Damien Hirst: Treasures from the Wreck of the Unbeliavable / Palazzo Grassi, Velence
2017.11.13.

A brit sztárképzőművész, Damien Hirst mélyre süllyedt, de végül partot ért. KÁNTOR VIOLA KRITIKÁJA.

A nyolcvanas évek közepén, amikor Damien Hirst Londonba költözött, volt egy különös szomszédja. Mr. Barnes egész nap szöszmötölt a lakásában, ő pedig hosszú hetekig hallgatta a zörejeket, amik egyszer csak megszűntek. Mr. Barnes, mint egy mitológiai alak, eltűnt, ő pedig egy kis idő elteltével felnyitotta az elcsöndesedett lakás ajtaját, és valami hihetetlen látvány tárult fel előtte: szomszédja elmúlt hatvan évének teljes lenyomata. A padlótól a plafonig a legkülönbözőbb tárgyakkal volt tele az az egyetlen szoba, amelyben az öregember hosszú évtizedeket töltött; Mr. Barnes minden bizonnyal kényszeres gyűjtögető lehetett. Ő talán még húsz sem volt ekkor. 

Az egészen biztos, hogy mindez évekkel az 1988-as, a Young British Artists művészcsoportnak áttörést jelentő Freeze című tárlat előtt történt, ekkor még az a cápa sem lebegett formaldehidben, ami később meghozta számára a világhírt, még nem volt sehol a Turner-díja sem. És persze még gondolatban sem született meg Az Isten szerelmére című alkotása, a több, mint nyolcezer gyémánttal kirakott platinakoponya, amelyről a legfelszínesebb megközelítésben gyorsan annyit kell mondani, hogy mind a mai napig ez a legdrágábban eladott, kortárs művész által készített műtárgy a világon (bár az is igaz, hogy a vevők között ott van ő maga is...). 

Mindenesetre Mr. Barnes mániája nagy hatással volt a főiskolai tanulmányait kezdő Damien Hirstre, a lakásból suttyomban eltulajdonított tárgyakból rakta össze első kollázsait, és magára ismerhetett az öreg gyűjtögetőben, hiszen gyerekkora óta ő is szenvedélyesen hordott össze szó szerint tücsköt és bogarat, hogy bedobozolva őket saját kis kabineteket, amolyan gyerek-Wunderkammereket alkosson magának.

Azóta eltelt harminc év, és ma már Damien Hirst az egyik legbefolyásosabb alkotó a világon, akinek művészete legalább annyira szól a pénzről, a befektetési lehetőségekről, mint magukról az alkotásokról, és aki ma már gloucestershire-i kastélyában üldögélve rajzolgatja a skicceit, amelyeket aztán több mint száz alkalmazottja önt formába. Mind a mai napig gyűjt, ma már bogarak helyett inkább a kedvenceit, a többi között Francis Bacont, Jeff Koonst, koponyákat, anatómiai modelleket, és persze kiállít. Most éppen a világ tizenöt tárlatán szerepelnek művei Los Angelestől Szöulig, ezek közül is kiemelkedik egy, az artworld idei nagy eseményének beharagozott tárlat, Damien Hirst velencei egyéni kiállítása, amelyre már évek óta várnak a Hirst-öt követők és a piac is.

Damien Hirst: Hydrát és Kálit felfedezi négy búvár. Image: Photographed by Prudence Cuming Associates © Damien Hirst and Science Ltd. All rights reserved, DACS/SIAE 2017
Damien Hirst: Hydra and Kali Discovered by Four Divers. Image: Photographed by Prudence Cuming Associates © Damien Hirst and Science Ltd. All rights reserved, DACS/SIAE 2017

A Treasures from the Wreck of Unbelievable című kiállítás Francois Pinault, francia milliárdos üzletember és műgyűjtő meghívására két épületben, az egykori Velencei Köztársaság utolsóként épült patrícius palotájában, a Palazzo Grassiban és a Canale Grande mellett fekvő egykori vámházban, a Punta della Doganában, a velencei kortárs múzeumi világ nagyon trendi helyszínein kapott helyet. Kell is neki a hely, mert hatalmas projektről van szó, amely igencsak megosztóra sikeredett: Hirst hozta a formáját. 

A Palazzo Grassi átriumában egy több méter hosszú bronzból készült madár és ember hibridjének lábfeje fogadja a látogatót, a karmos ujjakon látható tengeri szivacsok és kagylók pedig még bizarrabbá teszik a látványt, hogy aztán tovább fokozódjon a döbbenet, amikor a szemmagasságból induló tekintet végigfut a több emeletnyi épület belső udvarát teljes magasságában elfoglaló 18 méteres álló alakon. A fej nélküli torzó kinyújtott jobbjában egy gömböt tart. Nincs az embernek ideje azon gondolkodni, hogy miért van Schwarzenegger-izomzata egy hárpiának, és hogyan sikerült ezt a monstrumot berakni ebbe a térbe, vagy hogy vajon azért nincs-e feje, mert nem fért volna be az üveglemezekből álló tetőszerkezet alá, ugyanis az első emeletre érve két kis teremben tényleg fantasztikus élményben lehet részünk. 

Két film fut a falakon, gyakorlatilag ugyanarról a történetről. Víz alatti, vérprofi felvételeket látunk, NatGeo vagy Discovery készítette filmek lehetnek, gondolhatjuk a minőség alapján, amelyek egy tengermélyi régészeti expedícióról tudósítanak. Mindenhol búvárok, a legkülönbözőbb műszerekkel mérnek, emelőkkel emelnek, szállítanak az óceánfenékről kiszabadított káprázatos műtárgyakat, egy ember nagyságú kinyújtott karú nőalakot, egy több méter magas, tengeri élőlényekkel benőtt Hydra és Káli alakját ábrázoló szobrot, egy cerberust, egy tengeri lerakódásokkal patinázott unikornisfejet, egy tengeri csillagokkal benőtt közép-amerikai kőnaptárt, görög szobrokat és még sok tucat alkotást, amelyeken mind nyomot hagyott a víz és az idő. 

Történt ugyanis, meséli a narrátor, hogy egy II. Cif Amotan nevű felszabadított rabszolga, aki az első század közepétől a második század elejéig élt, őrült nagy vagyont halmozott fel. A feljegyzések szerint gazdagságát, akár egyes mai utódai, arra fordította, hogy szobrokból, ékszerekből, érmékből, a világ minden tájáról származó javakból gyűjteményt építsen. A krónikák elbeszélései szerint a kollekciót egy templomba szánta, s hogy eljuttassa a kincseket a kiszemelt helyre, az egészet felpakolta egy hatalmas Apistos (görögül: hihetetlen) nevű hajóra. Útban a napnak szentelt templom felé azonban hajótörést szenvedtek, és a mesés rakományt elnyelte az óceán. 2008-ban aztán Észak-Afrika partjainál a csaknem kétezer éve az Indiai-óceánba veszett gyűjteményt felfedezték, és lassanként előhozták a tenger mélyéről. E bonyolult víz alatti régészeti expedíció állomásairól tudósító filmek után mindössze annyi hiányérzet marad, hogy éppen csak azt nem tudtuk meg, hogyan sikerült rábukkanni az afrikai partoknál a műtárgyakra. Kárpótlásként viszont helyére kerül a kiállítás címe, tehát az Apistos, vagyis a Hihetetlen nevű hajóroncs kincseit mutatja majd be a tárlat. 

És valóban. A filmekből megismert műtárgyak sorakoznak a termekben, szfinxek, fáraók, buddhák, Próteusz egészalakos szobra, a mitológiai medúza levágott feje, kínai elefánt, a gyermekeit elpusztító Kronosz alakja, a Minótaurosz, Bacchus, Hydra és Káli, Androméda és a tengeri szörny, Neptunus büsztje és csodálatos részletgazdagságú gall, görög, indiai, maja és római érmék, apró arany és ezüst tárgyak, edények, sisakok, kardok, páncélzatok, ékszerek, keresztek és hajós felszerelések a vitrinekben.    

Nem tudom, hogy a látogatóknak átlagban mennyi idejükbe került, hogy rájöjjenek, egy remekül kivitelezett tisztességes átverésnek lettek szerencsés részesei. Több, mint 180 szobrot alkotott meg Hirst asszisztensi csapata, nemesfémekből, bronzból, jádekőből, műanyagból, és több százra tehető a kabinetszerűen kiállított tárgyak száma. Ne szépítsük, a legtöbb műtárgy önmagában förtelmesen giccses, és persze igaza lehetne a lehúzó kritikáknak, miszerint dühítő giccshalmaz az egész tárlat – amely másra nem jó, mint hogy az alkotásokat külön-külön majd dollármilliókért megvegyék a gyűjtők –, ha csak ennyi lenne a művészi koncepcióban. De nem csak ennyi van.

Először is Hirst nem hazudik, és már önmagában az nagyon szórakoztató, ha képesek vagyunk dekódolni állandó önleleplezéseit. Rögtön a harmadik teremben három életnagyságú hermafroditát láthatunk, ugyanannak a szobornak három változatát, az elsőn csigák, korallok, szivacsok, növények maradványai, a második ugyanaz a forma, de már a „megtisztított változat” ragyogó carrarai márványból, a harmadik pedig egy másolat, az „eredeti” torzó kiegészített változata. Ez így egyértelmű képtelenség, és ez a hármas rendszer végigvonul a tárlaton, hol azonos teremben, hol különböző kiállítási pontokra szétdobálva találkozhatunk az így megsokszorozott témákkal. 

Damien Hirst: Demon with Bowl (Exhibition Enlargement). Image: Photographed by Prudence Cuming Associates © Damien Hirst and Science Ltd. All rights reserved, DACS/SIAE 2017
Damien Hirst: Demon with Bowl (Exhibition Enlargement). Image: Photographed by Prudence Cuming Associates © Damien Hirst and Science Ltd. All rights reserved, DACS/SIAE 2017

A csontszerkezetet tökéletesen imitáló küklopsz-koponya, Akhilleusz pajzsa színaranyból nyilván leleplezi, hogy játszanak velünk. A tengerből előkerült popos elemek igazán viccesek, egy Barbie-baba arcú arany istennő portréja, Pharell Williams mint fáraó, Kate Moss mint Istár, különböző maja istenségeknek maszkírozott Transformers-figurák ugyanolyan anakronizmusok, mint az antik kultúrát megidéző szobrok között a Disney-világ felbukkanása, Plútó kutya tengeri csigákkal fedett figurája vagy a Mickey egeret ábrázoló szobor, amely mellett egy sajtófotó minőségű kép világít egy lightboxban, épp azt a pillanatot ábrázolva, ahogy egy búvár kiemeli a szobrot a tengerfenékről.

Mickey egér még egyszer felbukkan a kiállításon, mégpedig kitüntetett helyen, a Gyűjtő és barátja című szoborcsoporton. A gyűjtő – és ez a legszebb önleleplezés a kiállításon –  Damien Hirst vonásait viseli, aki kézen fogja a rajzfilmfigurát. E szobor nem egydimenziós utalás Hirst saját gyűjtői mivoltára, a kerettörténet főszereplőjével, Cif Amotannal való önazonosságára, saját, valóságosan is létező kollekciójának egy darabját idézi itt meg az alkotó, egy Basquiat-képet, amelyen az amerikai művész saját magát ábrázolja Mickey egérrel. De más finom hommage-ok is vannak a tárlaton, például a Búvár című szobor egy Francis Bacon festményre utal, de saját művet is beemel a hajóroncs kincsei közé: a 2010-es Mítosz című alkotásának szárnyas lovát.

Másodszor az önleleplezéssel párhuzamosan egy olyan korjelenségre is reflektál a tárlat, ami igen húsbavágó. 2016-ban az Oxford Szótár szerkesztői szerint a post-truth lett az év kifejezése. Nyilván az adott évben csak kulminálódott az a jelenséghalmaz, amely ehhez a döntéshez vezetett. Naponta használjuk mi is a fake news, vagyis az álhír szókapcsolatot, ember legyen a talpán, aki pontosan átlátja, hogy a körülöttünk áramló információhalmazból mit fogadhat el hitelesnek. Hirst mit csinált? Kitalált egy médiaképes kerettörténetet, a felszabadított rabszolga, Cif Amotan meggazdagodásának, tragédiájának és csodálatos újrafelfedezésének történetét, az elhitetéséhez pedig mozgósított minden legitimációs eszközt, ami csak rendelkezésére állt: a NatGeo minőségű filmet, a sajtófotókat, a kiállítás műfaját mint ismeretszerzési módot, de még a kiállítási album kísérőszövegei is a hitelesítés célját szolgálják. Mindegyik szerző belement a játékba, fake esszéket írtak Amotanról és a búvárexpedícióról, mintha igaz lenne a történet. Hirst e kiállításon nemcsak régvolt mítoszokat elevenít meg a művei által, de egy sosem volt mítoszt teremt. A legitimációs dömping és a kilógó lóláb viszont akkora, hogy egy ponton önmaga ellen fordul a játék, és szkepszist ébreszt bennünk, leleplezi azokat az eszközöket, amelyek pusztán megszokott, magas formai minőségük és tekintélyük által hitetik el velünk minden nap, hogy ha valami formailag igényes, akkor tartalmilag is hiteles.

Végül pedig Hirst e kiállítással csöndesen önmagáról is beszél. 2015-ös Wunderkammer című írásában úgy fogalmaz, egy gyűjtemény olyan, mintha az ember életének térképe lenne, mint a víz felszínén úszó hordalék, lebegő roncsok halmaza, amely az egyén létezésének partjára sodródott. Hirst az elmúlt években ugyanúgy elhallgatott, mint egykor Mr. Barnes. Most saját ajtaját nyitotta fel, hátha meglátjuk, mit halmozott föl az évtizedek alatt. A Cif Amotan álnév amúgy egy anagramma. Jelentése: I am fiction.

A kiállítás megtekinthető 2017. december 3-ig.

Szerző: Kántor Viola