Fekete / Újvidéki Színház
2018.03.12.

Az Újvidéki Színház Fekete című előadását a XII. Gyergyószentmiklósi Kollokviumon volt szerencsénk látni. PROICS LILLA KRITIKÁJA.

„…az idő folyásában semmi sem történik, a világ nem az évek múltával változik, hanem egyszerre önmagában és a végtelen térben, s az éveket számtalan alakzatban keveri el, akár a kártyalapokat, leckének adva föl egyik múltját a másik jelenének vagy jövőjének.” Milorad Pavić Kazár szótár

Jelenet az előadásból.
Jelenet az előadásból.

Az újvidéki társulat a 19. századi, első szerb felkelésnek nevezett sztorit játszotta át egy mai rendszerkritikus, akció-musicalnak mondott előadásba, amelynek színháztörténeti horizontja igen szellemesen a Bánk bán és a Csárdáskirálynő elegye. A kétszáz évvel ezelőtti nyelvbe kevert konzumidiómák és szerbből kondenzált szavak (mint például trénerka) azonnal egy markáns örökkévalóságot tettek elénk, frenetikus jókedvvel. Lénárt Róbert Balog István Németh Ferenc által átírt drámáján esett át, amikor gépbe vetette az ihlett változatot, a társulat talpa alá igazítva. A rém ismerős történelmi fordulatokat (tudományos munkatárs: Vladimir Todorović, m. v.) nekünk, körülkerítetteknek a vidám kultúraközöttiség teszi egzotikussá és forróvá, amit a fel-felvilágosult Európa és a fel-felvilágosult török kultúra határán éltek és élnek szerb, magyar és a többi, itt nem sorolt, érdekes pedigréjű testvéreink. A játék ellenállhatatlanságát jelzi, hogy amikor a háromszázvalahány e-mailt írástudatlanságuk miatt megválaszolatlanul hagyó konspiráns szabácsiak dramaturgiai pontossággal az utolsó pillanatban beesnek (guglizzátok meg Szabács történelmét!), akkor rettenetesen fájlaltam, miért nem voltam képes szerbnek születni.


Pedig a történet, a szerbokapitalizmus-hepiend klasszikus horrorbefejezéssel ér véget, lévén a jelent egy aktuális, mindenkori szabadságharc utáni boldog és igaz demokráciának és függetlenségnek vágyjuk, netán véljük, valójában pedig itt (vajon hányszor hiszi el egy generáció?) nyilvánvaló néphülyítés a biztos megélhetés ígérete és a jóléti állam legendája.

Mészáros Árpád Feketéje életre kelt mítosz, barna éjfél szempillantással, mint Che Guevara, és biztos forradalmi küldetéssel, aki ráadásul a történet kezdetén megtalálja az igaz szerelmet, Crnkovity Gabriella Angyélijájában. Bár ez a viszony véleményes lesz, amikor megérkezik Iván, Fekete öccse. Pongó Gábor Ivánja hiába súlyosan antidemokratikus nepperarc, látjuk benne az édes kistesót, akinek nem lehetett könnyű gyerekkora. De a tizenöt szereplő mindegyike olyan erős karaktereket hoz, hogy a történetből mindig ki-kivillan valamelyikük világa – ahogy Banka Lívia Cájája és Elor Emina Ruzsicája cserél eszmét a korszerű gyereknevelésről, vagy ahogy Soltis Lehel Joskó Ogluja olyan antréval csapódik a történetbe, hogy öröm nézni, vagy Giricz Attila Ambrusáé, aki a mindenkori tápláléklánc aljáról szól: „Hát menjen forradalmat csinálni, aki akar. Döntse meg a rendszert, aki csak akarja. Basszák meg az államot, az elnököt, a hősiességet, a mítoszokat. Szarok a nőkre, a gyerekekre, arra az idióta álomra, hogy egyszer majd lesz jobb, hogy egyszer majd mi is úgy élünk, mint a királyok meg a mecénások. Szarok rá. Egyetlen törvény van, amit ember és isten meg nem változtathat. Hogy enni kell.”

Fotók: Újvidéki Színház
Fotók: Újvidéki Színház

Az előadás tere (díszlet: Žanko Tomić, Saša Senković, m. v.) egy raktáráruház, a viseletek, ahogy a szöveg: a romantikabeli és a mai secondhand költői találkozása, különös tekintettel a nemzeti hovatartozást mutató darabokra (jelmez: Jasna Badnjarević, m. v.), amit a színészek belaknak, bejátszanak, és szívvel-lélekkel viselnek úgy, mintha mindig is ebben a sokat mondó, flúgos világban éltek volna – alighanem valami ilyenben élhetnek. A játék forgataga, amit istenien pörgetnek (Klemm Dávid heroikus, ironikus zenéivel, és Ista Stepanov m. v. ehhez passzoló koreográfiájával – a masszázskrémen megcsúszott fogás például parádés marhaság), tényleg olyan állapotba kerített, hogy egy feltartott kisujjon is vinnyogtam volna már nézőtársaimmal együtt, miközben a csapat Žanko Tomić rendezésében lendülettel vette a pályát egy nagy nemzeti drámát igaz módon bemutatva, egyidejűleg pedig nem voltak restek reflektálni is minderre, a keserv és negéd operett-szirupján gondolázva.

Az előadás adatlapja az Újvidéki Színház oldalán itt található. 

Szerző: Proics Lilla