Franz Kafka: Az átváltozás / Örkény István Színház
2018.01.16.

Próbálom elkerülni a címbe tolakvó alliterációt, de erősebb nálam. S végül is, erről van szó. Gáspár Ildikó Kafka-látomásának lényege a barátkozó borzalom, a házi koszton hizlalt rémképek tanító célzatú bemutatása. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.

Azt mondja például: Így járhatsz te is. S ha netán már így jártál, lélegezz mélyeket, s lásd, hogy más – egy nyizege kisfiú a prágai  Týn templom meg az apja árnyékában – mi mindent bírt ki hajdan, s hogy mily természetes dolog is a létezéssel járó rémület. Nyugodj meg tehát. Aki nem fél, annak nincs fantáziája. Figyelj inkább.

Csákányi Eszter
Csákányi Eszter

S van mire figyelni. Monstruózus, sötétbarna körtemplom teste tán az a függőleges tengely körül forgó, huszonegy cikkelyre osztott óriáshenger, mely betölti az egész teret? Az építményben négy vagy öt, férfikönyöknél alig magasabb szelet rakódik egymásra, s mindegyiken 21-21 le- és fölcsukódó spaletta, az épület fapikkelyei, melyek egyébként – adott helyeken – magas és karcsú ajtólapokká is képesek alakulni. A szerkezetből fölmorzsoló fenyegetés árad. Valamit mintha darálnának benne.  De hisz ez egy malom! A sejtés később beigazolódni látszik. Igen, ez egy mágikus malom, a Mircea Eliade által leírt, a néphit transzcendens birodalmába vezető térbeli és időbeli „átjárók” különös példánya, mely anyagi mivoltában egyszerre szolgálja ki a teret, s dolgozza meg az időt. Európa sok népének hagyományában – föl, egészen Angliáig és Írországig – jelen van ez a szellemek lakta „műhely”. (Még az idő múlását segítségül hívó magyar népdal is megemlékszik róla: „Duna-parton van egy malom, / búbánatot őrlnek azon, sejehaj. / Nekem is van búbánatom, / odaviszem, lejáratom, sejehaj.)

Izsák Lilinek, a remek díszlet tervezőjének természetesen semmi ilyesmit nem kellett végiggondolnia, de akár számolt ezzel, akár nem, a barna héjú, bogártestű, sokértelmű szerkezet – a bravúros mozgatásnak és színészi pontosságnak is köszönhetően – varázslatosan működik (szcenika: Nádasdi Csaba). Szinte csalódás volt megtudni, hogy az építmény eredetije Kaiserpanorama néven, 1890-től kezdve, mint titokzatos látványosság, egy emberöltőn át vendégeskedett Budapest különböző pontjain. A sötét teremben működő, zökkenve forduló henger egy-egy cikkelye elé ülhetett bárki, aki jegyet váltott, hogy szemeit – a figyelmeztető csöngetések után – újra meg újra az előtte lévő két, kissé eltérő beállítású távcsővel felszerelt, fénylő lyukba illessze, s ily módon térhatású képeket lásson a világ messzi tájairól. 

Polgár Csaba
Polgár Csaba

Kafka több műve, A nyolc oktávfüzet, a Levél apámhoz, Az ítélet, A fegyencgyarmaton, Az átváltozás, az Amerika Az Oklahomai Természeti Színház című fejezete, a Blumfeld, az öregedő agglegény és a Boldogtalanság című írások alapján, Ari-Nagy Barbara és Gábor Sára dramaturgi segítségét igénybe véve, Gáspár Ildikó írta az előadás szövegét. Ő az előadás rendezője is. Előző munkáival összevetve a jelen produkciót, s nem lebecsülve az eddigieket, bizton állítható, hogy rendezői tehetsége szintet lépett, új formákat hódított meg, egyre nagyobb reményeket keltve mindenkiben. Akkor is, ha a szinte hibátlan első rész után hanyatlani kezd az előadás, s a második részben, elsősorban a sorra kerülő irodalmi anyagok színpadi megvalósíthatatlansága miatt, egyszerűen elhagyja a közönséget. Szünet után már csak magával foglalkozik a produkció, azon tipródva, miképpen is lehetne befejeződni. 

De milyen pompásan kezdődik, s milyen erővel képes támadni az előadás! Jön, jön a nyomasztó látomás felénk, s majd negyven percig szinte lélegzetet sem enged venni. Kákonyi Árpád és Matkó Tamás hátborzongató zenéje sodró és nyomasztó egyszerre. Káprázatos összmunka teszi teljessé az élményt: Juhász András a videó, Halmen Zoltán a hang, Kehi Richárd a bravúrosan használt fények gazdája. Egy ideig azzal is ellennénk, ha csak a gondosan megkomponált, csillagvilági vetített képek úsznának el előttünk. De szerencsére nem így van. Jönnek az Örkény Színház ifjai és érettebb erői, köztük az új tag, Csákányi Eszter. Csíkos szoknyát hord, mint egy óriás krumplibogár, s homloka fölött hajból sodort, pödrött csápokkal ijeszt ránk. Olyan vitustánccal kezd, hogy belereszket a színpad. Pontosan tájékoztat bennünket arról, milyen mértékben szükséges elhagynunk a valóságot. Majd előlép a mindenkori főhős – Gregor Samsa, Karl, a Fiú, K., és az Utazó – képében megjelenő, s az est során fantasztikus teljesítményt nyújtó, fehérre meszelt arcú Polgár Csaba, s megkezdi az elszámolást vagy inkább a leszámolást a megnyomorító Apával. Ha van színészi szublimáció, az most megtörténik. Polgár Csaba figurája szinte elég, sisteregve válik köddé előttünk.  

Csákányi Eszter, Roszik Hella, Polgár Csaba
Csákányi Eszter, Roszik Hella, Polgár Csaba

A kezdő képek egyikében a munkát kereső ifjú fehér fényben szikrázó angyalként látja viszont a régről ismerős lányt az Oklahoma Természeti Cirkusz állványai közt, vagyis a megnyíló torony belsejében. Mikor a fiú sikerrel „szólaltatja meg” a kezébe adott hangszert, a lány, mintegy természetessé téve az eljövendő szenvedéseket, pihegve állapítja meg: „Hiszen te művész vagy!” A Fannyt játszó Roszik Hella vendégként van jelen az előadásban. Van benne valami Bulla Elmára emlékeztető, békebeli finomság, s ezzel együtt valami fenyegető kiszámíthatatlanság is. Mélységeket és magasságokat bejáró, modulációkban gazdag, színes beszéde egyéni színekkel bír, s igen illik a többiek közé. Nagyon jó látni Kókai Tündét, a csótánnyá változott fivér forrongva lázadó húgaként, telitalálat rajta a burjánzó tetoválást játszó, mintás csipke-body. 

A bosznia-hercegovinai születésű, Belgrádban diplomázott Marina Sremac tervezte az impresszív jelmezeket, s a koreográfus Hadi Júlia rendre megtalálta ezekhez a legkifejezőbb mozdulatokat. A felhúzható babaként ágáló anyát játszó Kerekes Éva nemcsak sötét angyalnak gyönyörű, de kékesfekete ruhája és csúcsos fejdísze akár egy óriás nünüke leképezése is lehetne. Mintha jelezné, hogy az elbogárosodás lehetősége talán már genetikailag is megvolt a családban. Takács Nóra Diána sok alakja közül a méteres, szőke copfjait dobáló Cselédlány, meg a fondor Mennyasszony emlékezetes kiváltképp. Az átváltozott főalakot, a soklábú csótányt, a Samsa-kórus, Dóra Béla, Ficza István, Jéger Zsombor, Novkov Máté és Patkós Márton alakítja. A hatalommal bíró Irodavezető, a Főnök és a nyomasztó tekintetű, habfehér bozontú Albérlő Csuja Imre. Az ítélet epizódban főszereplővé váló titokzatos barát (Ficza István) aranyzsinóros, kék huszármentét visel. Finom utalás ez a Kafka 1915-ös budapesti látogatásán megcsodált, búcsúzkodó katonára, közel hozza a monarchia világát. Ebben a részben jelenik meg a maga penész szagú, rettenetes valójában a lebírhatatlan Apa, a vendégül hívott Kovács Zsolt. A feloldást nem adó jelenet minden pillanata elborzasztó. Znamenák István elrajzolt Személyzeti főnöke rendelkezik egy Daumier-figura minden külső-belső csúfságával, a Blumfeldet riogató, táncoló golyócskák agglegényeként pedig ő maga a szűkölő rémület szobra. 

Fotók: Horváth Judit. Forrás: Örkény Színház
Fotók: Horváth Judit. Forrás: Örkény Színház

A rendkívül hosszú szünet azoknak a türelmét is próbára teszi, akiket sodorni tud magával az első rész. Egyfelvonásos szerkezetet engedélyezne csak ez az összeállítás. Amikor elkezdik kiüríteni Gregor Samsa szobáját, meg tudna indulni egy befejezést célzó, hatásos dramaturgiai vihar. Ehhez viszont alighanem be kellene áldozni A fegyencgyarmaton című rémnovella egészét, bármilyen nagyszerű is benne Kovács Zsolt. Talán nem véletlen, hogy Rilke sem volt elragadtatva ettől a műtől. Ennek a sztorinak a forszírozott borzalma inkább Poe és Henry James misztikus világában lenne otthon. (Dupla zárójelben jegyzem meg, hogy a jelenet vége felé, mint afféle transzcendentális premierajándék, bal oldalt óriási pók ereszkedett alá a zsinórpadlás magasából. Lejött, hintázott, fölment, átmászott Fanny homloka előtt, majd fölszaladt a világos mennyezetre. Mivel a reflektorok fényében dekoratív aranypókká nőtt a pár centis élőlény, nem lehettünk biztosak, nem a koncepció részeként jelenik-e meg előttünk. Párja ugyanúgy nem volt a jelenésnek, mint a Csákányi Eszter kezébe adott, s nem igazán szükségesnek tűnő bábfigurának.)

Az elnehezülő előadáson, melyben most erőtlenné lett a habostorta akció és az eltaposás is, lehetne tán segíteni. Mert egyébként minden kiváló benne. Még a műsorfüzet is, amiből idézni is érdemes Oravecz Imre 1968-as versének részletét, hisz érvényes az élmény egészére: „fekete nagykabátban / fekete kalapban / lyukas zokniban jön / jön franz kafka / esernyőjével megkopogtatja / az ablaktáblákat / a kampán vízimalom / éjjelente a halott molnár / lisztes kezével megindítja / a korhadt kerekeket…” 

Értük jöttünk, miattuk jöttünk, s a nagyszerű csapatmunkának köszönhetően – találkoztunk is velük.

Az előadás adatlapja a port.hu oldalon található.