Ibsen: Kísértetek / Centrál Színház
2018.01.16.

Ibsen feljövőben, noha néhány éve úgy tűnt: Csehov végleg lemosta a színpadokról. Kivéve a Nórát, mondjuk. A Kísérteteket azonban ma is igen kockázatos vállalkozás műsorra tűzni. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.

Mert hát mi is a dráma kiindulópontja? Egy múltban keletkezett bűn, persze, mint Ibsennél - s a nyomán analitikus drámafajtának keresztelt műveknél - szokás. A bűnt a tíz éve halott apa követte el; csapodár, erkölcstelen életmódja következtében vélhetően szifiliszt kapott, és ennek következményét, vagyis a paralízis progresszíva nevű súlyos, rengeteg szenvedés és méltatlan állapot után halálos betegséget örökítette tovább a fiára. Ráadásul rémes, erőszakos fráter volt, akitől megszökött a felesége, de a lelkész, akihez menekült és akibe szerelmes volt, visszaparancsolta a "kötelességek börtönébe". A többi mind következmény.

Gáspár Sándor
Gáspár Sándor

Ez oly hevesen kínálja tálcán a melodrámát, hogy az ember direkte kíváncsi: ha Alföldi Róbert, aki köztudottan nem kedveli a tocsogós érzelmeket a színpadon, mégis épp ezt a darabot rendezi meg a Centrál Színházban, vajon merre mozdítja ki ebből a kínálkozó vályúból? Valamint: a legutóbbi közös munka Básti Julival, az előadás főszereplőjével a Nemzetiben bemutatott Sirály Arkagyinája volt, és ennek az alakításnak minden pillanata elevenen él sokak memóriájában. Tehát?

Kálmán Eszter díszlete ígéretes: semmi szalon, viszont egy ajtó a színpad közepén, amelyet több mozgásképes (értsd: dőlni kész) "félfa" keretez: egészen hatalmas falap néz farkasszemet velünk. Az egyébként üres játéktérre legföljebb két szék kerül még be olykor. Stilizált közeg, a vak is látja.

A darab, amely Kúnos László fordításában hangzik el, alaposan meg lett hámozva; ezúttal a koncepcionális dramaturgiai beavatkozást is a rendező, Alföldi Róbert végezte. Leginkább "csontra húzta": a jellemek és kapcsolatok kerültek előtérbe, a múltbeli történetek ezekre szolgálnak magyarázatul és motivációként. Nevezetesen: az öncsalás, önáltatás, élethazugság és életgyávaság mutatkozik meg itt, a maga pőreségében.

Alvingné jobb sorsot érdemelt volna, mint a pokoli házasság Alvinggal, amelyből nem tudott kitörni, noha megpróbálta, és legalább a fiát kimenekítette belőle. A férj emlékére épített árvaház számára valaminek a lezárása - ezért sem viseli meg a megnyitó előestéjén támadt hirtelen tűz -, Manders tiszteletesnek viszont, aki egykor mind a szerelmét, mind a menedéket megtagadta az asszonytól, kényelmetlen nyűg, ezért is gyújtja fel. A kamaradrámában fontos szerepet játszik a cselédlány szerepkörben foglalkoztatott Regine, akiben a hazatérő nagybeteg ifjú Alving a lehetséges megmentőjét látja, de a lányt nem érzelmek, hanem kőkemény érdekek vezérlik. Az apjának hitt nevelőapa, az iszákos, lecsúszott Engstrand a legtisztább alak ezen a szomorú tablón: őt a pénz mozgatja, ha úgy alakul, a jóság felé. Kis szürkezóna azért nem árthat...

Básti Juli, Ódor Bálint
Básti Juli, Ódor Kristóf

Mivel sem a látványban, sem a rendezésben nincsen semmi sallang, gyorsan és erőteljesen bontakozik ki a végjáték - voltaképp az egész előadás az. Alvingnénak ki kell mondania, amit örökre magába akart temetni, a fiának és Reginének meg kell tudnia, amit sejteni sem szerettek, és a megannyi hatalmas "ajtókeretnek" úgy kell a földre borulnia, hogy az ilyenformán kitágult térben semminek nincs helye, csak a magánynak.

Mi tagadás, bármilyen erőteljes a beavatkozás, a Kísértetek méltán tartozik Ibsen ritkán játszott darabjai közé; minden elszánt újító törekvés, a korában szokatlannak és merésznek számító témák beemelése ellenére zsengének mondanám, ha nem tudnám, hogy igencsak érett korszakában, a Peer Gynt és a Nóra után írta. Első bemutatóin, otthon és külföldön akkorát bukott, hogy Ibsen dühében megírta A nép ellenségét, vagyis a bukás nem volt haszontalan (aztán még megírta a Hedda Gablert is). De ami annak idején bátorság volt, a pocsék házasság, a bűnös-csapodár családfő, a törvénytelen gyerek, a szifilisz és a többi, az ma már bulvárhírt sem ér. Ezért szerencsés, hogy Alföldi Róbert a rendezésben az öröknek számító lélektani bűnökre és a figurák önleleplezésére teszi a hangsúlyt. Ezt viszont a színészeknek kell megcsinálniuk.

Gáspár Tibor, Gáspár Sándor. Fotók: Puskel Zsolt, port.hu
Gáspár Tibor, Gáspár Sándor. Fotók: Puskel Zsolt, port.hu

Básti Juli színészi ereje sokszor felragyog: Alvingné halk, de könyörtelen elszántságában, vagy az önsorsrontásig menő élveboncolásban. Ha kiabál, a hangja sokszor a préselt, magas tartományba csúszik, de ha csöndes vagy éppen néma, akkor övé a színpad.

Gáspár Sándor játéka a részeges Engstrand szerepében gazdag: tud akarni, szeretni, kijátszani és becsapva lenni, míg Gáspár Tibor Manders lelkésze a bemutatón még nem volt készen a maga monumentális romlottságával. És jó a két fiatal: Ódor Kristóf mint Osvald Alving, ahogy elfogadja, hogy az apa bűnéért a fiú fizet, és Ágoston Katalin mint Regine, aki bárkin és bármin átgázolva, morális fenntartások nélkül tör a fölemelkedés felé.

Az előadás végén az addig sötét és immár tágas-csupasz játéktér háttere megváltozik: világos lesz, szürke tenger, végtelen és reménytelen. Előtte Básti Julinak van egy immár néma, nagyjából egyperces jelenete; maradjon meglepetés a darab ismerőinek is. Na, ekkor megláttam benne - nem, nem a jó színészt, hanem a nagyot.
 
Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található. 
Szerző: Csáki Judit