Beugró X
2017.11.27.

Bár Novák Péter indokolatlan csengőcsapkodására továbbra sincs magyarázat, és unalmas pillanatok is akadnak, a Beugró még mindig kellemes színfoltja a hazai televíziózásnak. GERA MÁRTON KRITIKÁJA.

Tíz év alatt még a legjobb formátumok is elfáradnak, valószínűleg tudja ezt az összes, magyar csatornákon edződött tévénéző. Legyen szó bármilyen remek sorozatról, vetélkedőről, netán késő esti talk show-ról, a helyzet mégiscsak az, hogy ami tíz éve műsoron van, nehezen tud már olyan izgalmas lenni, mint hajdanán, amikor még tátott szájjal bámultuk a képernyőt, és örültünk, hogy végre van értékelhető műsor a tévében. Bár itthon ez elég ritkán fordult elő, néha-néha azért akadt rá példa. Ha most rögtön mondani kellene egyet, nekem a Beugró jutna eszembe, mely műsor éppen tíz éve indult, és noha sokszor úgy tűnt, örökre eltűnik a képernyőről, még jelenleg is él. Kicsit elfáradt, nem ég már olyan magas lángon, mint anno, de még mindig fut. És ha őszinték akarunk lenni: nem is sikertelenül.
 
Pokorny Lia, Novák Péter és Kálloy Molnár Péter
Pokorny Lia, Novák Péter és Kálloy Molnár Péter
Pedig a Beugrónál egyszerűbb műsor tán nincs is a világon: itt sosem volt pompás díszlet, és nehéz elképzelni, hogy stylistok dolgoztak volna a szereplők megjelenésén, ahogy a sminkeseknek sem kellett belehalniuk a munkába. Persze a Beugróban pont ez volt a legjobb: ez a műsor még a brit nagytestvérénél (Whose Line Is It Anyway?) is szerényebb körülmények közé vezeti be a nézőt, és azt vágja az arcunkba, hogy nem a külcsín, sokkal inkább a belbecs a fontos. Itt ugyanis arról van szó, hogy bejön négy színész az üres színpadra, mindegyikük hozza magával a székét (vagy utóbbi már eleve ott van középen, ez évadtól függ), aztán ötven percig azt nézzük, ahogy ők improvizálnak. Van ugyan műsorvezető, vannak fények, és mivel színházi felvételről van szó, a közönség is ott ül, ám ezek teljesen másodlagos dolgok, mert a lényeg igazából az, hogy a színészek azzal dolgoznak, aminél nincs is fontosabb: a tehetségükkel.
 
Akik pedig már a kezdetektől szerepeltek a Beugróban, eléggé értették ezt a szakmát: Pokorny Lia, Rudolf Péter, Kálloy Molnár Péter és Szabó Győző hamar összeszokott, és bár mindenki eldönthette, ki tud jobban improvizálni, halandzsázni, félrefordítani, érzelmeket kifejezni, hülyét csinálni magából, összességében nehéz volt nem megkedvelni ezeket a színészeket. Ha azt mondjuk, nekik meg nyilván ajándék volt a heti egyszeri bolondozás, valószínűleg nem tévedünk nagyot, mert a Beugró futhatott akármelyik csatornán, a jókedvű ökörködés és önfeledt játék majdhogynem garantált volt. Nem az volt a hangsúlyos, hogy éppen a váltóláz, az angyal vagy ördög, esetleg a kellék nevű játék alapján nyomják a showdert, hanem hogy valóban csinálták, és a jelenetek jelentős része működött, a poénok ültek, és nem azt kellett nézni, amit például a sokak által valami különös oknál fogva rajongott Showder Klubban, ahová manapság a humor már csak a legritkább esetben teszi be a lábát.
 
Hogy a Beugró bejárta majdnem mindegyik hazai csatornát, annak elsősorban nézettségi és anyagi okai voltak, de hát ha általában a késő esti, már-már éjszakai műsorsávba pakolnak valamit, akkor felesleges programigazgatókat mosolyra fakasztó számokat várni. A néző persze bosszankodhatott, hogy nagyjából évente kell máshová kapcsolnia, ha helyzetgyakorlatokat és szituációs játékokat akar nézni, de ez volt a legkevesebb, elvégre az újabb és újabb évadok megjelenésével a felálláson is igyekezett változtatni a műsor stábja: volt, amikor egy újonc került be a csapatba az egyik állandó tag helyére, és akadt olyan is, amikor a közönség írt szituációkat. Ebből is látható, hogy próbáltak újítani, ám a Beugró azért a hosszú évek során gyakran mutatta a fáradtság jeleit: volt, amikor egyszerűen túl sokáig húztak egy-egy szituációt, vagy éppen olyan játékot erőltettek (mondjuk, a libikókát), melynek be sem lett volna szabad kerülnie a műsorba. És szépen lassan az is kiderült, hogy ha van műsor, melyet nem darálásra találtak ki, akkor az pont ez, ugyanis két rész egymás utáni megtekintése után az embernek akár csömöre is lehet a Beugrótól, de ez vélhetőleg így is van rendjén.
 
Szabó Győző, Pokoeny Lia, Rudolf Péter és Debreczeny Csaba
Szabó Győző, Pokoeny Lia, Rudolf Péter és Debreczeny Csaba
„Az élet felülírja a szabályokat” – mondta a nemrég újraindult/folytatódó/jubiláló Beugró X hoppmestere, Novák Péter a legutóbbi adásban, és tulajdonképpen teljesen igaza van. Mert ennyi év után alighanem sokan biztosak voltak abban, hogy a műsor végleg elbúcsúzik a nézőktől, és a helyzetgyakorlatok megmaradnak a szilveszteri estéinkre. Az élet viszont felülírta a szabályokat, így most tíz új részt kapunk a műsorból, melyben a csatornán kívül (immár az RTL 2-re kell kapcsolni, ha beugrózni szeretnénk) szinte semmi sem változott. Novák Péter ugyanolyan erősen és megmagyarázhatatlanul hosszan csapkodja a játékok végét jelző csengőt, mint eddig, a színészek pedig ugyanúgy kellékek nélkül járulnak a közönség színe elé, mint 2007 óta bármikor. Ugyanazt a műsort nézzük tehát, mint eddig, legyen bármilyen jelzés is a címben.
 
Ez a gyakorlatban pedig azt jelenti, hogy a Beugró továbbra is működik. Most is akadnak kevésbé szerencsés pillanatok, egyáltalán nem sikerült jelenetek, de a négy színész játéka mégiscsak viszi előre a formátumot. Ha őszinték akarunk lenni, akkor persze azt mondjuk, hogy Rudolf Péter továbbra is uralja a színpadot, mert hát még mindig neki áll a legjobban ez a szerep: ő az, aki olyan cseh betörésszakértőt állít elénk pár másodperc alatt, hogy a legjobb komédiák világában érezzük magunkat, és ő az, aki egyetlen felmosóval úgy adja elő a Mikulást, hogy még az oly rémisztő ripacsságot is sikerül elkerülnie. Mondjuk, szinte mindenkinek ripacsnak kell lennie egy kicsikét ebben a műsorban, és ez jól is megy a színészeknek: Kálloy Molnár csak ritkán reagál, de akkor nagyot szól, Pokorny Lia kedvesen oldja meg a helyzeteket, Szabó Győző olykor kiszámíthatóan, mégis kacagtatóan improvizál, ahogy a csak néha szereplő Debreczeny Csaba is. És hasonlóan ügyes volt a negyedik részben szó szerint beugró Molnár Áron is, aki ha legközelebb szerepel, már biztosan belejön abba, hogy ne nevesse el a szituációkat, ám még e zavaró tényezővel együtt is remekül adta elő például az emberkedő arab sejket.
 
Ilyen remek pillanatból pedig szerencsére egészen sok akad a péntek késő esténként képernyőre kerülő műsorban, amely fárad, fárad, de hát még mindig van benne spiritusz, és ez a magyar tévéműsorok aprócska hányadára mondható csak el. Így, fusson majd akármelyik csatornán, egy Beugró XI-re is simán benevezne az ember.
Szerző: Gera Márton