Ultima Vez: In Spite of Wishing and Wanting / Trafó
2017.12.11.

Hatodik alkalommal vendégszerepelt Magyarországon a flamand Wim Vandekeybus világhírű táncszínháza, az Ultima Vez. Az önnön műveit sorozatban újragondoló nagymester társulata ismét egy felfrissített klasszikussal, a zárt férfiközösséget megmutató In Spite of Wishing and Wanting című darabbal tért vissza Budapestre. HALÁSZ TAMÁS KRITIKÁJA.

Az 1986-ban, Madridban együttesét megszervező – innen a spanyol név: Ultima Vez, azaz utolsó alkalom – ötvennégy éves Wim Vandekeybus egy generációba tartozik az európai modern tánc olyan kimagasló alkotóival, mint a flamand Anne Teresa De Keersmaeker (született: 1960), a francia Claude Broumachon (született: 1959) vagy az ausztrál-brit Lloyd Newson (született: 1957). Az 1970-es, 1980-as évek fordulóján indult tánc-új hullám, melynek a fizikai táncszínház irányzatát is köszönhetjük, számos, kiemelkedő vendégjáték alkalmával vált a hazai közönség számára is ismerőssé és megélhetővé. Az imént felsoroltak mindegyikét láthattuk például az 1990-es évek aranykorában, a Petőfi Csarnok színpadán. 

Az Ultima Vez 1992-ben, a Pas Op! Flamand Művészeti Napok keretében (Keersmaeker együttese, a Rosas és más kiváló formációk társaságában) mutatkozott be Budapesten. Az 1963-as születésű Vandekeybus ekkor még harminc éves sem volt, ám a világhír már bőven körbelengte. A Spanyolországból hazatért táncos-koreográfus 1987-ben, akkor mindössze egy éve működő csapatával a hollandiai Haarlemben mutatta be az Amire a test nem emlékszik című produkcióját, mellyel rögtön átütő nemzetközi sikert ért el. E produkciót a flamand társulat 2013-ban tűzte újra műsorára, s egy évvel később – negyedik magyarországi vendégjátékán – nálunk is bemutatta. Most, a Trafóba elhozott előadásuk, az In Spite of Wishing and Wanting (a mű címének hivatalos magyar fordítása nincs) 1999-ben keletkezett. Ugyancsak újragondolás gyümölcse az a Tükör című est, melyet a Trafó közönsége 2008-ban láthatott. E 2006-ban – a társulat huszadik születésnapjára – bemutatott produkcióban Vandekeybus hat, korai művének elemeiből építkezett, létrehozva azokból egy hetediket. 

Az Ultima Vez 1992-es, magyarországi bemutatkozó darabja, a Mindig ugyanazok a hazugságok akkor igazi primőrnek számított, hiszen mindössze egy évvel korábban keletkezett. Ugyancsak vadonatúj volt a Trafó-beli vendégszereplés idején az újFeketeség (nieuwZwart), melyet a társulat 2009-ben hozott el ide, nemkülönben a kölcsön Kenyerek (booty Looting), amit pedig 2014-ben láthattunk, abban az évben, amikor az Ultima Vez kétszer is útba ejtette a Trafót. Aki még tud követni, annak jutalomból elmondom, hogy a sűrű vendégjátékok szövetében volt egy nagy lyuk: Vandekeybus társulata ugyanis legelső vendégjátékát követően, tizenhét évig nem volt Magyarországon látható: gyakori vizitjeikkel viszont később bőséggel kárpótolták a hazai közönséget. Az pedig valóban nagy szó (bár, szerencsére nem egyedülálló eset), hogy egy ilyen jelentőségű társulat ennyire gyakran látogasson el Budapestre.

Az In Spite of Wishing and Wanting, Vandekeybus közel két évtizede született munkája egy rendkívüli együttműködés gyümölcse: a darab eredeti zenéjét és gazdag hangzó környezetét az amerikai zenei újhullám egyik legjelentősebb alakja, a Talking Heads vezetője, David Byrne jegyzi. Az 1999-ben a Ferrarai Városi Színházban bemutatott előadás nem csupán színpadi verzióban létezik: 2002-ben a koreográfus táncfilmként is megrendezte azt. Mindez azért is számít fontos adaléknak, mert a tavaly újragondolt műbe Vandekeybus egy – az előadás során két részletben levetített – filmjét is beledolgozta intarzia-technikával. Ezt, Az utolsó szavak című filmalkotást a Trafó honlapja szerint Julio Cortázar két, míg az Ultima Vezé szerint Cortázar és Paul Bowles egy-egy története inspirálta. A film részben megbontja az In Spite of Wishing and Wanting eredeti koncepcióját: a táncműben hangsúlyozottan egy tisztán férfi-közösséggel találkozhatunk. A filmben azonban – nem csak mellékalakként – nők is szerepelnek. 

Jelenet az előadásból.
Jelenet az előadásból.

A bevezetésben már említett ausztrál-brit koreográfus-rendező-táncos, a világhírű és Magyarországon szintén rendszeresen vendégszereplő DV8 fizikai táncszínházat hajszálpontosan az Ultima Vezzel azonos évben megalapító Lloyd Newson egyik leghíresebb alkotása kézenfekvő párhuzamként kínálkozik Vandekeybus e nevezetes művét vizsgálva. Az ugyancsak színpadi műként és táncfilmként is elkészült, az In Spite of Wishing and Wantingot négy évvel beelőző Enter Achilles témaválasztásában igen hasonlatos képet mutat. Newson bravúros műve szintén egy tisztán férfi-közösséget ábrázol, ám jóval realisztikusabb, emblematikus keretben-tárgylemezen, egy angol pubban és közvetlen környékén, a fizikai táncszínház eszközeivel élve. A népszerű és nagyhatású irányzat két atyjának elkönyvelt Newson és Vandekeybus bravúros módon, kíméletlenül végez mélyfúrásokat a hím-társulások rejtélyes, korábban a tánc eszközeivel ritkán kutatott-cincált vidéken. A két alkotás alakjait a csordaszellem, a kiszolgáltatottság, a vibráló gyorsasággal újrarendeződő erőviszonyok természetét vizsgálva ábrázolják mindketten, az álmok, víziók és vágyak mesterien anyagba dolgozott vízjelével, erős fény felé tartva. Vandekeybus jóval kevésbé konkrét, ami a helyszíneket, helyzeteket, szerepeket illeti. Az ő meséje vonalvezetése töredezettebb, alakjait jóval kiszámíthatatlanabb, kevésbé konkretizált terepen próbálja ki, kóstolgatja, hozza helyzetbe. Az In Spite of Wishing and Wanting hősei igazi multitalentumok, egyszerűen táncosnak nem merném nevezni őket, ahogy jó mozgású színésznek sem. Szóval, mozdulattal egyként, azonosan magas minőségben bánó előadók játékát élvezhetjük a darabban. 

Vandekeybus látomásos világba visz el, melyben megannyi ismerős elemből, gesztusból, karakterből építkezik, s hoz létre egy álomszerű, változatos hangulati légkörben tobzódó művet. Az előadásban bőséges teret kap az irónia, a paródia, a talány, képei olykor gyönyörű hasonlatok (a világ poronddá változik, s idomított, száron vezetett lovak benne e férfialakok). A szó, illetve a mozgás dominálta jelenetek mozgalmas tabló elemeiként követik egymást, akárcsak a költői fantázia emelkedett, vagy a vaskos groteszk profán képei, a szerepjátékok, helycserék, a különleges eszközökkel használt tér. Kivételes dinamizmust kölcsönöz a műnek a hajtogatós technika, a szépen átvezetett, egymásba simított jelenetek áradása, katartikusan felszikrázó elemek és finom, intim átvezető szakaszok ritmikája. Az In Spite of Wishing and Wanting csoportozata hozza a férfi-truppok jellegzetes viselkedési paneljeit, de újra meg újra vállalt, vagy rejtett (csoportos) fantáziaképeikkel, álmaikkal, hallucinációikkal, mint afféle hangsúlyos lábjegyzetekkel is találkozunk. Remekül játszik a koreográfus a különböző hangulatok egymás mellé rendezésével, keverésével is: a groteszkben ott egy csipet fennkölt, a kegyetlenben egy kicsi esendő, a lágyságból veszélyes pengeélek merednek ki hirtelen. Emlékezetes a darab egyik leghangsúlyosabb képében az irdatlan dörrenéssel felrobbanó kispárna, melynek pihéi percekig szállingóznak az orrfacsaróan puskaporszagú levegőben. 

Fotók: Trafó
Fotók: Trafó

Az előadás két órás futamidejéből, annak tartalmából akár négy-öt egészestés táncmű anyaga is kijönne, nem is beszélve az izgalmas látványvilágú mozgóképről (az eredeti színpadi mű terjedelmét nem ismerem, a táncfilm ötven perces). A részegítő gazdagság egy idő után ki is kezdi a figyelmet: újabb és újabb csúcspontok követik egymást és a nézői éberség gyengülni kezd. A játék szövete olykor el-elvékonyodik, de az összhatás mindenképpen impozáns, a terjedelem viszont az utolsó negyedre már túlzásnak érezhető. Az áradó (többnyelvű) szöveggel, tánccal, filmmel, jelentékeny látványvilággal szőnyegbombázott néző fáradni kezd, az egymás után sorakozó jelenetek olykor mintha már redundánssá válnának, ki is oltanák egymást. Mint egy hirtelen, túl magasra nyúló növény esetében: a műegész statikája megroggyan. 

Vandekeybus játékosainak teljesítménye egészen lenyűgöző: de ez elmondható volt valahány, általam látott műve esetében is: az állóképesség, az energia beosztásának bravúros példázataként szolgált játékuk. E bölcsen beosztó üzemmód azonban sajnos a produkció tartalmát illetően nem működött oly hibátlanul.