A kairói eset
2017.09.22.

Merész ötlet skandináv krimit forgatni Egyiptomról - a kairói rendőrség gyilkossági nyomozásban kiderülő mocskos üzelmei pár nappal a Tahrír téri tüntetések előtt sokat elárulnak annak a társadalomnak a működéséről. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.

Az arab tavasz az elmúlt évtized legkomplexebb, leginkább homályos hátterű és egyben legszomorúbb kimenetelű világtörténelmi eseménysorozata. Nehéz sorsú országok és népek lázadtak fel a gyarmati uralom után rájuk szakadt többé-kevésbé szigorú, Nyugat által hallgatólagosan patronált diktatúrák ellen, azonban a sikeres forradalmaknak köszönhetően káosz, vagy helyenként a korábbinál is elnyomóbb, retrográdabb rendszerek alakultak ki. Egyiptom méreténél, gazdasági és hadászati erejénél fogva az egyik legfontosabb és -forróbb pontja volt a folyamatnak – amint a címből is kiderül, a skandináv színekben és pénzből, de helyi stábbal forgott filmünk is ott játszódik.

Az ilyen események hiteles és élvezhető, populáris műfajba oltott megragadására több lehetőség is kínálkozik, de szinte mindegyik maguknak az eseményeknek a középpontjába helyezné saját történetét. Így tette ezt például két évvel ezelőtt az ugyancsak egyiptomi Mohamed Diab, akinek Clash (Összecsapás) című munkáját a cannes-i Un certain regard szekció nyitófilmjeként láthattuk. A rendező az egész történetet egy rabszállító furgon belsejéből mesélte el, ahova a rendőrség nagyjából egy tucat tüntetőt zárt. Az ilyen megközelítés izgalma abból fakad, hogy szűk térben, zárt szituációban ad lehetőséget a társadalmi és személyes különbségek, konfliktusok kibontására, és ezen a mikrotörténeten keresztül próbál meg rávilágítani az események tágabb összefüggéseire.

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből

Tarik Saleh, egyiptomi származású svéd filmes más módszert választott, ugyanis ő nem a látványosságukban megbotránkoztató és felkavaró utcai harcokra volt kíváncsi, hanem arra a társadalmi háttérre, amely alapul szolgált a feszültségek kirobbanásához. A film története nagyjából egy héttel a zavargások kezdete előtt indul, és a fő cselekményszál tekintetében semmi köze nincs a tüntetésekhez, a hírekből, párbeszédekből, félszavakból kiszivárgó konfliktus csupán a hátteret biztosítja. Saleh megközelítése azonban azért különleges, mert a film egészét, és a sztori bemutatásának célját tekintve pontosan fordított helyzettel állunk szemben: az előtérbe kerülő mikrotörténet pusztán arra jó, hogy alaposabban megértesse velünk 2011 januárjának Egyiptomját.

Viszonylag fiatal rendőrrel utazunk egy járőrautóban, és azt figyeljük, ahogy kollégáival a zsúfolt utcákat járva, az egyenruha autoritását kihasználva, az autóból ki sem szállva begyűjtik a védelmi pénzt a környéken. Noredin személyében skrupulusok nélküli figurát ismerünk meg, aki beteg apja rosszallása ellenére fogadja el mindenkitől a kenőpénzt, és cseppet sem ütközik meg azon, hogy pusztán magas rangú nagybátyja miatt bízzák meg egy gyilkossági nyomozással, majd később léptetik elő őrnagyból egyenesen ezredessé. A szállodában meggyilkolt prostituált ügyében elrendelt nyomozás nagykutyához vezet, ami egyrészt lehetőséget teremt a rendezőnek arra, hogy a társadalom sok különböző rétegében megforduljon főhősével, másrészt érzékeltetni tudja általa, hogy egy elnyomó rendszer, egy diktatúra csak akkor tud fennmaradni, ha vannak a parancsokat vakon végrehajtó, az anyagi előnyökért állandó megalkuvásra hajlandó kisemberek, akik a gépezet apró lojális fogaskerekeiként akkor is működtetik azt, amikor már az összeomlás szélén van.

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB

A történet és a film felépítésében egyértelműen érezhető Tarik Saleh skandináv mivolta, a magányos, rosszarcú, életmódjában és morálisan züllött főhős mintha egy skandináv krimiből lépett volna elő, és ugyancsak ezt az inspirációt sejteti a történet erősen környezetbe, társadalmi viszonyokba ágyazott mivolta – amely a népszerű irodalmi műfajt amerikai párdarabjaitól alapvetően megkülönbözteti. A kairói esettel azonban az a legnagyobb probléma, hogy az irodalmi előzményekkel ellentétben nem képes fikarcnyi szimpátiát sem kiváltani belőlünk az amúgy roncsolt főhős iránt, ezért nem tudunk involválódni még akkor sem, mikor egyre kétségbeesettebben próbálkozik helyrehozni valamit múltbéli hibáiból. Ráadásul a film első harmadában felrajzolt alaphelyzet még a krimiben kevéssé jártas néző számára is kiszámíthatóvá teszi a kissé sematikus és néhol didaktikus fordulatokat. 

Meglepő választás volt ez a téma Saleh részéről, főleg ha figyelembe vesszük, hogy ismertséget a nálunk a 2010-es Titanic fesztiválon bemutatott Metropia című animációs filmmel szerzett, amely egy embertelen, metróval behálózott, disztópikus világot, és egy benne a lehetetlenből megszülető szerelmet mutatott be. Ahhoz képest A kairói eset mind történetszerkesztési, mind vizuális tekintetben sokkal konvencionálisabb, és jelentéktelenebb darab. Ugyanakkor azért tartom mégis fontosnak, mert általa nagyon sokat megtanulhatunk a korrupcióval átszőtt, a hagyományokhoz való merev ragaszkodásból erényt kovácsoló, a lojalitást minden fölé helyező rendszerek működéséről, és gyengeségéről. De ennek a tanulságnak az a keserű része, hogy az emberek elképesztő tűrőképessége miatt nagyon sok időnek kell eltelnie és nyomorúságnak megtörténnie addig, míg egy ilyen rendszer meginog.

Szerző: Gyenge Zsolt
Címkék: Mozipremierek 2017