Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

AZ ÖNSAJNÁLAT NEM FÉR BELE

Élet.történetek.hu / Orlai Produkciós Iroda, Mozsár Műhely
2018. jan. 15.
Valóságalapú színházi miniportrék sorozata. Lengyel Nagy Anna rádiós újságíró negyven év beszélgetéseiből szemezget, s interjúalanyai élettörténeteit monológokká gyúrva színházi sorozatot alapoz meg. Ez az Élet.történetek.hu. SZEMERÉDI FANNI ÍRÁSA.

Lengyel Nagy Anna történetéhsége saját bevallása szerint mit sem enyhült: az elmúlt kilenc évben hétről hétre apróhirdetésekre reagálva keres és talál történeteket, készít ezekből rádióműsort. Írói alkotóenergiáit a valóságból hozott anyag táplálja. Az Orlai Produkció égisze alatt formálódó monodrámákból álló sorozat egyik erőssége éppen ez: a valóságos személyek valóságos történetei adta háttér. Fontos leszögezni, hogy ez nem dokumentumszínház. Nem szó szerint hangzanak el az interjúk, az írónő a valós történeteken mindig alakít. A portrékat szituációba helyezi, sűrít, megtöri a linearitást vagy kvázi párbeszédhelyzetet teremt. A szövegekbe itt-ott fikciót csempész, tiszteletben tartva az interjúalany történetét. A szövegek tehát nem szó szerinti hitelességű dokumentumok, mégis felbukkannak bennük idézetek (ez akár ellenőrizhető is, mert az egyik interjúalany a magyar médiában is ismert, saját történetét több helyütt is elmesélő transznemű hölgy). A legtöbb interjú lényege azonban éppen az, hogy hétköznapi emberek életének fontos eseményeit fűzi egy történetté. A szomszédaink, a boltos néni, az utcán szembejövő ismeretlen. E portrék arctalan akárkiknek adnak arcot, hangot, egyéniséget, bontanak ki hihetetlen, kalandos, drámai és felemelő történeteket. Teszik mindezt figyelemmel, jó ízléssel, jó arányérzékkel. 

Egri Kati
Egri Kati

Nézőként az egyik legerősebb hatást éppen ez generálja: tudjuk, hogy az elmesélt történetet egy leélt élet hitelesíti. Ez a többlettudás végig ott marad a néző fejében, megadja a befogadás alapkövét és a sorozat érdekességét. Mindez persze nem működne hatásosan, ha nem nagyon jó színészek formálnák meg színpadon a figurákat. A sorozat művészeti vezetője, Pelsőczy Réka és producere, Orlai Tibor nem véletlenül választottak először színészeket a hangokhoz, történetekhez, majd utána rendezőket a színészekhez. Mert a történetek kiválogatása, szerkesztése és különböző helyzetekbe ágyazása mellett a másik meghatározó tényező az, hogy melyik szöveg milyen hangon keresztül közvetítődik. 

A sorozat általam látott első két részében – azaz négy történetben, mert minden este két történetet ismerhetnek meg a nézők – mindegyik történethez egy erős hangulat és miliő kapcsolódott. A díszlet minden esetben egy üres kocka, aminek kereteit történetről történetre más tér tölti ki (a szünetbeli átállás – mivel nem küldenek ki közben – egy újabb izgalmas előadás számomra: 15-20 perc alatt beépül egy újabb kis miniuniverzum, néhány jól megválasztott tárgy, háttérfal vagy függöny, ülőalkalmatosság, és a körülbelül háromszor hármas szobácska átalakul). Mivel a keretek megteremtésénél az alkotók egyszerűségre, szinte minimalizmusra törekszenek, így minden apró részlet jelentőséget kap, például egy villanykapcsoló, egy tükör, egy papucs. Felnagyítódik a jelentésessége minden apró rezdülésnek, mozdulatoknak, akár egy szemüveg felvételének, egy fejbiccentésnek. Az estek megszerkesztésénél újabb fontos szempont, hogy mely két történet alkot egy egységet, milyen kapcsolódási pontokat talál a néző a kettő között, illetve milyen sorrendben komponálódik egésszé az adott két történet.   

A sorozat első, Cseh Judit rendezte részében a Levél apámhoz – A nővérek címek mögött két, élete delén már túl járó özvegyasszony tekint vissza fájdalmakkal és küzdelmekkel teli életére. A valóságban is nővérek, Egri Kati és Egri Márta színésznők közül az előbbinek jut hálásabb, mert jól megdolgozható szöveg: szagosabb, ízesebb, fordulatosabb történet és megragadhatóbb jelenbeli szituáció. Az általa elmesélt történet elbeszélőjének, átélőjének monológját két elem is működteti: az egyik a fiktív levélforma, mellyel régen halott és életében csak kétszer látott édesapjához szól, a másik pedig a kárpótlási kérelem, melynek beadására apja munkatáborban elszenvedett évei és halála miatt lehet jogosult. A több részletben íródó levél egy élet ívét vázolja fel és sűríti össze, de maga a levélírás helyzete is hosszabb időt ölel fel: a kárpótlási kérelem beadásától a várakozáson keresztül, az összeg utáni megalázottság és bénultság érzését követő, a feloldhatatlan helyzetben tett feloldó gesztus kísérlete zárja. 

Egri Márta
Egri Márta

A személyes történet szorosan összefonódik a huszadik századi magyar történelemmel, a karakter néhány meghatározó jegyét magyarázza, megokolja egy-egy múltbeli történés, családi háttér, történelmi körülmény, így pszichológiailag is felépített egésszé áll össze a portré. Az átkötések e különböző regiszterek között végig meg tudnak maradnak egységes hangnemben. A végletekig szerény, alázatos, csendes karakter tördeli, dugdossa a kezeit – elmondja, mennyire szégyellte őket már fiatalkorában is. Megokolja, hogy miért lettek ilyenek a kezei: anyja nevelte, nyomorogtak, öntödei munkásnak állt, “a honvédségnek kellett az eszcájg”; neki pedig erős, izmos tenyerei lettek a fizikai munkától. Majd továbbviszi a motívumot: leendő férjének megtetszett határozott kézszorítása, de házasságuk idején már sokszor durván rászólt, hogy ne mutogassa a kezeit. Később arról is beszél, hogy úttörővezetőként hány fontos emberrel kellett kezet fognia. 

A vasöntödei munkás, később tanácstag és tüdőbeteg gondozói asszisztens életéből kibomlik nemcsak egy szenvedéssel, küzdelmekkel teli élet története, egy magát mindig háttérbe helyező személyiség rajza, de a nőiség bonyolult térképe is. Az első, erőszakos férj durva atrocitásaitól kezdve, a nőket erőszakoló orosz katonáktól való megmenekülésen keresztül addig a férfiig, akivel az egész életét leélte, akit annak élete utolsó hét évében pelenkázott, és akit szerelemmel soha nem szeretett. A háttérben mindig felbukkan élete szerelme, akit a nő szemérmessége, szégyellősége miatt titok övez. Végig feszültséget ad az apával való kapcsolatban a beletörődés és az egész életet meghatározó helyzet elfogadhatatlansága közti dinamika. Egri Kati behúzott nyakával, leeső vállaival, takarékos mozdulataival, nyugodt, halk és szeretettel, elfogadással teli hangjával, tekintetének bátortalanságával szürke kisegérré töpörödik – megindító képet rajzol egy szomorú sorsú asszonyról, aki minél kisebbnek hiszi magát, mi annál inkább látjuk nagyságát. És annál megragadóbb tud lenni, mivel nincsen benne önsajnálat. 

Borbély Alexandra
Borbély Alexandra

Az Egri Márta által életre keltett Szilvia története egy egészen más miliőbe visz. A szoba-konyha után polgári közegbe lépünk, egy decens, középosztálybeli asszony kalandos életének részleteit hallhatjuk. Szilvia életének nagy szerelme a nővére férje, aki huszonnégy évvel idősebb a lánynál, és aki elválik, majd elveszi őt feleségül. E furcsa háromszög története alatt a két nővér mindvégig kitart egymás mellett. A helyzet valóban rendkívüli és drámai, mégsem működik olyan zamatosan a színpadon. Talán ahogyan a szöveg által megfogalmazódik a figura, abban rejlik kevesebb színpadi erő, talán a fordulatok kevésbé meglepőek vagy megrázóak, mint az est első monológjában.      

A második est (Pira Bella címmel, Szabó Máté rendezésében) két lezáratlanabb és pikánsabb történetet hoz elénk. Nagy szerepet kap az intimitás, a szexualitás és a nőiség, nőiesség szokatlan, vagy sokak számára ismeretlen árnyalatainak kibontása. Mindez rendkívül ízlésesen és visszafogottan, érzelmekre hatóan, finoman történik meg egy hajdan fiúnak született, majd magát huszonöt év alatt átoperáltató és teljesen átalakító hölgy és egy erotikus masszőrként dolgozó hajdani óvónéni történetén keresztül. Közhely ilyesmit írni, de annál nehezebb megkonstruálni: e két témából az embert, az emberit kiemelni, nem a bulvár, hanem az igazi figyelem és érzékenység irányába fordulni. Ez sikerül mindkét történetben. Ahogy a Levél apámhoz című epizódban, úgy e két részben is hatásos, hogy az énelbeszélő figurákban nincsen szemernyi önsajnálat vagy szánalomra, együttérzésre apellálás sem. 

Mindkét nő a nulláról kell, hogy újra felépítse magát (egyikük életében még gyökeresebb a változás, hiszen ő férfinak született), s mindkettejük életében a nőiség, nőiesség, női minőség kap központi szerepet. Mindkét történetben nemcsak átvitt, de szó szerinti értelemben is a hölgyek privát szférájába tekinthetünk be: Piránál egy budoárba, ahol baldachinok között, süppedős, óriás, fehér, puha bundás fotelben készül a smink, a műalkotás, azaz: a nő. A valós történet izgalmas és meglepő, Borbély Alexandra mindezt a lehető legevidensebben kezeli. Magától értetődő, hogy ha egy férfi úgy érzi, belül nő, akkor kívül is azzá kell válnia. Hogy ez lehetetlen? Pira olyan erővel, kitartással, hittel küzd a célért, szinte mániákusan, akkor is, ha reménytelennek tűnik, mint a legnagyobb drámai hősök. A sminknek köszönhetően Borbély Alexandra finom, nőies babaarca is átalakul néha – férfiből lett női arccá! Izgalmas játék ez. Egyszerre titokzatos és kitárulkozó.            

Ullmann Mónika. Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu
Ullmann Mónika. Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu

Bella (Ullmann Mónika) törékeny és szép, bakfis és anyu egyszerre. Hatalmas világosrózsaszín szőrös szívecske a pólóján, mackónadrág, papucs, lófarok. Ki gondolná, hogy a mandalás háttérfal előtt elterülő franciaágy a munkahelye? Éppen egy kuncsaftjára vár, s közben mosolyogva, egyszerűen, nyugodtan és jókedvűen meséli el, hogyan jutott idáig. Lefegyverző a közvetlensége, a kedvessége, a jószívűsége. Izgalmas a kontraszt, ami a szexmasszázs-munkásokról alkotott sztereotípiák és az itt megismerhető figura között születik. Érdekes, hogy milyen ritkán szokták a vizuális és auditív hatások mellett az atmoszférát a színházban illatokkal is megerősíteni. A füstölő behoz egy konkrét világot, elképzeléseket. Harmonikus egységben működik a szöveg, a tér, a színészi játék. Bensőséges hangulatot, inkább megnyugvást, mint szomorúságot ébreszt az összhatás. 

Az Élet.történetek.hu darabjai önálló, kompakt miniuniverzumok. Felhívják a figyelmet a valóságalapú, hétköznapi történetek mögött bujkáló emberi nagyságra – úgy, hogy közben egyszerűek, emberiek tudnak maradni. Bizonyítják, hogy a portrénak van helye a színházban.  

 A Levél apámhoz – A nővérek című előadás adatlapja itt, a Pira Belláé itt található a port.hu oldalon.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek