Spiró György: Kőbéka
2018.03.19.

„Törvénytelen volt sok minden, amiről a képviselők nem tudták, hogy törvénytelen, bár azt sem gondolták, hogy törvényes. Ezzel el is evickéltek a történelem viharaiban ezer évig.” POGRÁNYI PÉTER KRITIKÁJA.

Mérhetetlenül keserű látleletet ad Spiró György legújabb szatirikus regényében jelenünkről: a Kőbéka a kiábrándultság és a szépirodalomba fojtott düh új mértékegysége.  Leginkább a kortárs politika és a közbeszéd színvonalát ostorozza, a zavarba ejtően széttartó történethalmaz pofonegyszerű summázata úgy foglalható össze, hogy a hülyeség örök és mindenható. A szatíra műfaji hagyományai ide vagy oda, a kegyetlenül éles gúnnyal megírt szöveg olvastán nem nagyon támad kedvünk nevetni.


A főszereplő Melák Kálmán, vagyis Kálmánka, a retardált villanyszerelő-segéd, aki egy laza János vitéz-átirat keretében megannyi kalandot él át a szerző által megteremtett disztópikus világban, egy elképzelt, jövőbeli Magyarországon. A kiindulópont egy Záp nevű település, innen indul és itt ér véget Kálmánka szürreális utazása. Csak annyi biztos, hogy 2018 után járunk, az ország újra királyságként működik, az uralkodót Első Karabélyos Károlynak hívják. A faluban éppúgy, mint az országban vagy a világpolitika vezetői között (még az ENSZ-főtitkárral is megismerkedik főhősünk) az abszurd hülyeség uralkodik: értelmetlen szabályok, totális feudalizmus, 97 százalékos korrupció és persze mindennapos terror.

A szerző összhangban a műfajmegjelölésnek használt szóösszevonás, a „mesély” által keltett asszociációkkal, a meseszerű elemeket olyanformán szövi egymásba, hogy közben kevéssé törekszik a regényszerűség kialakítására. A Spirótól megszokott tárgyilagos, szenvtelen hangon előadott történet bővelkedik közéleti utalásokban, szatirikus poénokban, de az a világ, amiben mindez játszódik, nehezen átélhető, a figurák csak nevükben léteznek, nincs mélységük, ezért voltaképpen egy jó hosszú pamfletet tartunk a kezünkben. Lehet, hogy ez részben műfaji sajátosság, de ha az is, nehézkessé, darabossá teszi a szöveget.

A könyvben megrajzolt világ annyira kilátástalan, hogy a benne elhelyezett trükkök, viccek, poénok is besülnek emiatt. A lesújtó ítéletek olyan általánosak, hogy magyarázó erejük szinte zéró. Záp község politikai viharairól ezt olvassuk a könyv elején (a hosszú idézet nemcsak a könyv helyzetértékelését, de logikáját is modellezi): „Történt ekkor, hogy a kormánypárti községi ispán váratlanul lemondott, megunta, hogy a szintén kormánypárti ellenzéke annyit baszogatja. A kocsmában elkezdte verni az asztalt, és azt ordítja: „Legyen nektek polgármesteretek a hülyegyerek Kálmánka!” Mire a kormánypárti ellenzék vezetője azt kiabálta, hogy „Legyen! Válasszuk meg!” Mindenki kiabált, volt, aki üvöltött, mások ordítottak, a kocsmában jelen lévő önkormányzati képviselők kiözönlöttek az előtérbe és azt követelték, hogy azonnal vegyenek fel jegyzőkönyvet. De nem vettek fel, úgyhogy a választást törvénytelenül ejtették meg. Törvénytelen volt már persze az asztalt püfölő előd megválasztása is évekkel korábban, mert nem voltak elegen, és mire tizenöt perc múlva szabályosan újabb gyűlést rendeltek el, mindenki hazament. Törvénytelen volt sok minden, amiről a képviselők nem tudták, hogy törvénytelen, bár azt sem gondolták, hogy törvényes. Ezzel el is evickéltek a történelem viharaiban ezer évig.”

Minden fordulat váratlan, ok-okozati összefüggések csak néhol bukkannak fel, emiatt az ötletszerűség miatt – és mivel szinte mondatról mondatra újabb fejlemények történnek – az egész könyvben bármi megtörténhet bárkivel. Kálmánkából például rövid időre ispán, azaz polgármester lehet, hogy aztán a börtönt többször megjárva egyenesen a szintén megsemmisítően lefestett politikai ellenzék miniszterelnök-jelöltje legyen: ekként pedig még Amerikába is eljusson, sőt Oroszországban és Németországban, de még Afrikában is felbukkan.

Az olvasóknak nyilvánvalóan a magyar politikai életre tett utalások lehetnek a legérdekesebbek: ezekből az aktív politikusok – ha nem is annyira személy szerint, inkább általánosságban – sok mindent magukra vehetnek. A könyv ugyanolyan kíméletlen a kormánnyal és annak (ál)ellenzékével szemben: az ellenzéki műhely például az uralkodó tudtával és jóváhagyásával, alapos megfigyelés alatt működik.

Spirónak sietnie kell abszurd ötleteinek irodalmi megformálásával, nehogy véletlenül valósággá váljanak. Feleségverseny című korábbi szatirikus könyvében kamatyadót vizionált, új könyve szereplőinek már migránsadót kell fizetniük, ha felmenőik származását negyedíziglen igazolni nem tudják. A „szegénységi bizonyítvány” a Kőbéka torz világában nemcsak szófordulat, de valós igazolás, a világ gazdagabbik fele pedig már a „visszafejlődő országokat” támogatja, a nyugdíjasokat pedig egy ellenzéki javaslat alapján panelszigetre költöztetnék, hogy értékes lakásaikat a feltörekvő fiatal vállalkozók kapják meg – ingyen. „Globális tőke, globális hülyeség” – mondja egy helyen az elbeszélő, miközben a Golf-áramlat tervezett eladásáról esik szó.

Spiró György a HVG-nek adott interjújában arról beszélt, hogy a mai valóságunkról realista regényt képtelenség írni, ezért él a szatíra eszközeivel, hogy legalább nevetni lehessen rajta. Ám a karneváli hülyeség ebben a könyvben nem fordul burleszkbe, sokkal inkább a végtelen nihilbe enged betekintést. Itt „úgyis az történik, ami történhet, és nem egyéb.” Noha ebben a mentalitásban is könnyen magunkra ismerhetünk, ettől még nem indul be a felszabadító hahotázás . A könyvbe sűrített keserű ítélet pedig – a szöveg szempontjából – kifejezetten önfelszámoló irányba is vezethet, mint a következő idézetben: „…más nyelven, mint magyarul, ecsetelni nem lehet, magyarul pedig nem érdemes, mert el lehet képzelni, aki pedig nem tudja elképzelni, magára vessen.” Mintha maga a könyvben megszólaló beszélő is megtorpanna ezeken a helyeken, egyáltalán érdemes-e mondania egyáltalán.

A könyv zárlata zavarba ejtő: Kálmánka váratlanul 1945-ben találja magát, ahol egy rövid időutazás keretében bepillant a Lipótmezőn zajló életbe: a lágerekből és Moszkvából hazatért zsidók mindennapjaiba. Itt tűnik fel Münnich Ferenc is: majd az időutazás végeztével Kálmánka hazatér Zápra. Vélhetően egy atomtámadás után vagyunk, marslakók járőröznek, védőruhában lehet csak közlekedni, az emberekre pedig külföldi vadászcsapatok vadásznak, passzióból. Szülőfalujának helyén emberi életnek már csak a nyomait találja, ellenben rózsaszínű óriáspókok és mutáns növények vették boldogan birtokba a terepet. Az iszonyatos, rémálomszerű  látomásnak végül az vet véget, hogy Kálmánka álomra hajtja fejét, az olvasó pedig kiszabadul a börtönként rázáródó labirintusból.

Szerző:  Spiró György,  Cím:  Kőbéka,  Kiadó:  Magvető Kiadó,  Kiadás éve:  2017,  Oldalszám:  248 oldal,  Ár:  3499 Ft