Trónok harca 7. évad
2017.09.05.

A Trónok harca hetedik évada mesteri, de mégse érdemes azon szomorkodni, hogy már csak egy jön. CSIGER ÁDÁM KRITIKÁJA.

2017 két legfontosabb sorozata egyértelműen a Twin Peaks és a Trónok harca, melyek egyaránt briliánsak, de különbözőbbek nem is lehetnének. David Lynch – ahogy azt tőle mindenki várta – művészmozit vitt a tévébe, a hosszú experimentális blokkot felvonultató nyolcadik epizóddal ledobta az atomot a mainstream televíziózásra, minden értelemben. Kihasználta, hogy ő David Lynch és bármit megengedhet magának: például viccet csinált abból, hogy hosszú(nak tűnő) másodpercekig mutat sepregetést és ásók festését. Eközben a Trónok harca is egyfajta heti szappanopera, de alkotógárdája a mainstream tévés történetmesélést járatja csúcsra.

Kit Harington
Kit Harington

A kontraszt azzal is magyarázható, hogy a Twin Peaks egyetlen zseniális, öntörvényű kulthős agyszüleménye, a Trónok harca viszont már csak az volt, a sorozat megelőzte George R. R. Martin regényfolyamát, és a produkció cselekményén már meglátszik, hogy a legprofibb bérmunkások dolgoznak rajta. Az első öt évad éppen sokkoló és a nézőket is kikészítő halálozásairól volt híres, aztán Martin átadta a gyeplőt, és a sorozat a totális ellentétébe csapott át, ahol a korábbi évadokban megszeretett karakterek igen ritkán halnak meg, helyette inkább a rajongók kiszolgálásának rendelődnek alá. A hollywoodi forgatókönyvírás felől érkező George R. R. Martin éppen azt használta ki a regényfolyam megírásakor, hogy megszeghetett benne minden mainstream szabályt, a sorozat utóbbi két évada viszont már pont betartja az íratlan törvényeket. A váratlan és demoralizáló haláleseteket nehezen hihető, már-már deus ex machina szintű megmenekülések váltották fel.

Ez önmagában tisztán hátulütő lenne, annyit jelentene, hogy a sorozat éle kicsorbult, pont azt a merészséget veszítette el, ami miatt oly sokan beleszerettek. És annyi biztos, hogy az alkotógárda már majdnem teljesen kimaxolta a főhősök viszonyrendszerében rejlő potenciált, azaz ne bánjuk, hogy már csak egy évad jön, a Trónok harca egyszerűen túlnőtt önmagán (amit jól példáznak a kiszivárogtatott epizódok, ami - na meg a torrentezés - miatt az HBO-nak talán amúgy is egyre kevésbé érné meg a méregdrága évadok gyártása). Viszont azt a bizonyos potenciált tényleg rendesen kimaxolták az alkotók, ennek köszönhetően a hetedik évad nem csak jobb a hatodiknál, de úgy etalont teremt a tévésorozatok színterén.

Emilia Clarke
Emilia Clarke

A hatodik évad egy fokkal gyengébb színvonalat hozott, mint a korábbiak, ráadásul extra aggodalomra adott okot, hogy ez volt az első szezon, ami már nem a regények alapján készült. Az évad lassú volt, redundáns, Daenerys Targaryen (Emilia Clarke) például megcsinálta benne ugyanazt, mint az első évad végén, a dothrakiak néhány dumáját pedig mintha egyenesen a Conan, a barbárból lopták volna. Ezzel szemben a hetedik évad pörög, egyedül talán a holtak serege vonul benne túl lassan, de az emberfaj háborúiban csaták csatát követnek. Ahogy a műfaj lassan a zombihorrorba fordul, és létrejön egy Trónok harca-The Walking Dead crossover, az inhumán ellenség feltűnése lehetőséget adott az alkotóknak, hogy a rég szétszakadt főhősgárda összehozására (legyen az párbaj vagy épp románc) húzzák fel az egész évadot, aminek utolsó részében egy-két kivétellel minden főhős szerepel egyetlen szcénában.

A hetedik szezon nem csak a főhősök életben tartásával kedvez a rajongóknak, hanem a korábbi évadokra való visszautalásokkal is. Amelyekre, mondjuk, valószínűleg csak a legfanatikusabb rajongók emlékeznek részletesen, de szerencsére ott van Bran karaktere (Isaac Hempstead-Wright), aki időközben elkezdte vizionálni a múltat, a jövőt és a jelent, és neki köszönhetően a flashback a cselekmény szerves része. A karakter által behozott időutazás-masinériával a sorozat akár a végtelenségig is folytatható lenne, de az a színvonal elkerülhetetlen romlását hozná, és az HBO-nál többre tartják magukat ennél.

Ritka az ennyire jól sikerült hetedik évad, sőt, nincs is még egy, ami ilyen színvonalat hozna. Az egymást jó régen látott karakterek találkozása sosem mentes valami jól megalapozott és izgalmas konfliktustól, újraegyesüléseiken keresztül ráadásul arra is rávilágítanak az alkotók, mennyit változtak, hova fejlődtek a legendás főhősök. A dialógusok humora jobb, mint valaha, a színészeknek volt ideje tökéletesen azonosulniuk az általuk megformált figurákkal, az évad ráadásul több lélegzetelállító csatajelenetet is felvonultat, jópár katartikus fordulattal. A már-már a legdrágább hollywoodi látványfilmek szintjére is felérő akciószekvenciákban ráadásul olyan karakterek sorsa a tét, akiket a nézőnek volt ideje megkedvelni, ilyenre vásznon eddig talán csak a Marvel-filmek voltak képesek. És a mainstreameléssel együtt a sorozat moralitása is helyrejött, legalábbis optimistább lett: míg az első évad a legbecsületesebb karakter, Ned Stark (az örök hullajelölt Sean Bean) erkölcsi vereségével zárult, a hetedik mintha egyre inkább (az apjára ütő) Havas Johnra (Kit Harington) és Daenerys Targaryenre fókuszálna, akik ideális példaképek nemeik képviselőinek.

A sorozat adatlapja a Magyar Film Adatbázisban itt található.

Szerző: Csiger Ádám