Beszélgetés Csákányi Eszterrel
2017.09.22.

Az Európai Hidak 2017 – spanyol napok keretében mutatja be a Müpa LaChiusa - Lorca Bernarda Alba című darabját, amit először 2011-ben játszottak. A darab izgalmas táncdráma, sokféle stílust, formát ötvöz, alapjait a García Lorca drámája adja. Akkor és most a címszereplő Csákányi Eszter. VLASICS SAROLTA INTERJÚJA.

Revizor: Változott-e a darab, amit anno és most is Böhm György rendezett?

Csákányi Eszter: Harmadszor játszom ezt a szerepet, valóban 2011-ben mutattuk be a Müpában, volt egy felújítása és most újra adódott a lehetőség. A mostani annyiban különbözik a korábbiaktól, hogy új szereplők vannak a darabban, de ez olyan masszívan lerakott koreografikus mű, annyira zeneközpontú, hogy inkább az volt a feladat, hogy azt visszakeressük, amit annak idején kialakítottunk. A benne lévő mélységekre pontosan visszaemlékszem, annyira belém ivódott.

R: Mert benned ezek a dolgok annyira mélyen rögzülnek egy-egy előadás kapcsán?

CsE: Bennem minden szerep mélyen rögződik, ennél a darabnál különösen. Megpróbálom árnyalni a figurát, hogy a nő életében, sorsában ne csak a kegyetlen, kíméletlen családfőt lássuk, hanem az emberi fájdalmat, az ő tragédiáját is. Ezt kerestem ebben a munkában.

Csákányi Eszter a Bernarda Alba háza című előadásban
Csákányi Eszter a Bernarda Alba háza című előadásban

R: Zenés darabról beszélünk, a zene mennyiben oldja az egészet?

CsE: Nem oldja, hanem erősíti. Komoly mankó, hogy gyönyörű zenéje van. A darab nem azonos García Lorca művével. Az alaptörténet persze benne van, mégis teljesen más az anyag. Nagyon fontos a zene, ami segíti a lelket, a színészt, tovább viszi a cselekményt, jó csinálni. Ugyanakkor nagyon nehéz, de izgalmas, értékes munka. És persze, ha az ember a Müpában föllép, ott az elvárás a minőségi munkára, aminek próbálok megfelelni.

R: Azért a minőségi munka neked mindig nagyon fontos volt.

CsE: Ez igaz, de nem vagyok operaénekes. Szerencsére a szerep az én hangomhoz karakterileg is közelít, inkább csak nagyobb az aggodalmam, a félelmem.

R: Ez egy nagyon súlyos szerep, a tragikum, a kegyetlenség, az akarat kizárólagossága, amit megfogalmaz.

CsE: Van egy asszony, akinek meghal a második férje, ő veszi át az uralmat a családban, ennek mindenféle előnyével és hátrányával. A saját frusztrációit akarja a lányain leverni, a tradíciók betartására kényszeríteni őket. Egy borzalmas életet látunk. Ugyanakkor bizonyos jelenetekben kiderül, hogy neki is ez volt a minta, az ő anyja, a nagymama, aki amúgy konkrétan fel is tűnik a darabban, nem engedte a saját életét élni. Bernarda Alba azt gondolja, hogy neki is ezt kell követni, csak itt öt lány van, öt élet, ötféle lehetőség, amit nagyon nehéz kordában tartani.

Csákányi Eszter a Titkaink című előadásban
Csákányi Eszter a Titkaink című előadásban

R: Van erre a viselkedésmódra fölmentés, vagy az majd a néző dolga lesz?

CsE: Ez egy szegmense az életnek. Nincs végítélet, van egy helyzet, amit meg akar oldani. Csak rosszul, hiszen csak a saját törvényeit követi, amikről azt gondolja, hogy jók. Még akkor is, ha ezzel mindenkit tönkretesz. 

R: Sok éve Schilling Árpád rendezett Bernarda Alba házát a Katona József Színházban. Akkor Poncia szerepét játszottad.

CsE: Az teljesen más volt, formailag és színészvezetésben is. Mások voltunk, nagyon különböző személyiségek. Schilling pontosan azt szerette bennünk, hogy nagyon máshonnan közelítjük meg a figurát. Az valóban egy másik előadás volt, ami az én szakmai életemet is alapvetően befolyásolta, akkor döntöttem úgy, hogy követem Schillinget az akkor alakuló Krétakörbe. Bernarda fájdalma persze mindkét interpretációban benne van. A Müpában látható előadás is nagyon kemény, érzékeny történet.  Nagy fájdalmak „képeskönyve”, de a zene segít, talán oldja a feszültséget.

R: Más lesz az életed, hiszen ettől az évadtól társulati tag lettél az Örkény Színházban.

CsE: Ez most valóban nagy változás, olyan emberek közé kerülök, akiket nagyon szeretek, és az a fajta ízlés, igény, minőség, amire vágyom, most együtt van az Örkényben.

R: Nagyon sokat voltál csapatban. Amikor szabadúszó voltál, akkor is olyan érzése volt az embernek, hogy ahhoz a csapathoz tartozol.

CsE: Mert csapatban lehet jól csinálni dolgokat. A mű megvalósítása csapatjáték. Ilyen értelemben nem érdekelt soha az egyéni akarás, inkább az izgatott, hogy milyen lesz a munka, hogyan fogjuk együtt kialakítani. 

R: Nagyon sokfelé játszol nagyon különböző szerepeket.

CsE: Most volt a bemutatója az Alföldi Róbert rendezte Hegedűs a háztetőn című darabnak, ami nagyon bizarr munka volt. Új történet az életemben a Madách Színház, ahova Szirtes Tamás hívott a Billy Elliotba és a Szerelmes Shakespeare-be. Izgalmas kirándulás, nagyon élvezem mindkét szerepet. Attól nagyon eltérő világ, mint amit megszoktam, a közönség is más, de érzem, hogy elfogadnak. Fölmegy a függöny… én ott vagyok… magával húz az egész, és akkor arra gondolok, ami nekem mindig nagyon fontos volt, hogy a tehetségnek teljesen mindegy, hogy hol van, annak át kell mennie. És ezt érzem a Madáchban. Ez engem igazol, mert azt gondolom, hogy az értékes munkát bármilyen színházban csinálja az ember, az működik.

R: Fontos neked a visszaigazolás, nemcsak a szakma, de a közönség részéről is?

CsE: Persze, hogy fontos. Már többször elmondtam, és nagyon komolyan is gondolom, hogy nem akarom kiszolgálni a közönséget. Nagyon nem. Adni szeretnék, és adok is. Azt látom, hogy vannak színházak, amik lenézik a nézőket, akik nem csak arra vágynak, hogy szórakoztassák őket. Van egy ismerősöm, aki, mondjuk úgy, hogy „betévedt” a Pintér Béla -féle Titkainkra, és elképesztő hatása volt rá. Addig csak szórakoztató darabokat nézett. Naponta érzem a munkáim során, hogy a néző komoly dolgokra is vágyik, és kíváncsi. Most, amikor beszélgetünk, harmadik napja a Titkainkat játsszuk, őrjöngő a siker. Pedig ennél kényesebb téma kevés van a színházban. A művészetnek az a dolga, hogy adjon és folyamatosan tájékoztasson arról, ami körülvesz bennünket, nem pedig az, hogy elhülyítse az embert.