Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

EGY NYÁR DAVID LYNCH-CSEL

Twin Peaks 2017
2017. szept. 11.
Az első 4 rész után ott tettem le a pontot, hogy nem lenne baj, ha a 18 epizódot követően is folytatódna a Twin Peaks. Jelen állás szerint nem fog. De mindig itt lesz a fejünkben. KOVÁCS GELLÉRT SPOILERES KRITIKÁJA.

Ha meg mégis készítenek negyedik évadot, talán az lesz a filmtörténet első sorozatszezonja, amit mindenkinek a saját álmában jelent be az alkotó. David Lynch csak egy ilyen mutatvánnyal tudná felülmúlni azt, amit ebben a bő három hónapban a közönségével művelt. Vagy még ezzel sem. 

Hű, hát tényleg azt sem tudom, hol kezdjem egyébként, legszívesebben kóvályognék itt, mint Dale Cooper a vörös függönyök között. Mert az új Twin Peaks-szel kapcsolatban az a legnagyszerűbb, ahogy az egész összeáll valamiféle, szó szerint határtalan győzelemmé az ember fejében – már ha fogékony az ilyesmire. Ha fogékony, borzasztóan tud annak örülni, ahogy Lynch és arcpirítóan avantgárd figurái, a számos Kyle MacLachlan (legalább három, de inkább négyféle), az égimeszelő Tűzoltó, a pokolfekete Favágók, a segítő Félkarú, a Kar-fa a hólyaggal a tetején ráharaptak a képernyő felső két sarkára, s addig húzták-tágították a tévésorozat formátumot, amíg bele nem fért az, amelyben Lynch már kellőképpen kényelmesen tudott élvezkedni. Mi pedig nem is igazán sejtettük eddig, hogy lehetséges ekkora tér a tévében, s azt képes valaki ennyire széltében-hosszában teleálmodni.

Kyle MacLachlan, Laura Dern és David Lynch
Kyle MacLachlan, Laura Dern és David Lynch

Nyilván minden rajongó/érdeklődő hazudott magának valamennyire, mert a viszony a kedvenc filmjeinkkel még józan pillanatainkban is olyan, mint amikor a gyerek odarohan a karácsonyfához, s bizony azt várja a csomagoktól, amit kívánt magának. Ilyenkor a lehető leghülyébben veszi ki magát, ha a szülő nekiáll magyarázkodni, hogy drágám, azért hozta a Jézuska az FBI-ügynök akciófigura helyett az öltönyös esőembert, mert hidd el, erre sokkal nagyobb szükséged volt. Hosszútávon majd belátod.

Lynch nem is magyarázkodott, egyszerűen csak csinálta, amihez kedve volt, apró darabokra szétszedte a történetet, némely darabkát tán ki is dobta közben, s mialatt közelítette a számára fontos ügyeket egymáshoz, időnként hatalmas érzelemkitörésekkel biztosította a tömegeket arról, hogy ő igenis szereti a Twin Peaks-et, a régit is, ami még csakis ott játszódott. Meg is adta a legtöbb visszatérő karakternek, ami járt neki, s az újakkal is nagy szeretettel, igaz, lenyűgözően önkényesen játszadozott. Közben pedig olyan CGI-okat használt az elszálltabb jeleneteknél, amelyek nyilván nem érték el egy nagy hollywoodi mozifilm minőségét, de én végig úgy éreztem, Lynch-nek egyszerűen ez tetszik, képzőművész a szentem, miért ne lehetne extrém elképzelése az úgynevezett speciális effektusokról – ráadásul ki mondja meg, hogy igazából hogy nézne ki az a sok őrület, ami részről-része fogadott minket az elektromos zizegéssel kísért Szürreáliában?

De benne volt ebben a tizennyolc részben egyébként is minden, amit Lynch gondol a tévésorozatokról is, úgy általában. A cliffhangerről, az eredettörténetről, a zenehasználatról, miegyebekről. Jó néhány kultfilmet is megidézett, olyanokat is, amire nem is gondoltunk volna feltétlenül – elvolt rendesen, s tessék engem nyugodtan kiröhögni, de részemről hatalmas megtiszteltetés volt figyelni, ahogy ráérősen filozofálgatva-anekdotázva, néha egyenesen elmélázva mesélte a jó és a rossz önmagába forduló nyolcasként zajló harcát.

tp3

Álmot láttunk, szellemeset, felkavarót és embert próbálót, mert az álmokkal nem könnyű néha szembenézni, azoktól tényleg szédelegni kell. S maga a munka a lényeg, ahogy megpróbálod megfejteni, és rájössz, hogy bármennyire is rejtélyesnek tűnik, hát csak a hétköznapiból építkezik – Lynch szabadságához, műveltségéhez, sokrétű bölcsességéhez pedig nem férhet kétség. Leginkább ezért volt bámulatos a Twin Peaks 2017-ben. Lehetne itt persze hosszasan keresgélni, s elemezni, mit és hogyan hozott át a Tűz, jöjj velem!-ből, (tegyük is meg, ha jól esik!) melyik figura, mit jelentett, mi volt blöff, esetleg átgondolt utalás, továbbgondolás. De úgyis a pillanatok maradnak meg igazán, azok, amelyek engem akár még napokkal az epizódok után is foglalkoztattak, megnéztem őket újra és újra: amikor Laura Palmer csókot ad Coopernek, amikor Dougie Jones egy-egy hatalmas „Hellooooooo”-val a létező összes nyereményt kiszedi Las Vegas félkarú rablóiból, s még arra is jut ideje, hogy egy öreg nénit is gazdaggá tegyen. Amikor a hírhedt nyolcadik részben felrobbant az atombomba, megteremtődik Bob és Laura, ahogy a Favágók „vezére” bemegy a rádióstúdióba, s hipnotikus, ördögi monoton verset szaval. Közben pedig koponyákat roppant szilánkosra. Amikor Bobby Briggs megtapasztal valamit abból a nyílt utcán, hogy Twin Peaksben az apokalipszis készülődik. Amikor Dougie Jones pitét visz a dobozkájában. Amikor a gonosz Cooper szkanderezik. Amikor Truman sheriff csapata szembesül az erdő titkával, amikor Laura anyja megmutatja az igazi arcát, amikor a stáb elbúcsúzik a Tuskó Ladytől, amikor Cooper ügynök visszatér, s kijelenti, hogy ő az FBI. Audrey tánca. Amikor Cooper megcsókolja az igazi Diane-t. Amikor szinte bárki zenélni kezd a Roadhouse-ban.

És az utolsó két rész. Amit persze most mindenki meg szeretne érteni, s egészen csodálatos és hasznos, ahogy alakulnak a teóriák, ahogy mindenki tippelget. Mostanában mikor ad erre lehetőséget egy tévésorozat? Sőt, nem is csak mostanában. Valaha mikor adott? A Twin Peaks-en kívül? Néhányszor csupán.

Sheryl Lee és Kyle MacLachlan
Sheryl Lee és Kyle MacLachlan

Végezetül én is leírom hát, mit gondolok erről. Leginkább azt, hogy Lynch a tényleges „cselekményt” befejezte a 17. rész végén, amikor Cooper időutazása szívszorító kudarcot vall. Megmenti Laura Palmert a múltban, ezzel néhány pillanatra még a klasszikus széria pilotját is megváltoztatja. De ilyet nem lehet, ilyet még az álmokban sem lehet. Illetve csak ott lehet. Amint megpróbálod kivinni az erdőből, a kezedet nem fogja senki.

Ennek soha nem lesz vége – de a Twin Peaks ott befejeződött. És persze közben mégsem. Bár a misztikus Laura-keresés újraindul, az utolsó epizód számomra inkább Lynch személyes epilógusa. Arról, hogy mire megy Cooper a valóságban (ebben a részben ugye Richardnak hívják az ügynököt, ahogy az első epizódban utal is rá a Tűzoltó a fotelben). A Twin Peaks-en kívüli világban nem feltétlenül Judy néven emlegetik a sötétség entitását, de van egy Judy’s nevezetű gyorsétterem, ahol nőkkel erőszakoskodnak seggfej cowboyok. A kávé itt csak kávé. Az erőszak csak erőszak.

Megtalálja Laurát? Talál egy valamilyen Laurát? Vannak itt Laurák? Vannak. Nem, Cooper, nem az a kérdés, hogy melyik évben vagyunk. Hanem, hogy hol. Hogy itt mennyire máshogyan néznek ki itt a dolgok. Laura már nem lakik ott. S mégis ott van az a sikoly. És mégis összemosódik a két dimenzió.

És mégis jelen van a Twin Peaks.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek