Beszélgetés Gigor Attilával
2017.12.19.

Három évad után véget ért a Terápia, ennek kapcsán beszélgettünk Gigor Attilával börtönlingóról, lelki erőszakról, és arról, hogy miért maradt ki a provokatív meleg figura a sorozatból. SOÓS TAMÁS INTERJÚJA. FIGYELEM, SPOILERES TARTALOM!

Revizor: Ebben az évadban két szálat írtatok hozzá az amerikai sorozathoz. Ha tippelnem kéne, azt mondanám, az erdélyi szál az egyik – és tévednék.
 
Gigor Attila: A börtönben játszódó hétfői és a lelki elnyomásról szóló keddi szálat írtuk nulláról. Sokat vitatkoztunk, mit vegyünk át az amerikaiból, melyik történet működhet a mai Magyarországon. A vállaltan meleg fiút, aki az első részekben még ellenszenves, mert időnként ízléstelenül beszél a terapeutával, végül nem írtuk át a magyarba. Úgy éreztük, hogy a magyar társadalom még nem tart ott, hogy elfogadjon egy ilyen provokatívan meleg karaktert, lecsiszolni az éleit pedig nem akartuk.
 
R: Sokszor futottatok bele ilyen helyzetbe a három évad során?
 
GA: Máskor csak praktikus okokból változtattunk a történeten, az első évadban például gyárigazgatóra írtuk át Nagy Ervin karakterét, mert Magyarországon szerencsére nem mennek vadászpilóták bevetésre, mint Izraelben. A Terápiában mindig igyekeztünk élesen és provokatívan feltenni a kérdéseket, a meleg szálnál viszont azt éreztük, hogy nálunk ez kontraproduktív lenne. Az erdélyi – az eredetiben indiai – szállal kapcsolatban viszont nem voltak kételyeink. Az India–New York viszony sok tekintetben megfeleltethető a Budapest–Székelyföld különbségnek, és ez az adaptáció szép kihívást jelentett nyelvileg és dramaturgiailag is, amit Székely Csaba erdélyi drámaíró bravúrosan oldott meg. Azt nem akartuk, hogy a bácsi matyó hímzéses közhely legyen, afféle rafkós székely, ahogy azt a pestiek elképzelik, de amikor megtaláltuk Czintos Józsefet az erdélyi castingon, minden kételyünk elszállt. Megláttuk benne azt a fajta lassúságot, tiszta tekintetet, és egy tömbből faragottságot, amivel körülírtuk ezt az öregembert. Nehéz eltalálni, hogy kinek áll jól és kitől hatnak modorosnak azok a sajátos kifejezések, amiket a börtönviselt Zsolt, vagy épp a székely Sándor használ. Kiváló színészek lehet nem tudnák elmondani ezeket a mondatokat, mert nincs a vérükben ez a nyelv, Czintos előadásában viszont lehengerlő volt. Pedig nem székely ő sem, de erdélyi, így eggyel közelebb élt az ilyen habitusú emberekhez.

R: Nehéz volt megtalálni Zsoltnál az egyensúlyt, hogy hiteles legyen a börtönszleng és tördelt a nyelv, de közben mégis gördüljenek a párbeszédek?

Gigor Attila (Forrás: HBO, fotó: Sághy Tímea)
Gigor Attila (A képek forrása: HBO, fotó: Sághy Tímea)
GA: Zsoltnál azért nehéz ez az ügy, mert az első pár ülésen demonstrál: azt akarja megmutatni ennek „az öltönyös ficsúrnak”, hogy úgyse ért semmit az életéből. Ezért is pakol rá a börtönlingóra, hogy hangsúlyozza, nem tartoznak egy kasztba. Az évad vége felé derül ki, hogy ez a bicepszmutogatás nagyrészt az apjának szól, és csak másodsorban Dargaynak. Nem egy ördöglakat ebben a szálban, hogy érzelemátvitel történik, és Zsolt rávetíti az apját a terapeutára, öntudatlanul is elkezd kommunikálni azzal az emberrel, akivel a dialógusa nem tudott kiteljesedni. Először a középkorú férfit gyűlöli Dargayban, majd azzal a gondolattal játszik el, mennyire más lett volna az élete egy ilyen apával – így találnak végül ők ketten erős érzelmi utat egymáshoz.
 
R: Gondolom, komoly gyűjtés van a minden mondatra jutó börtönszleng mögött.
 
GA: Korábban csináltam két színházi nevelési előadást, amivel jártunk börtönökben, és megvettem Fiáth Titanilla Börtönkönyvét, abból táplálkoztam. Később meg is kerestem Titanillát, aki segített rendbe pakolni a dialógusokat. A szleng hetente, havonta változik a börtönben, úgyhogy olyan nyelvet kellett kitalálni, ami nem feltétlenül pontos minden részletében, de el tudjuk képzelni róla, hogy használják. A samesznak például új jelentést adtam: Zsolt a smasszerekre, a rendőrökre érti, a köznyelvben viszont egy olyan haverra utal, aki bedolgozik valakinek.

R: Íróként hogyan tudtál kapcsolódni egy olyan nehéz sorsú sráchoz, mint Zsolt, aki az apját és – bevallása szerint – a barátnőjét is megölte?
 
GA: A Terápiánál először a szociális jelenséget igyekszünk meghatározni, amiről beszélni akarunk, a résztörténetet pedig az író szedi össze különböző helyekről. Zsolt esetében megkerülhetetlen volt Simek Kitty története, aki megölte a nevelőapját, de később köztársasági elnöki kegyelmet kapott, olyan brutálisan bántalmazta a nevelőapja. Én se burokban nőttem fel, rossz gyerek voltam, egy átlagosan rossz környéken laktunk Kőbányán. Még ha nem is tudok comptoni mészárlásokról beszámolni, láttam ezt-azt, és megvannak a személyes tragédiáim, amiket igyekszem lefordítani drámai helyzetekre. Apró motívumokon keresztül tudok átélni egy ilyen tragikus sorsot, nekem például volt egy koalamackóm Ausztráliából, akit úgy hívtak, hogy Jaja, ezt írtam át Ausztriából hozott Gaga mackóra. De az érdeklődésem is meghatározó: a bűntudat-szindrómát, ami itt egy szűkebb fókuszban jelenik meg, amikor Zsolt magára vállalja a barátnője meggyilkolását, Az ember, akit nem lőttek le című filmemből emeltem át. Én ezt jellemző kor- és kórtünetnek tartom, mert úgy érzem, a nyugati társadalom általánosságban bűntudatot érez a harmadik világgal szemben, és ezt nyomja el időnként agresszióval. Bűntudatunk van, mert túl jó dolgunk van ahhoz képest, hogy nekik milyen rossz, és ezt Az ember, akit nem lőttek le című filmben egy szélesebb, társadalmi allegóriában vizsgáltam, egy része például Afrikában játszódott volna. De egy ideje elakadtam a forgatókönyvvel, és azóta nem mertem újra elővenni.

R: Nem tudom, Vilmányi Benettben mennyire volt meg ez a figura, de ilyen természetesnek még sose láttam őt.
 
Vilmányi Benett
Vilmányi Benett
GA: A stábból még egy-két hét után is azt kérdezgették emberek a forgatáson, hogy „Őt ugye javítóból hoztátok?”. Szerencsére ő sem súlyos családi háttérből jön, de ha tudja, hogyan beszél és viseli magát egy ilyen gyerek, akkor nem is kell késes panelfiúnak lennie ahhoz, hogy eljátssza. Benettben egyébként is megvan ez a flegmaság, és hát iszonyú szerencsés anyagból gyúrták: imádja őt a kamera, ha nem ide születik, már világsztár lenne. Elképesztően jó, ahogy elmolyosodik, és egy pillanat alatt kisfiú válik ebből a brutális férfiból.

R: Színészileg még a szokottnál is erősebb volt ez az évad. Udvaros Dorottyára ráöntötték a nárcisztikus, de a testvéréért mélyen aggódó díva szerepét, Schell Judit és Balsai Móni pedig új arcát mutathatja meg filmen. Előbbi a szürke, lefojtott, magát a férjének alárendelő Krisztinát játssza, utóbbi a fegyelmezett, szigorú terapeutát, akibe Dargay szerelmes lesz.
 
GA: Editet, a színésznőt eredetileg 10-15 évvel fiatalabbra írtuk, de hamar egyértelművé vált, hogy ez a szerep Dorkáé. Azt a fajta ön- és köziróniát, és a közben végig fenntartott dívaságot nem tudtuk mással elképzelni. Schell Juci pedig a frusztrált személyiség minirezdüléseit hozta hihetetlen pontossággal. A szájharapások, a kényszeredett nevetések – pont, ahogy elképzeljük az ilyen embereket. A színészet magasiskolája, amit ebben az évadban művelt. Mónival viszont jól kiszúrtunk, mert ő nem játszhatott teljes karaktert. Semmi mást nem tudhattunk meg erről a nőről, csak azt, hogy titokzatos. Aggódtunk, vajon a néző kibírja-e az első három részt, amíg megsejti, hogy itt egy szerelmi érdeklődés bontakozik ki Dargay és az új terapeutája között, mert addig tényleg olyan, mintha a férfi a falnak beszélne. Aztán elcsípünk kis rezdüléseket, de Dargay szemszögéből nehéz eldönteni, hogy tényleg elmosolyodott-e Adél, és ha igen, az flört volt? Móninak aközé kellett belőni ezt a nőt, amilyennek Dargay látja, és amilyen egy, a terápia szabályait szigorúan védő pszichiáter lehet, miközben a néző valójában semmit nem tud meg arról, hogy ez a nő kicsoda. Ez hihetetlen izgalmas játék volt, de nagyon nehéz a színészeknek, akik azzal kezdik a szerepépítést, hogy „Jó, de hogy vár a megállóban a buszra?”
 
R: „Maga nagyon jó pszichológus” – mondja neki Dargay az utolsó részben, amikor arra a kérdésre sem kap választ búcsúzóul, hogy lehetett volna-e köztük valami, ha nem a terápia keretei között találkoznak. Mi a te verziód?
 
GA: Nehéz ezt megválaszolni, mert nem én írtam azt a szálat, és amikor az amerikai sorozatot néztem, azt gondoltam, Amy Ryan terapeutájának vannak érzései Gabriel Bryne iránt. A magyarnál azt mondtam volna, hogy nincsenek, de most, hogy erről beszélgetünk pár perce, megint az igen felé hajlok.

R: Ebben az évadban volt egy téma, ami összefűzte a különböző szálakat: a halállal való szembenézés. Zsoltot gyilkossággal vádolták, Krisztina férje öngyilkos lett, Sándor a feleségét gyászolta, Edit a haldokló húgát ápolta. Dargaynak pedig azzal kellett számot vetnie, mi van, ha alzheimeres; a sorozat végén pedig a hivatásának is búcsút mondott. A Terápia lezárásából fakadt ez a sorvezető motívum?
 
Balsai Móni
Balsai Móni
GA: Ha az ember szembenéz magával, az adott traumán túl a saját végességével és tehetetlenségével is szembe kell néznie. Ezért is volt fontos, hogy felmerüljenek ezek a végső kérdések a harmadik évadban, azzal a reménnyel, hogy lehet és kell is folytatni az életet. Én bízom benne, hogy Dargay jó döntést hozott a végén, és már boldogabb valahol. Számára az volt a konklúzió, hogy abba kell hagyni a munkáját, mert valószínűleg már annyira szorongatta ez a kicsit nárcisztikus, mindenki iránt érzett empátia és megmentési vágy, hogy túl kellett lépnie a munkáján, hogy ne pusztuljon bele.
 
R: Az előző évadoknál állandó téma volt, miben hibázott Dargay. Most mintha kevesebb rossz döntés száradna a lelkén.
 
GA: A szakértők azt szokták kifogásolni, hogy túl sokat értelmez, de mivel a Terápia arról szól, hogy ketten beszélgetnek egy drámai szituációban, hülyén venné ki magát, ha a kliens egyszer csak elmerengene, hogy „Hmm, lehet azért mondom ezt, mert valójában az anyámmal akarok beszélni?”. Egy pszichológus nem fog ilyen hamar elméleteket gyártani, de egy drámában csak dialógusban lehet felvetni a megfejtést. Szóval sok az írói túlzás, de valóban, a saját rendszerünkön belül András most jóval kevesebbet hibázott. Ami Sándorral történik, azt nem védhette ki, mert erre nem lehet felkészülni. Zsolttal, ha öntudatlanul is, de kifejezetten jól működik a terápiája. Hibának azt lehet mondani, hogy nem mutatott ajtót Editnek, amikor kiderült, hogy huszonpár éve kezelte a húgát, de azon a ponton emberileg egyszerűen nem dobhatta ki őt.
 
R: És az, hogy beleszól Krisztina életébe? Nem mondja ki, hogy hagyja el a férjét, de erősen abba az irányba tolja.
 
GA: Papíron hiba, de többek között arról is szól az a szál, hogy hol kezdődik az idegenek felelőssége egy ilyen helyzetben. Mikor kell közbeavatkozni? Ez is új színezetet kapott a zaklatási ügyek kapcsán. Nem véletlen, hogy az első hétfőn és szerdán is elhangzik, hogy Dargaynak csak akkor van joga elmondani egy külső személynek, hogy mi történt a terápián, ha valakinek baja eshet. Krisztinával ez történik – csak épp lelki szinten. Dargay számára ez egyértelműen abuzív, kizsákmányoló, időnként még a nemi erőszak határát is súroló kapcsolat. Onnantól, hogy felismerte, kénytelen azt tükrözni Krisztinának, hogy kiléphet ebből a lelkileg elnyomó kapcsolatból.

R: Már két éve leforgattátok a harmadik évadot, de az Aranyélet sikere miatt az HBO elcsúsztatta a bemutatót. Aktuálisabb lett ettől a kétéves spéttől a Terápia?

GA: Ezek a sztorik kortól függetlenül működnek. Nem tartom szerencsés véletlennek, hogy Krisztina szála nem várt aktualitást kapott a #metoo-kampány miatt, de ezek olyan társadalmi problémák, amiknek muszáj volt robbanniuk. A második évad után egy évvel felhívtak az Indextől, hogy honnan tudtam a belvárosi lakásmutyikról. Sehonnan, de ha végiggondolod, hogyan lehet ezt csinálni, akkor biztos lehetsz benne, hogy valaki csinálja is. Akkor azon ötleteltünk a Máté Gábor által játszott politikus szálához, hogy hogyan lehet manapság visszaélni a hatalommal. Végül azt a sztorit választottuk, hogy valaki EU-támogatást vesz fel céghely-alapításhoz, az ehhez járó kedvezményekből fillérekért felvásárol lakásokat, majd normál áron továbbpasszolja őket. A harmadik évadnál a családon belüli erőszak témáját vettük elő, mert alkotóként fontosnak tartottuk, hogy több oldalról megvilágítsunk olyan problémákat, amikhez még honatyáink is egybites módon szoktak hozzászólni. Zsolt történetében elég plasztikusan benne van a fizikai erőszak a feleséget és gyerekeket bántalmazó, alkoholista apával. Erről is nagyon ritkán esik szó, de a lelki erőszakról még kevesebbet beszélünk, amikor valakit megnyomorít a párja, hogy csak az övé, a tulajdona legyen. Bár a lelki erőszaknak nincsenek olyan szembeötlő nyomai, és lassabban lehet belehalni, mint a fizikai bántalmazásba, de rendkívül veszélyes folyamat, és megdöbbentően sok párkapcsolat alapul ezen a mérgező dinamikán.
 
R: A Terápia és ezzel együtt az HBO is mindig felvállalta a közszolgálatiságot, hogy fontos és kibeszéletlen témákat, tabukat feszeget. Látod ennek a feszegetésnek a hatását?
 
GA: Kézzelfogható hatását nem látom, de azt a Hamletnél se tudnám megmondani. Én abban bízom, hogy a kultúra hosszú távon tud hatni. 1950-ben egy színes bőrű ember még csak elszeparáltan, hátul utazhatott egy buszon, ötvenvalahány évvel később pedig színes bőrű ember lett az Egyesült Államok elnöke – és szeretnék abban hinni, hogy ebben a kultúrának nagy szerepe volt. Nem hiszem, hogy ha valaki megnézi a Terápiát, az másnaptól kedves lesz, de minél többször tudunk elmondani egy olyan egyszerű dolgot, mint amiről ez a sorozat igyekszik szólni – hogy figyelj oda a másik emberre, mert senkit nem fogsz tudni utálni, ha 10 percet beszélgetsz vele –, az talán eredményre vezet, még akkor is, ha ezzel nagyon ellentétes tendenciák érvényesülnek az országunkban és a világban.

A Terápia mindhárom évada elérhető az HBO Go-n.
Szerző: Soós Tamás