Ibsen: Gabler Hedda / Kecskeméti Katona József Színház
2017.07.31.

Zsótér Sándor Gabler Heddája korrekt, élvezhető, de mégis maradhat utána némi hiányérzetünk. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.

Vannak rendezők, akik roppant lelkesen, már-már monomániásan merülnek el egy-egy drámaírói életműben. Zsótér Sándor ezek közé a tartozik, és Brecht után Ibsen drámáit állítja sorban színpadra. Először jött a Peer Gynt a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, aztán a Brand a Nemzeti Színházban, ebben az évadban megrendezte a Kísérteteket Szombathelyen, most pedig a Hedda Gablert Kecskeméten. Újat és izgalmasat a színpadra tenni valószínűleg sokkal könnyebb a keveset játszott drámák esetében, így volt ez a Branddal és a Kísértetekkel. Más a helyzet viszont a Hedda Gablerrel (itt: Gabler Hedda).
 
Trokán Nóra, Pororgi Ádám
Trokán Nóra, Pororgi Ádám
Erről a darabról Zsótérnak elsősorban Trokán Nóra jutott eszébe, akinél lelketlenebb, arrogánsabb Heddát keresve sem találnánk. Nem érdekli semmi, ideges, frusztrált, az intrika az egyetlen dolog, ami néha kicsit felvillanyozza, és ami talán a legfontosabb: ez a Hedda nem szerelmes Ejlet Lövborgba, unalmában akarja csak elpusztítani.
 
Ejlet Lövborg sem szerelmes Heddába, de Elvstednébe sem, Nagy Viktor tutyimutyi Lövborgja csak saját zsenialitásába szerelmes, és igaz ez a többi szereplőre is: senki nem szeret senkit, elkülönült szigetekként léteznek a színpadi térben, és közben próbálnak úgy tenni, mintha minden a legnormálisabb mederben folyna. Porogi Ádám Jörgen Tesmanként autista szellemi kisiparos, nárcizmus és kisebbségi komplexusok keverednek személyiségében, az első pillanattól nyilvánvaló, a „középkori kézimunka”, meg az attól várt megdicsőülés mindig fontosabb lesz neki, mint a feleségéhez fűződő viszonya. 
 
Heddával szemben a többi szereplő előnye az, hogy képesek találni valamit, amivel el tudják fedni lelketlenségüket, ez a tevékenység Lövborg számára egy nagy mű létrehozása, Tesmannak saját, kisszerű kutatása, majd később Lövborg nagy művének rekonstruálása, Bracknak (Szemenyei János) a testi örömök hajhászása. És ha arra gyanakodnánk, hogy Elvstedné (Hajdú Melinda) esetleg szerelmes Lövborba, az előadás végén világossá válik, hogy neki is csak a nagy mű létrehozásában való szereplés számít, hiszen olyan természetességgel foglal helyet Tesman íróasztalánál, mintha mindig is ott ült volna életében, Lövborg halála nem igazán hozza ki a sodrából.
 
Ezért nem teljesen világos, hogy az utolsó jelenetekben miért viselnek a szereplők gyászruhát. Hiszen nem Lövborgot gyászolják, nem Tesman nagynénjét, de nem is a kiszenvedett emberi kapcsolataikat, hiszen utóbbiak sosem léteztek. Az élet kicsit átrendeződik körülöttük, de lazán alkalmazkodnak az új helyzetekhez, sőt, egytől egyig hasznot is húznak belőle. Kivéve Heddát, akinek meg kell halnia, mert az ő életének továbbra sincs semmi értelme, és most már biztos, hogy nem is lesz.
 
Porogi Ádám, Nagy Viktor, Trokán Nóra
Porogi Ádám, Nagy Viktor, Trokán Nóra
Az előadás tere, melyben Hedda nem érzi magát otthonosan, a kecskeméti Katona József Színház előcsarnokának másolata. Mindenki színházat játszik, alakoskodik, Gabler Heddáéknál senki nem lehet önmaga. Pontosan ugyanezt fejezi ki egyébként Ibsen drámájában is a Tesmannék által erőn felül megvásárolt villa, amelybe az ifjú pár Hedda egy hazug, felelőtlen kijelentése miatt költözik: a dráma tere a nem létező status quo fenntartása, hazugságokkal való berendezése.
 
Ugyanezt a gondolatot jelenítik meg a Jülle néni által hitelből vásárolt bútorok, amelyek akár egy lakótelepi lakás nappalijában is állhatnának, színben és stílusban is idegenül hatnak az elegáns villa (vagy színházi előcsarnok) falai között. Nem beszélve a háttérben elhelyezett kisebb síkképernyős tévéről, amelyen néha Ibsen portréját látjuk, és néha pedig részleteket Zsótér Sándor A bűvös vadász című Erkel Színházbeli operarendezéséből. 
 
Carl Maria von Weber operájának nyitánya is hallható a Gabler Heddában, melyből arra következtetek, hogy Zsótér elemi kapcsolatot lát két rendezése között, ám ezt a kapcsolódási pontot nem sikerült megtalálnom (ahogy feltehetően azoknak a kecskeméti nézőknek sem, akik nem is látták A bűvös vadászt az Erkelben). Az operán kívül a kecskeméti előadásban két ABBA számot hallunk még, a The winner takes it all-t énekli az első felvonás végén Hedda és Elvstedné, a második felvonásban Hedda elkaraokézza a Dancing Queent. Schuller Gabriella a Gabler Heddáról írt elemzésében amellett érvel, hogy a zene az érzelmi csúcspontokat fejezi ki az előadásban, illetve Hedda vágyainak kettősségét mutatja be: „(…) Úgy tűnik, a zene adekvátabb eszköz az érzelmek kifejezésére, illetve ahogy Hedda számára tét a banális rögvalóság és a vágyott emelkedettség kettőssége, a kétféle zenei minőség is az életre, illetve saját sorsára vonatkozó kétféle olvasat párhuzamos lehetőségét és folyamatos egybecsúszását mutatja.” (Színház 2017/5. 10.)
 
Szemenyei János, Trokán Nóra
Szemenyei János, Trokán Nóra. Fotók: Katona József Színház
Zsótér Sándor egy kellék segítségével egy másik előadását is megidézi a Gabler Heddában. Az egyik jelenetben a szobalány (Kertész Kata) egy tálcát hoz be, amelyen Edison-izzók sorakoznak, és amely bedugva a konnektorba vicces kis lámpává változik. Ugyanez a lámpa jelenik meg Zsótér szintén ebben az évadban Szombathelyen bemutatott Kísértetek című Ibsen-rendezésében. A szombathelyi előadásban a fény egy fontos motívum, melyet roppant következetesen bont ki a rendezés, ám az nem világos, hogy ennek van-e bármi köze a Gabler Heddához, vagy a rendező egyszerűen megszerette ezt a különben tényleg nagyon dekoratív kelléket. 
 
Az előadás nehezen érthető jelenettel zárul: Hedda, aki mások életének befolyásolásában tudott volna kiteljesedni, elveszti a kontrollt saját élete fölött is: Lövborg nem váltotta be hozzá fűzött reményeit azzal, hogy méltósággal vetett volna véget életének, Tesman és Elvstedné egymásra találtak, és kizárták őt életükből, Brack pedig megzsarolja. Hedda egyetlen lehetősége, hogy véget vessen az életének, és ezt Lövborggal szemben képes is megtenni. Így kissé érthetetlen az utolsó jelenet, amelyben Lövborg belép a hátsó ajtón, a pisztolyt Heddára fogja, és meghúzza a ravaszt. Hedda ebben az előadásban saját démonaival harcol: képtelen megtalálni a helyét a világban, amellyel körülvette magát. Látszólag Lövborgot sem szereti jobban, mint Brackot vagy a férjét, így teljesen indokolatlannak tűnik, hogy végül a férfi miatt hal meg.
 
De nem ez volt a legnagyobb problémám a kecskeméti Gabler Heddával, hanem az, hogy a színpadon megjelenő szereplők sorsa tökéletesen hidegen hagyott. Nem éreztem részvétet, szánalmat vagy gyűlöletet irántuk, egykedvűen szemléltem a sorsukat. Így nemcsak a színpadi szereplők között hiányzott a kémia, hanem a színpad és köztem sem jött létre semmi a hűvös értelmezési igényen kívül.
 
Az előadás adatlapja a port.hu oldaon itt érhető el. 
Szerző: Puskás Panni