Shakespeare: Hamlet / Vígszínház
2017.10.29.

Jöjj el, szabadság, mondja tagolt, pontos értelmezéssel a színészkirály a József Attila-verset az előadásban. A négy évszázados tragédia, s a harmincas évek súlyos látlelete a mába ér. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.

Eszenyi Enikő attraktív, mozgalmas víziókat görgető monumentális Hamlet-előadást álmodott a Vígszínház színpadára. Modern költői fantáziát, amihez a mainstream színházcsinálás számos eszközét is felhasználta. (A közönség bevonását az interaktív játékba, az erőteljes világítást – hangsúlyos pillanatokban éles reflektorfények világítják meg a nézőteret –, a színpadon egy rockzenekar rappelve játssza el a modernizált szövegeket, stb.)

Ifj. Vidnyánszky Attila, Hegedűs D. Géza
Ifj. Vidnyánszky Attila, Hegedűs D. Géza

Rendezésének legfőbb erénye az egységes világkép, a kidolgozott látványvilág és az ütős szereposztás. Antal Csaba geometrikus téralakzatokból, üveg- és fémszerkezetekből konstruált mobil díszlete egyszerre kelti a modernség és az időtlenség képzetét. Akárha huszonegyedik századi irodaház-belsőben, huzatos metróállomások futurisztikus tereiben látnánk mozogni vagy ármányt szőni hőseinket. De az egész lenyűgöző színpadi gépezet folytonosan mozgásban van, a vasfüggöny, a térelemek, a zsinórpadlásról orral leeresztett viharvert harcászati dzsip, melynek reflektorai vakítóan világítják be a játszóteret. 

S mintha harmadik típusú találkozások sci-fijéből érkezne Hamlet atyjának szelleme (Hegedűs D. Géza), hogy elmondja visszautasíthatatlan ajánlatát az ifjú és zöldfülű Hamletnek, aki fiatalos lobogásával lassan ébred csak rá a rátestált feladat gyötrelmes súlyára. Bele is őrül szinte, mert őrületbe kergetik a körülötte dőzsölő hatalmasok, Claudius és Gertrud dölyfös diktatúrája, Claudius acélos rámenőssége és végtelen cinizmusa, ahogy élvezi az elbitorolt hatalmat, a megszerzett trónt, s az elébe tálalt titkokat, amelyeket a derék titkosszolgálati megbízott, a jó Polonius rendre üzembiztosan szállít is neki – akárcsak a hányaveti, ám a hatalom szolgálatában „lojális alattvalóként” működő Rosencrantz és Guildenstern.

És akkor ki kell emelni a színészi alakításokat, hiszen az egész, professzionális színpadi masinéria őket hozza helyzetbe, akárcsak Antal Csaba nagyszabású konstruktivista színpadtere, vagy Pusztai Judit trendi jelmezei: a Claudius mezítelen felsőtestén szétnyíló fényes fekete zakó, Gertrud nagyasszonyi eleganciája, Laertes (Orosz Ákos) pirosló hosszú kabátja, vagy Hamlet fekete-fehér, sportcipős szerkója. 

Ifj. Vidnyánszky Attila
Ifj. Vidnyánszky Attila

Hamletet ifj. Vidnyánszky Attila, a Vígszínházhoz frissen szerződött, újszerű rendezéseivel máris hírnevet szerzett ifjú színész-rendező játssza. Nem gondolataiba süppedő, megfontolt fiatal férfit látunk, hanem az életet kóstolgató, tüzes indulatú sihedert. Tejfölösszájú süvölvényt, aki naiv lelkesültséggel, világbíró vehemenciával érkezik el a drámai faladatig. Akrobatikusan száguldozik, önfeledten cikázik, átszellemülten bohóckodik, döngeti a falakat, átslisszol a vasfüggönyök alatt; hetykén, dacosan. Ifj. Vidnyánszky Attila könnyedén, lazán, csapongó koboldként hozza a világirodalom egyik legösszetettebb figuráját. Szépen rajzolja meg a figura ívét, amint a virgonc vadócságtól, a falakat döngető hevülettől eljut az egzaltált őrületig, mert hiszen a frusztrációkat, amelyek kusza szövevényként fonódnak köré, már nem lehet ép ésszel kibírni. De a többi kulcsszerepben is erőteljesek a Vígszínház színészei. 

Hegedűs D. Géza Claudiusa nem megfáradt királyi vénség, aki jelzi csak, hogy övé a hatalom, a nő és a dicsőség. Nem. Hegedűs Claudiusa élethabzsoló, cinikus, az érdekeit kőkeményen érvényesítő, ruganyos léptű despota. Amint vérszemet kap, hogy hatalmát, trónját, házasságát veszélyeztetheti Hamlet kiszámíthatatlansága, azonmód levonja a konzekvenciát, Poloniust, vagy a Rosencrantz-Guildenstern párost mozgósítva. Mikor eljön a pillanat, s kényszerűen magába néz, fölidézi ugyan a trón elbitorlásának stációit, önnön gyilkos mivoltát, ám nem száll magába, nem rendül meg, inkább csak hidegen mérlegel, mi mennyit ér meg számára. Gertrudot Börcsök Enikő játssza, elomló női odaadással, az új férje iránti zsigeri rajongással. Börcsök játékában az a legmegrendítőbb, ahogy az asszonyi kitárulkozás után fölébred benne az anyai ösztön, s ekkor hirtelen kétségbeesik, védené-óvná fiát, de már hiába. Fesztbaum Béla Poloniusa nemcsak a hatalom szürke eminenciását mintázza szakszerűen, hanem a vérprofi hatalomtechnikust, aki az elnyomó diktatúrában pontosan úgy jár el, ahogy a mindenkori hatalmi érdek megkívánja.

Hegedűs D. Géza, Börcsök Enikő
Hegedűs D. Géza, Börcsök Enikő

Az előadás egyik nagy truvája a színészkirály (Hajduk Károly) epizódja. A színész egyedül érkezik, trupp már sehol, de magánosan is őrzi a mesterség ethoszát. S mikor a színészkirály József Attila döbbenetesen aktuális versét mondja, dermedt csönd telepszik a nézőtérre, megáll a kés a levegőben: a vádoló verssorok hibátlanul simulnak a shakespeare-i lételméleti univerzumba. Hajduk nyílt színi tapsot is kap, mikor elhangzanak a legendás szavak: Én nem igy képzeltem el a rendet.

Forgách András a Nádasdy Ádám-féle logikát követve úgy ülteti át mai nyelvre – a napi szleng kiszólásait is bátran alkalmazva – a shakespeare-i textusokat, hogy a kulcsmondatokban megőrzi a kanonizált, szentenciaszerű fordulatokat. Könnyedén peregnek, siklanak a dialógusok, a szósziporkák, amelyek elég pontosan képezik le a mai fiatal generációk nyelvezetét. „Millió puszi”, halljuk, „mint állat” – hangzik valamely szereplő ajkán. Ugyanakkor Forgách kitűnő drámafordítása nem telepszik rá a shakespeare-i nyelvre, nem tolakszik előtérbe. (A színpadi változatot Forgách András és Vörös Róbert készítette.)

A kisebb szerepek megformálói, Orosz Ákos Laertese, Király Dániel Horatiója rutinosan teszik a dolgukat; az egyetemista Réti Nóra Opheliája illúziót keltő, ám alakítása elég haloványra sikeredett. De látunk pompásan kidolgozott vívójelenetet, s a sírásók (Kútvölgyi Erzsébet, Venczel Vera) dévaj epizódját a danolászással, a koponyák hajigálásával. Nagy és monumentális koponyák is előkerülnek, az ifjú Hamlet eljátszadozik velük, egyiket a fejére is húzza, a legnagyobbat magasba emeli, majd fotelként használja. A tárgyak elemelt, poétikus elrajzoltsága (a hatalmas koponyák, a méretes borospoharak stb.) éppúgy része a víziónak, mint az absztrakt, mégis funkcionális díszlet.  

Fotók: Dömölky Dániel. Forrás: Vígszínház
Fotók: Dömölky Dániel. Forrás: Vígszínház

A gazdagon kidolgozott előadás az összes látványos attribútumával együtt is tulajdonképpen konzervatív drámaértelmezést tükröz: modern eszközökkel, logikus interpretációval játsszák el a tragédiát. Eszenyi nem törekszik arra, hogy valamiféle pluszjelentésekkel, átértelmezéssel cicomázza föl a drámát, még akkor sem, mikor egynémely darabbeli szólam igencsak kortárs tartalmakat hordoz. S bár a második játékrész nem éri el az első felvonás intenzitását, drámai feszültségét, az előadás robusztus képeken át lendületesen jut el a végkifejletig. S olyan energiák is röptetik a játékot, amelyek képesek megjeleníteni generációs életérzéseket, fiatal nemzedékek érzékenységét, indulatait, gondolkodásmódját, gesztuskultúráját, s ez nem csekély részben a Hamlet-alakítás következménye.

A színen heverő hullák közé végül megérkezik Fortinbras: tűsarkakon tipegő, fehér kiskosztümös, fehér retikülös menedzsernő érkezik. Gilicze Márta érzelemmentesen hadarja az új hatalom lebutított verdiktjét. Lőnek sort is – gyorstüzelő géppisztollyal, persze, kattognak a sorozatok, pukkannak a lövések; megérkezünk a jelenbe. Az előadás szinte minden korosztálynak kínál valamit, miközben a játékot áthatja a vadóc Hamlet lázadó szelleme, fürge észjárása, ifjonti dühe, végletes szenvedélye. Olyan médium ő, aki összegyűjti a világban pulzáló energiákat, s szétsugározza azokat környezetére. A kérdés csak az, kiket ér el. Elér-e mindenkit, akit megcélzott.

Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található.