszakállja
Gustave Doré Kékszakállja
Kékszakáll vérfagyasztó története ugyanis Perrault gyűjteményéből vált Európa-szerte ismertté és egyúttal az alkotói fantáziát serkentő alapanyaggá. Különösen a zenés színpadok táján, ahol mi érthető okokból elsőként föltétlenül Bartók Béla éppen száz esztendeje, 1918 májusában bemutatott egyfelvonásos operáját, a Balázs Béla szövegére készült A kékszakállú herceg várát mondjuk be e téma időtlenül klasszikus feldolgozása gyanánt. De készült e történetre Vestris-, Petipa- és Fokin-koreográfia, Paul Dukas-opera, és éppen nem utolsósorban: egy remek Offenbach-darab!

Darabot írtunk, pontos magyar cím és műfaji megjelölés nélkül, merthogy az 1866. február 5-én, a párizsi Théâtre des Variétés-ben, a szerző vezényletével bemutatott opéra bouffe, a Barbe-bleue minálunk többféleképpen szerepelt az elmúlt másfél évszázad során. A Magyarországra villámgyorsan eljutó mű, amelyet 1868. november 7-én már Kassán láthatott a közönség (1873-ban pedig a pesti Nemzeti Színház, majd 1877-től a Népszínház műsorán is ott szerepelt), volt már Kékszakállú herceg, Kékszakáll lovag, végül egyszerűen Kékszakáll. S míg a kassai társulat, Latabár Endre magyarításában, "bohózatos vígoperett"-ként játszotta ezt a darabot, addig a félmúlt legemlékezetesebb Kékszakáll-produkciója "operamóka" gyanánt került 1981-ben az Erkel Színház közönsége elé.

Az utóbb említett előadást Békés András rendezte, az akkor felhangzott szöveget Iglódi István fordította-írta, és a jól komédiázó komoly operisták (Melis György, Karizs Béla, Sudlik Mária, Begányi Ferenc) mellett, Bobéche király szerepét Benedek Miklós alakította. Ez az előadás, s egyáltalán a Kékszakáll XX. századi újrafelfedezése itthon és a nagyvilágban is a nagy német operarendezőnek, Walter Felsensteinnek köszönhette az ösztönzést, hiszen ő 1963-ban a berlini Komische Operben emblematikus, hosszú életű és világjáró (1974-ben Pestre is elhozott) produkcióval hívta új életre ezt az addigra félig elfeledett darabot.

A Kékszakáll Offenbach legsikeresebb éveiből való: egy bő esztendővel a Szép Heléna után és közvetlenül a Párizsi élet meg a Gerolsteini nagyhercegnő előtt került bemutatásra. Akár már ez a zsúfolt szomszédság is kielégítően megmagyarázhatná, hogy miért borult idővel (fél)árnyék a mesebeli asszonygyilkos frivolan mulatságossá átformált történetére, hiszen Offenbach mindig a mának dolgozó gyorsasága és példátlan darabdömpingje végeredményben önmaga számára teremtett konkurenciát. Ráadásul a „Champs-Elysées Mozartja” a Kékszakállban a szokottnál is nagyobb teret engedett a két szövegkönyvíró, a Carmen librettóját is jegyző Meilhac és Halévy darabíró firma beltagjai számára – míg maga többnyire beérte tüntetően gyors ütemű, a szellemes szövegeket sebesen pergető számok megkomponálásával. Ezek pedig habár egyrészt frenetikusak, másrészt viszont kétségkívül könnyen fel- és kiismerhető zeneszerzői technikát jeleznek. A felismerés persze akár maguknak a dallamoknak is szólhat, elvégre Offenbach, ez az ökonomikusan gazdálkodó színházi kapitalista szívesen kölcsönzött önmagától: ezzel mintegy példát mutatva (és jó előre felmentést kínálva) az operettjeiből innen-onnan számokat összeválogató és oda-vissza kölcsönző utókori színpadra állítók számára.

Ez alighanem így lesz most majd az Operettszínházban is, ahol persze a történethez is hozzányúlnak – hiszen az operett műfajában ez sem szentségtörés, sokkal inkább haladó hagyomány. A Benedek Miklós után most Szacsvay Lászlóra szálló Bobéche szerepe például immár nem királyt, hanem szenátort mutat, a parasztlányból pedig takarítónő válik a Székely Kriszta rendező, valamint Lőrinczy Attila és Szabó-Székely Ármin által átdolgozott, s február 23-án majd „nagyoperett” gyanánt elénk jutó Kékszakáll színpadán.