Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

TENNI KÉNE VALAMIT, MÉGSEM CSINÁLJUK

Beszélgetés Kovács Krisztiánnal
2018. jan. 15.
Bárhol meg tudja vetni a lábát, vallja. Évek óta a Nézőművészeti Kft. tagja, ahol jól érzi magát. A társulat a Szkéné Színházzal közösen mutatta be Büchner Leonce és Léna című előadását. Az előadás kapcsán beszélgettünk Kovács Krisztiánnal. MARTON ÉVA INTERJÚJA.

Revizor: Az előadásotokban Leonce első nagymonológja vendégszöveg, Büchner leveleiből áll össze. Erős felütés. Hogyan alakítja ez tovább az előadást?

Kovács Krisztián: Azok a mondatok akár ma is íródhattak volna, annyira pontos állítások vannak benne a minket körülvevő világról. Nagyon személyesek, időszerűek. Mint minden nagyszerű művész alkotása, ez is nagyon aktuális. Bár a Büchner-drámák közül a Woyzeck töredékesebb, a Leonce és Léna is néhol kurta, esszenciális. Olyan, mint amikor lassan iszol meg egy pohár töményt. 

R: Nehéz ezt a sűrűséget színpadon megmutatni?

KK: Az biztos, hogy itt a nézőknek is bele kell tenniük a magukét. Akármennyire a magamévá teszek egy-egy gondolatot és átadom, még ha rá is ülsz, és sodor az egész, mégis nagyon vékony a határ, hogy kívül maradsz-e nézőként, vagy sem. 

Kovács Krisztián
Kovács Krisztián

R: De mintha a színésznek is vékony határt jelentene. Rába Rolanddal sokszor dolgoztatok együtt, van egy közös nyelvetek. Itt mennyire működött ez?

KK: Izgalmas része volt a munkának, hogy ami neki színészként jól áll, nekem vajon működik-e. Színészként feladatom, hogy amit a rendező kér, azt meg tudjam csinálni. Ha nem tudom megoldani a feladatot, frusztrált leszek. Roland a sokadik kétségemet is türelemmel meghallgatta, beépítette. Inspiráló munkafolyamat az ilyen, amiben ha valamire végül rátalálok, akkor abban benne vagyok teljesen. A „picit nem” nálam nem létezik, olyankor nagyon nem találom meg magamat, rosszul jönnek ki a mondatok.

R: Leonce figurája nagyon összetett. Benne van az apa-fiú kapcsolat, a generációs ellentétek. Egyszerre nihilista és lázadó. A semmittevés fontos mozgatója az előadásnak. Mit kért tőled a rendező, melyik karakterét erősítsd?

KK: Lement két előadás, de most olyan, mint amikor közösen megterveztek egy fürdőszobát, megvesztek hozzá mindent, elkészül, s azt látod, máshová akarod tenni a kádat, másik csempét raknál fel. Csomó mindent újra kell gondolni, de egy jó szakember, aki bízik magában, megoldja. 

R: Nézők nélkül sokszor steril a próbafolyamat, és előfordul, hogy másként pattant vissza a nézőkről, mint vártátok. Az első előadások után mindig sok a kétség?

KK: A nézők, a barátok egy-egy elejtett mondata számít, miközben nem szívesen hallgatom meg, mert elbizonytalanít. Bár érvényes ötleteket tudnak mondani, de azt nem mi csináljuk. Hiszek abban, hogy jó, amit közösen kitaláltunk. Magamból próbálom előhúzni azokat a viselkedéseket, hogyan reagálna ezekre Leonce, miközben az életben sokszor nem olyan vagyok. Abban talán hasonlítok, s ez generációs probléma is, hogy szeretünk pofázni, elégedetlenkedni, de csak a Facebookon. Érezzük, hogy tenni kéne valamit, mégsem csináljuk. Aki tesz, azt ellehetetlenítik, saját közege is kidobja, mert sérti a komfortzónát. Egészen más egy szenespincéből ugatni, mint az úszómedencés villából. Leonce, amilyen én nem vagyok, elkényeztetett, a legjobb megrendeléseket kapó cégek vezetője. Szájhősként, a szoba melegéből pizsamában pofázik. Apja, a király sérthetetlen, aki bármit megtehet. Nem akarok aktualizálni, de ezek, mint a mostani vezetők, áttetsző percemberek.

R: Előnye is az előadásnak, hogy miközben belecsúszhatna ebbe a direkt zónába, nem teszi.

KK: Aki akarja, beazonosíthatja Popo királyt is, Leonce-t is. Nem volt ez célunk, így sokkal elegánsabb. (Nehogy már kimondjam a most felettünk élősködők nevét, mondja Petőfi.) Nekem sokkal többet jelent, sokkal kedvesebb Leonce játékossága, amikor például idéz a Pom Pom meséből. Ezeket a pillanatokat szeretem. 

R: Sokszor dühvel beszélsz Leonce-ról. Dühös vagy rá?

Katona Lászlóval a Leonce és Lénában.
Katona Lászlóval a Leonce és Lénában.

KK: Ő is a gépezet része. Pontosan látja, hogyan folynak a világban a dolgok. 

R: Léna kemény, lázad ez ellen.

KK: Erő van benne, mint mindig a nőkben. Nagyon jól lát mindent, nem hazudik önmagának. A nők erősebbek, mindig egy kicsit előrébb járnak. De nem gondolom, hogy Leonce és Léna lázadása másmilyen lenne. A darab második felében Léna lesz az elfogadóbb, szerelmesként épp azt fogadja el, ami elől menekültek. 

R: Az előadásban nagyon sok a komikum, mégis keserűre hangolt. A szerelmesek egymásra találása nem örömteli szerelem.

KK: Abban a pillanatban, amikor elfoglalják helyüket a trónuson, úgy látszanak, mint akik egy rossz házasság közepén tartanak. Ugyanúgy fogják leélni az életüket, mint az elődeik. 

R: Kifigurázza a hatalmat, a hatalmon lévőket, amit Popó király neve is jelez. Egy pojáca irányít. Ez erős szála az előadásnak?

KK: Büchner idejében nagyon széttagolt volt a Német Birodalom, ennek egy kis fejedelemségében él Popó király. Persze lehet párhuzamot húzni a mostani Magyarországgal. Annyiféle rétege van a darabnak, szól a hatalom idiotizmusáról is. De számomra nagyon erősen a férfi-nő kapcsolatról szól, amikor Leonce lekezelően beszél a nőkről. Meg a házasságról. Valerio azt kérdezi az esküvő előtt Leonce-tól, hogy innentől a nyárspolgárok naptárához igazítja-e az életét. Lesz lakása, kocsija, gyerekei? Leonce nagyon sokféle, mint ahogy én is. Nem csak az édes vagyok, ahogy általában ismernek, szörnyű is tudok lenni. Estéről estére, ahogy változom, alakul Leonce is. Zsigerből vagyok, de rengeteget agyalok a szerepeimen. Utólag tudatosítok dolgokat. Kritikus vagyok magammal, s bár szeretem, de közben mégis gyűlölök próbálni, bármit létrehozni. Van a szöveg, amit bárhogy el lehet mondani, közben meg azt érzem, hiába tanulom meg, nem vagyok biztos abban, hogy az a figura, akit életre kell keltenem, hogy fogja majd mondani. 

R: Többnyire szabadúszóként dolgozol, bár számos színházban játszottál, tartod a függetlenségedet. A Nézőművészeti Kft. hosszabb ideje tartó állandóság az életedben. Soha nem vágytál állandó társulathoz leszerződni?

KK: A kettő közötti létezés, a határon táncolás erős bennem. Alkotó emberként el sem tudom képzelni a tutit, ami nem azt jelenti, hogy kenyéren és vízen élve nem tudom a holnapot, de alkatomnál fogva bírom a pengeélen táncolást. Voltam kőszínháznál is. A Bárka meghatározó volt az életemben. Amikor hatodszorra bekerültem a Színművészetire, már nem annyira izgatott, hogy sikerül-e, éppen akkor kezdett nagyon jó lenni a Bárkán. Ott akkor kezdtem volna nagyobb terhelést, nagyobb szerepeket kapni, de jó, hogy végül felvettek.

R: Az egyetem után nehezebb volt újra társulatot találni?

Leonce és Léna. Fotók:
Leonce és Léna. Fotók: Mészáros Csaba

KK: Hívtak több helyre, a Vígbe is. Nem tudom, mi lett volna, ha odaszerződöm. Most a Nézőművészetiben nagyon jó helyen vagyok. Mindazt tolerálják, amit egy kőszínház kevésbé. Nekem az nem való. Miközben ki se próbálom. Leonce azt mondja: „Féltem magam.” Talán ez a közös bennünk, hogy én sem akarok bizonyos utcákba bekéredzkedni. Miközben rögtön a főiskola után voltam négy évadot az akkori Új Színházban. Tök jól tudtam működni, amíg az előadás, amit létre akartunk hozni, volt a legfontosabb. Amíg erről szólt a színház. 

R: Gyökértelen vagy?

KK: Van egy nagyon erős mag, ami én vagyok. Bárhol gyökeret tudok ereszteni. Az a kérdés, hol tapadok meg. Ahol maximális elfogadást, bizalmat, türelmet érzek, s ahol hagynak a tempómban kibontakozni. Amíg a növény, aki én vagyok, megkapja a szükséges vizet és táptalajt.

R: Mint A kutya különös esete az éjszakában vagy A gyáva szerepeiben?

KK: A gyáva nem véletlenül tart a több mint háromszázadik előadásnál. Türelmetlen vagyok saját magammal, kell, hogy hagyjanak időt a próbákra, a színházra. Vannak rövidtávfutók, én hosszútávfutó vagyok. Miközben sokszor érzem, hogy gyorsan kellene elérni dolgokat. Olyan is van néha. Amikor egy szerep nagyon betalál, jó pillanatban jól állnak össze a dolgok. Néha azt érzem, csak ezek miatt nem hagyom abba az egészet. Ez a felhajtóerőm. Néha tűnhet úgy, hogy keserűség van bennem, de nem. Az, hogy ki milyen utat választ, rajta múlik. Én a saját utamat járom.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek