Kocsis Árpád első regénye, az Oktopusz folytatja a Híd folyóiratban megjelent elbeszélések ritmusát, a hasonló személyiségjegyeket mutató karakterek életének bemutatását. A regény hangnemén is érződik a megtalált (vagy eltalált) írói hang, amely tőmondatokkal képes érzékeltetni a mechanikusan működő emberi kapcsolatok üzemelését. A Fórum Könyvkiadó Intézet 2016. évi regénypályázatának egyik győztese volt Kocsis Árpád. Regényét kiadásra ajánlották, amit idén a Magvető és a Fórum közösen valóra is váltott.

A regény egy berlini takarítóbrigád mindennapjait mutatja be, a háttérben – és mégis a középpontban – egy döglődő oktopusszal. A kötet az ellentétekre épül, ami a szellemi és fizikai munkások, a mozdulatlan oktopusz és a kapkodó takarítók, rohanó menedzserek, a rendezettség és a káosz között feszül.   

Ahogy fokozatosan megismerjük a szereplőket, kirajzolódik előttünk a brigádon belüli társadalmi rendszer. Megmutatkoznak az egyszerre felügyelt és felügyelő pozíciók és ez lassacskán rendszert ad a kezdetben rendszertelen cselekménynek. A brigád tagjai a takarítás szabályrendszerét készen kapják, Frau Gilgen pedig folyamatos nyomást gyakorol felettük. Ugyanakkor az is feltűnik, hogy az ő társadalmukon belül mindenkinek csak ideiglenes vagy látszólagos pozíciója van, a takarítók tehát csupán képzelt hatalmi játszmákat játszanak le egymás között. Megismerjük a brigádban elfoglalt posztok kialakulásának történetét, ahogy először egymást kellett megfigyelniük, utána önmagukat értékelniük, és e módszerek kudarcba fulladása után kineveztek egy vezetőt közülük, Wesemannt. „Amióta Wesemann a főnök, mindenki slendrián. A gépek tönkremennek, eltűnnek, egyre több a pókháló.” Azonban Wesemann is félti a pozícióját, hiszen az új kubai nőre gyanakszik, hogy megfigyeli.

„A kell az lehetőség. A kell az azt jelenti, hogy örülj, te csinálhatod meg, vagy legalább örülj, hogy abban a helyzetben vagy, hogy megcsinálhatod.” A szereplőknek ez a munka nem az egyetlen, csak egy lehetőség. Mindenki rutinból csinálja a dolgát, az emberi kapcsolatok mechanikussága is ugyanezt ezt a gépies cselekvéssort mintázza. A szexualitást ugyanúgy, mint a veszteséget is ezzel a közönyösséggel élik át. Amikor eltört egy szobor: „Összesöpörték, kocsira tették, letolták az U2-be.” De amikor kizökkennek ebből a sivárságból, és ábrándjaikat olvasztják be a monoton munkamenetbe, összemosódik a fantázia és a valóság. Például amikor Holger a szobrok takarítása közben szexuális fantáziálásba kezd, és a szobrok megszólalnak: „Vedd le a szemüveged, milyen szép kék szemed lehet, búzavirág, biztosan búzavirág, így képzeljük, mondják, miért takarod el az érzéki szempilládat a szemüvegeddel, jajj, csiklandozol!”

A takarítók életében egyedül saját pozíciójuk veszélybe kerülése és a saját tulajdonuk birtoklása képes érzelmet kiváltani, a többi mind a szürkeségbe vész. Ha valaki el akarja venni a szürke felmosófát Mariótól, akkor ő falhoz vágja a létrát, ha Holger a curving-tudományát fitogtatja, akkor teljes extázisban mesél. Azonban még az üvegkupola összeomlása és a mellettük elúszó, beszélő oktopusz sem képes kizökkenteni őket a monotóniából. Értik, nem értik, csinálják tovább.

A Sea Life akváriumaiban élő halak, a munkások napjai és emlékezete ugyanúgy üvegfaltól üvegfalig tart. A labirintusszerű épületben minden út az U2-höz vezet, ez a központi hely, ahova mindig visszatérnek, ahol látszatra megpihenhetnek, hogy utána újra körbe-körbe keringjenek, mint a halak. Az oktopusz és a takarítók közti párhuzam még hangsúlyosabb a történetben. „Az oktopusz napok óta döglődött” mondat egyhangú ismételgetése, és az oktopusz személyiségének analizálása összhangban van azzal a folyton ismétlődő munkafolyamattal, amit a takarítók végeznek. „Az oktopuszok azonban tudják, hogy fogságban vannak, és nem bírják sokáig.”

A szerző felsorolásszerűen egymás mellé rendezett mondatokkal képes érzékeltetni a szereplők kapkodását, és ironikus felhanggal jelzi a környezetük felé irányuló egykedvűséget. „Életünk a szolgáltatás.” A történés végtelenített mozdulatlanságban zajlik, a karakterek mégis folyamatos mozgásban vannak, és a mozgás-mozdulatlanság ellentéte feszültséget szül, ami végig izgalmassá teszi a kötetet.