A fecsegő potyautas 17.
2017.12.15.

Megfigyelésem szerint a dekoltázs akkor dekoltázs, ha a női mellek találkozásánál kezdődő szakadék, őőőő, völgy, őőőő, horhos megnyílása még éppen látható. Jó, a dekoltázs biztosan a nő találmánya, Éva alkuja az ártatlanság állapotának elvesztése után. SZÍV ERNŐ ÍRÁSA.

Évezredes, közös értékeinket látom veszélybe kerülni, vagyis az emberi testet, illetve az emberi testek egymáshoz való kalandos közeledésének mindenféle, közmegegyezésen alapuló módozatait. Nem kevésbé a széptevést, az udvarlást, annak kulturált megnyilvánulásait féltem, amelyben úgy az egyik, mint a másik fél erényei, csodái, megejtő hiányosságai, jellemző és kedves tulajdonságai kapnak hangsúlyt lírai megközelítés keretében. Ezért aztán szót emelek. Tkp. a másik ember felé való tájékozódás lehetősége mellett kampányolok – hírlapíró eszközeimmel. 

Hogy például a dekoltázs. Már nem emlékszem pontosan, ki találta föl, én eléggé kedvelem, és érdekesnek is tartom. Érdeklődésem, vonzalmam ezen emberi alkotás iránt leginkább ontológiai természetű. Megfigyelésem szerint a dekoltázs akkor dekoltázs, ha a női mellek találkozásánál kezdődő szakadék, őőőő, völgy, őőőő, horhos megnyílása még éppen látható. Jó, a dekoltázs biztosan a nő találmánya, Éva alkuja az ártatlanság állapotának elvesztése után, fölpakolok egy kis páfrányt ide, lapulevelet oda, moha dísznek emide, de ennyi szabad felület azért marad, érjétek be - aztán hol tiltják, hol nem. Homlokig gombolt igazgatónői blúz. De. Lehet például a dekoltázst nyíltan, érdeklődéssel, barátságosan megfigyelni? Nem. Az én pancsolós életemben soha nem lehetett. Pedig azért van, hogy igenis vessenek rá pillantásokat, hogy fürkészve, elgondolkodva, töprengve, mit ne mondjak, megdöbbenve vegyék szemügyre. Nem lehet. Sokszor segítségünkre sietnek az emberiség évezredes jelképei, a csillag, a kereszt, valami ócska kis, Mammon szeméből kihulló gyémánt csöpp, smaragd maradék, ott tartózkodik az ék a nyak és a mellkas találkozásának bársonyos mezején, és ezeket a köveket, a szépség mütyürjeit megtekintve, majd illő szavakkal értékelve, a pillantás alább is engedheti magát. Csak ügyesen, fiam, most ne lélegezz. Lényegében a dekoltázs sunyiság felé tereli a férfi jellemét. Hogy csak oldalról, róka mód lehet odatekinteni. Ha nyíltan néz a tag, akár sztárproducer, akár földműves, tahó. Nem kérdéses.


A Kamra egyik műsoron lévő produkciója, a Munkavégzés során nem biztonságos című angol darab, a bulvár ártalmasságáról szól. Meg arról, hogy a nagy társadalmi összigyekezetben deformálódnak – is - a hagyományos nemi és emberi szerepek, torz lelkek irányítják és manipulálják a testek és lelkek közötti kommunikációt. Bulvár! Van a darab második félidejében Pelsőczy Rékának egy nagy, ragyogó ámokfutása, amikor mint a rivális bulvármagazin főszerkesztője, mindenféle módon és eszközzel bedarálja, megeszi a kisújságírót. Nagyszerű színpadi működés, egy pszichopátiára hajló lélektan univerzális karikatúrája, de nekem az is érdekes lett volna, ha láthatom, hogy a tehetséges Dér Zsolt alakította csöndes, szorongó újságíró-segéd miféle drámát él meg valójában, óhajtottam volna ezt a drámát erősebben megfigyelni, az önfeladás tragikumát, az elvesztését, ami igazán az ő oldalán volt; itt valódi ember küszködött még – éppenséggel férfi -, amott már csak túlhabzó, parádés kivonat, torzfeminin illusztráció.

Nem olyan régen egy tiszteletbeli magyar konzult letartóztattak Amerika nyugati féltekén szeméremsértés vádjával. Idős urak lettek rabosítva, mint Manson, a tömeggyilkos. Fogtam a fejemet, ja, jaj, a puritán Amerika! Bazmeg följelentenek, mert meghámozod a narancsot. Hát mérvadó magyar online orgánumok, egymással versenyezve nyomban úgy közölték a hírt, hogy ez meg ez mutogatta a f… t. Édes öregem, látod-e, én ilyen könnyedén fogalmazok. Amikor kiderül, hogy öt méterre a határon túl lógatták föl a nyugágyat, kitévedve a naturista övezetből, hogy nem volt ott semmi parázna hevület, csupáncsak logisztikai tévedés, akkor meg buborékol a pezsgős nevetés. Ja, bocs. Pisi, kaki, szex, ez a kattintásilag kikövetelt szentháromság a virtuális piac legjobbjainál. Értem én, üzlet. Nem holmi ósdi, dohos világnézet, nem elkötelezettség, ezen oldalról is az van éreztetve, üzenve, rám nyilvánítva, fölfogtam, de tényleg, hogy akárki vagy, akármekkora baromarcú, bármikor szart csinálok belőled. Kis újságíró a hajnali szürkületben, klottgatyában címet ad. Jó, jó, a reggeli kávé után az aktuális szerkesztő olvassa, átírja, érti ő, kicsit stréber az új kolléga, de azért érzi már az új idők ondószagú szelét, és a szent olvasó minden ítéletre kapható prüdériáját. A segédeszköz pántlikás, díszdobozos elküldése nem biztos, hogy abúzus, de hogy akkora bunkóság, amit nem viselhet el a szakma, az biztos.

Na. További megfigyeléseim szerint vannak versszerű dekoltázsok, tulajdonképpen epigrammák, ódák vagy himnuszok. Huszár leszel, tisztelegsz, életem, vérem, parancsoljon velem, nagyságos asszony, melyik felhőből hozzam a limonádét, de ánizst is tudok. Vannak dekoltázsok, amik fojtó hangulatú, félhomályos novellák, beléjük fullad az érdeklődő, a parázsló tekintet, fényét elissza az brutális oxigénhiány. Ám az áruló olvasó, az áruló kritikus, az áruló kiadó, az áruló irodalmi közvélemény, az áruló világ le se nézi az emberi történéseknek ilyetén való bekeretezését. A dekoltázsra akkor tekint ujjongva, amikor ott regényt, nagyregényt sejt. Na, akkor ünnep, sok szép gondolattal, asszociációval, metaforával, rendes képzavarral.
 

Tél lett közben, és csaknem Karácsony már. (Hanuka.) A mi utcánkról is jól elfogytak a dekoltázsok, nagykabát, még nagyobb, bunda, viszont a radiátormeleg lakásokban lassan percegve hullni kezd a tűlevél. Lógatod föl a kiscsengőt, a szalont, édesem, már esik is. Hova. Oda. Mintha a mennyből hullna, de pontosan oda, a völgybe, a horhosba, szakadékba. (Fenébe is, nem garbót kellett volna vennem?)