És akkor lehetne most névsort olvasni, lajstromozni a hiányzókat, Kovács Patríciát, Szandtner Annát, Gál Kristófot. Idén férfiakból erős a felhozatal, és nemcsak azért, mert a címszereplő is férfi.
Pompás jelenetek sorjáznak, szokás szerint, váltakozva a laposabb epizódokkal. A nyitókép mindjárt hosszadalmasra sikerül, de túllibbenünk rajta, jöhetnek a zenés betétek, énekben is erős a trupp, nem csak színjátszásban, láttuk sokszor. Érdekes módon a halványabb jelenetek is működőképesek, valamiképpen belesimulnak a mozgalmas összképbe, a fílingbe, az élveboncolásba, a "ki kit játszik" ironikus szerepjátékaiba.
És akkor bepillanthatunk a címszereplő életének elegyes epizódjaiba, megidézik nekünk a korán elment édesapát, a kiváló színész
 Vajda Milán |
Vajda Lászlót, aki legendás szerepek sorát játszotta Kaposváron és a Katonában. (Kohlhaast Zsámbéki Lócsiszárjában, Szomorovot Szőke István Erdőjében, Kuligint Ascher Három nővérében, hogy mást ne mondjunk.) Tudod te, ki volt az apád? – kérdezi dúltan egy pályatárs az ifjú VM-től egy ugyancsak felturbózott jelenetben. Ám itt és most nincs vérmes viviszekció, intim ügyek kiteregetése, mint a tavalyi, Mészáros Béláról szóló előadásban. Vannak azért magánéleti villanások a produkcióban, de csak lájtosan, szemérmes módon. (Egy épp szakítani akaró barátnő – Járó Zsuzsa játssza – leszedi a keresztvizet a fiúról, a „legendás f.szról”, aki nem úgy muzsikál, ahogy a nő elvárná.) De tulajdonképpen azzal kellett volna kezdenem, hogy legjobban Dömötör András Mácsai-paródiája tetszett, ahogy a direktor bemutatja az Örkény társulatának az új kollégát, pár másodperc az egész, de sistereg, éles és roppant humoros. Aztán egy kórházi jelenetben látjuk a mamát (Péter Kata) fiával, VM felolvas valami Maupassant-részletet, az ablak mellett egy betegtárs ül nekibúsultan, magába temetkezve. Jordán Adél játssza, befele néz, önmagába, majd járókeretével igen lassan odaaraszol melléjük. Jeges tekintetű cinikus doktornő (Járó Zsuzsa) járkál a kórteremben jelentőségteljesen, epés megjegyzéseket téve a betegekre, miközben elővánszorognak a szomszédok, egyikük (Máthé Zsolt) oldalán vizeletes zacskó. Aztán a felolvasástól felröppen a jelenet éteri magasságokba, a kataton véglények életre kelnek, táncra perdülnek, Jordán elhajítja a járókeretet, a betegtárs áthajítja a díszletfalon a vizeletes zacskót. Igen, ez színház. „Meg van csinálva.” Akárcsak ama szarkasztikus epizód, amelyben ikonikus politikusportrét függesztenek a falra, és Sándor, a sokhajú, marcona, öntörvényű férfiú (Dömötör András játssza) vizsgáztatja méretes tomporú, szigorú asszonya társaságában a családnak frissen bemutatkozó VM-et rockzenéből, fociból, egyebekből.
És láttunk még egy meztelen férfi-felsőtesteket felvonultató jelenetet a Lukács uszodából, ahol is Vajda Lászlóval és fiával találkozhatunk a gőzben. Az ifjú és gátlásos Milán mindenkinek gondosan bemutatkozik, Kern Andrásnak, Gálvölgyinek, Korda Gyuri bácsinak, akik egy-egy röpke paródia erejéig idéztetnek meg, épp csak néhány karaktervonás erejéig.
 Vajda Milán, Jordán Adél |
Nem mondanám föl a mesét, mindenki ismeri az AlkalMáté-sztorit a tizenvalahány éve végzett Máté-Horvai osztályról, akik együtt maradtak így nyárra, híres és jó színészek lettek, van, aki magas rendőri posztot tölt be közülük azóta, eljátszották az ő sztoriját is a sorozatban. Ez a tizenegyedik AlkalMáté, ha igaz (lesznek, akik az előzményeket is hozzászámolják majd, még Zsámbékról), a közönség jól kondicionált, aki ide jön, nagyjából tudja, mire számíthat. Nem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy elképzeljük a Vajda Milánról szóló produkciót, az Örkény Színház kitűnő művészének nincsenek hangos botrányai, nem róla szól a bulvár, de emlékezhetünk rá a Tarelkin halálából, a Mesél a bécsi erdőből, más előadásokból; masszív figurákat hoz, most is ilyet formál, élvezettel; megbízható színész. Ehhez a gombhoz kell varrni a kabátot, vagy a kabáthoz a gombot, ahogy tetszik. Apropó kabát: egy mulatságos jelenetben épp ruhát próbálnak az Örkényben, de szűk a zakó, Mészáros Máté játssza ekkor Vajdát, feszeng a kicsinyke kabátban, a jelmeztervezőt Járó Zsuzsa adja, erősködni próbál, de mindhiába, Vajda lerúgja a cipőt, lehámozza magáról a szűk kabátot, mert úgy szeret a színpadon is létezni, hogy közben jól érzi magát.
Könnyű nyári szörfölés, amit látunk, eseteken, színházi történeteken; sikamlós belterj, némi kritikai éllel, sziporkákkal, és beavatottak vagyunk mind, akik ott ülünk a Jurányiban; fészekaljnyi színházi nép. Laza, nyáresti találkozások a nézőtéren, könnyű imprók a színen, nem megyünk mélyre, siklunk a felszínen, lubickolunk, kacagunk, nem kell sokat agyalni, így szép, kerek és kellemes, melankolikus, bájos és vicces az egész játék. Mint annyiszor, a humor élteti az előadást. Meg a színészek játéka.
 Fotók: Dömölky Dániel |
És akkor el kéne még mondani, hogy a szereplők ruházatán méretes cédulák díszelegnek: PAMUT, a másik felükön meg az áll: 100%. (Látvány: Kálmán Eszter.) Történik utalás arra, hogy hősünk a pamutot szereti, mindenesetre mókás ez is, vicces.
Mindenki jó a Máté Gábor rendezte előadásban, vannak, akik jobbak; a legjobb, szerintem, Péter Kata, sokféle szerepben. Külhonból hazatérő leányzóként, aki a pasijának áradozik a frissen megismert sörgyárosról, filmrendezőként, aki sürögve-forogva instruálja a méla színészeket, miközben a Molnár Piroskát játszó Mészáros Máté fegyelmezetten ül a székén, jelenetére várva. Péter Kata csillog, villog, brillírozik a hullámzó színvonalú epizódokban; üdítő, ahogy vérbő alakokat rak a színre; az improvizációin is átüt az életismeret, az életszeretet.
Akárcsak Jordán Adél figuráin: a kislányoson, ahogy cérnaszál-vékonyan énekel, a nőcisen, ahogy odateszi magát, a hisztisen, ahogy toporzékol. Ő játssza az egyik barátnőt az előadásban, parázik is ettől a lány rendesen, de hát ő van itt, a színen, benne van a darabban, a Vajda Milánban, ahogy benne vagyunk valamiképpen mindannyian. Legfeljebb nem parázunk.
Az előadás adatlapja a port.hu-n található.