Kaposfest 2017
2017.08.23.

Augusztus 16-án osztrák és német szerzők hangszeres kompozíciói hangzottak fel a Kaposvári Kamarazenei Fesztivál esti koncertjén. MALINA JÁNOS KRITIKÁJA.

Először egy sokak által Mozartnak tulajdonított, eredetileg három basszetkürtre komponált B-dúr divertimentót (az újabb Köchel-jegyzékek szerint a K 439b számú ötös sorozat negyedik darabját) adott elő Duleba Lívia fuvolán, Mohai Bálint fagotton és Szaller István szaxofonon.

Mohai Bálint
Mohai Bálint

Nos, ha valaki a töltelék-műsorszámnak járó fanyalgással várta ezt a darabot – senki sem ismeri, a hitelessége kérdéses, ráadásul még átirat is –, az alaposan melléfogott. Az öttételes, a műfaj eredeti hagyományainak megfelelően inkább szórakoztató funkciójú darab mozarti szerzősége valóban hihető, különösen a negyedik, a tulajdonképpeni lassú tétel megragadóan komoly hangvétele miatt – a nagy nyereség azonban az előadásnak a magyar fafúvós iskola ragyogó hagyományainak ismeretében is kiemelkedő minősége volt. A tökéletesnek mondható interpretáció fő alkotóelemei a mindvégig kristálytiszta intonáció, a három egészen különböző elven működő hangszer hangszínének maximálisan homogén hangzássá történő összeolvasztása, a választékos artikuláció és a zenélés lenyűgöző nyugalma voltak. A három művész egyénileg is kiemelkedőt nyújtott, de ha feltétlenül ki kellene emelnem egyiküket, akkor Mohai Bálintnak a néhai Vajda Józsefére emlékeztető játéka: érzéki szépségű hangja és a formálás tündéri természetessége vinné el a pálmát.

Ezután jóval nagyobb súlyú kompozíció: Schumann első, d-moll zongoratriója (op. 63) következett, ugyancsak világító szépségű, emlékezetes előadásban: hegedűn Giovanni Guzzo, csellón Várdai István, zongorán Thomas Hoppe játszott. A darab a jellegzetes schumanni űzöttség egyik legszebb, legjelentősebb megnyilvánulása: mind a négy tételének meghatározó összetevői a sóhajos, sötét hangszínek, a kielégítetlen sóvárgás, a rohanás valamilyen ismeretlen cél felé, a kiszámíthatatlan dallami és harmóniai fordulatok – amelyeket néha földöntúli, éteri, elvarázsolt pillanatok váltanak fel rövid időre. Mindez ugyanakkor a zenei szövet rendkívüli gazdagságával és komplexitásával párosul. A három előadó nagy érdeme, hogy sikerült megtalálniuk a kényes egyensúlyt, és jól érzékelhetővé tenniük mind az állandó emocionális lángolást, mind pedig a rendkívül sűrű zenei anyag mesteri kidolgozottságát. Ha van egyetlen veszély, amelyet nem kerültek el teljesen, akkor az a fortissimók néha talán már túlzó harsánysága volt, elsősorban a zongorista részéről. A Scherzo feltartóztathatatlan lendülete, a lassú tétel szívszorítóan magányos hegedűszólója, az egész előadás hallatlan beszédszerűsége, melankóliája és telítettsége azonban bőségesen kárpótolt ezért. Nyugodtan mondhatóm: reveláció erejű interpretációnak lehettünk tanúi.

Giovanni Guzzo
Giovanni Guzzo

Az estet Arnold Schönberg Verklärte Nacht című korai kompozíciójának egy nemlétező variánsa zárta. A darab vonósszextettre (két hegedűre, két brácsára és két csellóra) íródott 1899-ben. Schoenberg később vonószenekarra is átírta (mégpedig két verzióban), s a mostani előadók a zenekari változat nagybőgőszólamát hozzácsapták az eredeti szextetthez (vagy magát a zenekari átiratot játszották el szóló-felállásban, ezt kotta nélkül nem tudtam eldönteni), amelyet így bájos módon heten adtak elő. Hadd szóljon – ha már egyszer Schoenberg nem volt kellően járatos a hangszerelésben.

A szextett hét előadója – Giovanni Guzzo és Bartosz Zachłod (hegedű), Tomoko Akaszaka és Piotr Szumieł (brácsa), Várdai István és Piotr Skweres (cselló) és Uxía Martínez Botana (nagybőgő) – fegyelmezett és kidolgozott, remekül összefogott játékkal állt elő, s mindvégig figyelmet keltően, a komponista bámulatos arányérzékét, a darab ihletettségét és gondolatgazdagságát, a kidolgozás tévedhetetlenségét érzékeltetve játszották el a művet.

Egyéni megmozdulásai révén a most is nagyszerű Guzzo, valamint Várdai és különösen Akaszaka bizonyította, hogy nem mindennapi zenész és hangszerjátékos. Ugyanakkor az egész darabnak nem volt meg a legjobb interpretációkat jellemző szédítő, már-már eksztatikus sodrása; az ehhez szükséges nagy formátumú irányító ezúttal nem volt jelen.

Szerző: Malina János
Helyszín:  Szivárvány Kultúrpalota, Kaposvár
Időpont:  2017. augusztus 16.