Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

PRIVATE BANKING

A Viszkis
2017. nov. 20.
Profin megkomponált, lendületes zsánerdarab lett A Viszkis, meggyőző színészi alakításokkal és remek zenével. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.

Be sem mutatták a róla szóló mozit, amikor már arról folyt a vita, szabad/lehet/kell-e a Viszkisről (a leghíresebb magyar bankrablóról) filmet forgatni – különösen még az életében. Hogy fordulatokban gazdag története és személye van annyira izgalmas, ami forgatókönyvért kiált, persze sosem volt kérdés, a vele kapcsolatos aggályok mindig is inkább morális természetűek voltak. 

Ambrus Attila már bűnözői regnálása (1993–1999) során valamiféle magyar „szuperhőssé” avanzsált, amit nem annyira annak köszönhetett, hogy kirabolt egy csomó bankot a frászt hozva ezzel a véletlenül ott tartózkodó alkalmazottakra és ügyfelekre, hanem hogy hosszú éveken át sikerült hülyét csinálnia a rendőrségből – tette mindezt ráadásul stílusosan: álruhákban és legurítva a bankrablások előtt a közeli kocsmákban egy-egy pohár viszkit. A gengszterfilmeken/romantikán szocializálódott és épp csak nyugatiasodni kezdett magyar közvélemény szimpátiáját el is nyerte nyomban: kijárt már nekünk jó ideje egy saját Butch Cassidy és/vagy John Dillinger. 

Nyomon követve Ambrus „cicázását” a magyar hatósággal, elmondható, hogy egy igazi „old school” bűnöző tündöklését és bukását nézhettük végig a rendszerváltás utáni Magyarországon, aki „keményen” megdolgozott a pénzéért (pénzünkért), szemben azokkal, akik sokkal rafináltabb bűnöket elkövetve és módszereket alkalmazva tényleg komoly vagyonokra és hatalomra tettek szert, amiért – szemben a Viszkissel – még börtönbüntetést sem kaptak soha. Ha az agyunk tudta is, hogy egy fegyveres rablásokat elkövető bűnözőről beszélünk, és nem ez a legjobb életpályamodell az ifjabb generációk számára, a kisember/átlagember nem annyira a bankrablót, mint inkább az öntörvényű lázadót látta a Viszkisben, aki helyette is bemutatott végre a gazdagoknak és a hatalomnak (bank/rendőrség). 

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből

Antal Nimród ügyesen ráérzett arra, hogy Ambrusból nem csinálhat hőst, nem állíthatja be őt példaképnek, azt az ambivalens érzést kell inkább valahogyan elkapnia és visszaadnia, ahogyan a mai napig viszonyulunk a Viszkishez. Ehhez szüksége volt egy ellenpontra, akit meg is teremtett Bartos nyomozó (Schneider Zoltán) alakjában – a figurát több valós személyből gyúrta össze az általa írt forgatókönyvben (a kilencvenes években több nyomozó is dolgozott az ügyön). Az izzadós, frusztrált, gyógyszereket szedő, lepattant irodában dolgozó középkorú Bartos az a két főszereplőnk közül, aki a magyar átlag problémáit nyögi, és túl ezeken még azt is el kell viselnie, hogy egy jóképű és alig harmincas bankrabló (Szalay Bence) sikerszériája és népszerűsége mindent megkérdőjelez, amiben hitt, és amire feltette az életét. Bartos alakja segít magyarán az egyensúly megtartásában, amikor túl megértővé válnánk látva a Viszkis sanyarú gyerekkorát a Ceauşescu-érában, vagy ellágyulnánk Ambrus cuki kutyájától, esetleg attól, hogy milyen boldog, amikor épp felfogja, életében először egy egész lakást tudhat a magáénak. 

A Viszkis pergő és lendületes akciófilmbe ágyazott biopic, igazi műfaji mozi. Az életrajzi elemek a kerettörténetből (a Viszkis rendőrségi kihallgatása) bontakoznak ki, és az akciószcénák mellett a film egyik legfőbb erősségét jelentik. Antal sokszor a sűrítés eszközével él: jellemző életszakaszokat/éveket foglalnak össze Szatmári Péter képei, és ezek a klipszerűre vágott blokkok, valamint a kreatívan alkalmazott hangsáv minden szónál beszédesebbek. Ilyen emlékezetes etap például Ambrus elkeseredett harca az állampolgárságért – a kitartó várakozás a korrupt politikusra (Csuja Imre), a folyamatosan és reménytelenül kicsengő telefon hangja, Yonderboi sodró, feszült (kicsit sicariós) filmzenéje, a kamerától távolodó Viszkis feldúlt alakja együttesen ragadják meg, hogy mit érez, és milyen helyzetben van éppen a címszereplőnk.

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB

A film akciószcénái köszönhetően a kameraállásoknak (gyakran a szereplők nyomában loholunk, felülről látjuk a helyszíneket a zűrzavar után) és a bevágott közeli képek tényleg olyan érzetet keltenek a nézőben, mintha jelen lennénk egy-egy bankrablásnál/menekülésnél – ugyanakkor ezek az akciójelenetek, ahogyan az „életrajzi blokkok”, egyáltalán nem „lógnak ki” a filmből, passzentosan illeszkednek a kihallgatás-szcénákhoz vagy a hosszabb dialógusokra épülő jelenetekhez.  

Az olyan (ön)idézetektől, mint a metróban szárba szökkenő románc (à la Kontroll – Katát, a szerelmet Móga Piroska játssza); vagy az egyik hokimezen megvillanó Fábri név; a Meteo megidézése; esetleg Lenke néni (Komlós Juci) bevágott, ironikusan értelmezendő életbölcsessége a Szomszédokból válik A Viszkis hamisítatlan Antal Nimród-filmmé. Méghozzá a Kontroll óta a rendező legmeggyőzőbb vállalásává. Míg azonban az előbbi mozi műfaji elemekkel játszó szerzői film volt, A Viszkis egyértelmű zsánerdarab, amely ha fel is villantja Antal egyik-másik kedvelt motívumát (kiszolgáltatottság, szegénység, szabadságvágy kérdése), és helyenként sötétebb tónusokkal operál, alapvetően egy olyan profin kivitelezett akciófilm, amit a szórakoztatásunkra szántak.    

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek