Dunkirk
2017.07.19.

Nolan nem ígért mást csak vért, erőfeszítést, verítéket és könnyeket. És meg is kaptuk bőséggel: a Dunkirk közhelymentes, klausztrofób, drámai alkotás a túlélés nem mindig felemelő oldaláról. Egy vereségről, ami felért egy győzelemmel PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.

Valahogy nem égett bele úgy az emlékezetbe, mint Pearl Harbor, a normandiai partraszállás vagy a sztálingrádi csata, miközben Dunkirk (vagy Dunkerque) kiürítése (a Dynamo hadművelet) is épp oly szimbolikus volt a maga idejében, a világégés második évében. Persze joggal mondhatná bárki is, hogy de hát mi nem volt szimbolikus és önmagán túlmutató az emberiség hat évig tartó lealjasodásában, kezdve a finnek és szovjetek közötti téli hadjárattól Lengyelország megszállásáig vagy a holokausztig. Csakhogy ezekről már számos filmes feldolgozás született, míg Dunkirk nem tűnt könnyen megfoghatónak.

A szövetségesek szempontjából pillanatnyi vereséget jelentett (hosszabb távon győzelmet), míg a nácik szemszögéből pillanatnyi diadalt (hosszabb távon vereséget, mindmáig Hitler egyik nagy taktikai tévedésének tűnik, hogy nem morzsolta fel a tengerpartra szorult haderőt, amikor megtehette – a mi szempontunkból viszont épphogy jól döntött). A cél ott és akkor nem is lehetett más, mint a puszta túlélés, hogy időt nyerjenek a szövetségesek, lélegzethez jusson Anglia, és megmeneküljön 300 ezernél is több katona, akiket később nyel majd el a háború. De hát hogy is festene a vásznon a vereség akkor még alig érezhető diadala, miközben könnyen lehet, hogy pátosz helyett a túlélés farkastörvényeiről kellene beszélni. Szerencsére Christopher Nolan volt annyira tehetséges, hogy mindezt okosan és gördülékenyen megoldja. A Dunkirk az utóbbi évek legfontosabb és legjobb háborús drámája lett.

A tankos hadviselést feldolgozó Harag után úgy tűnt, hogy kipukkadt a második világháború témája a vásznon, egyszerűen már nincs mit hozzátenni az eddigiekhez, marad a csöndes önismétlés, a technikai tökéletesség unalma. Legalábbis ami a fősodort, a presztízsfilmeket illeti, hiszen a csöndes dán alkotás (A homok alatt) már képes volt némi elevenséget és sajátos színt fölmutatni a betokosodott közhelyek között. És akkor jött Christopher Nolan, akiről tudjuk, hogy bármikor képes friss vért önteni önmaga körül járó műfajokba, túlhasznált hősökbe (Eredet, Batman-trilógia). Megvan már hozzá a bevált csapata, zeneszerzője és producertársa, és az is tudható róla, hogy a forgatókönyv megírását se nagyon bízza másra. Így a Dunkirk úgy lehetett teljesen „nolanes”, hogy közben ő maga is megváltozott kissé: szűkszavúbb lett, drámaibb és pontosabb, miközben megőrizte erősségét, a látvány iránti nem mindennapi érzékét. 

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből

Három szemszögből látjuk az ismert történéseket. A partszakaszra szorul katonákért számos civil hajó indult el a kilencnapos mentőakció során (mintegy kétszázan oda is vesztek), az egyik szálat az idősebb hajós, Dawcett (Mark Rylance) képviseli hát, aki meg sem várja, hogy a haditengerészet szólítsa fel a kötelessége elvégzésére, ő maga indul el fiával és annak barátjával. A másik szálat a légierő egyik pilótája, Farrier (Tom Hardy) képviseli, aki a levegőből „meséli” el a történéséket. És persze nem hiányozhat a katonák nézőpontja sem, akik a biztos halálnak tűnő partról próbálnak néha mindenáron menekülni. (A film talán legsokatmondóbb jelenete, amikor valamelyikük már nem bírva tovább a remény és kilátástalanság közötti idegtépő őrlődést, inkább beleveti magát a habokba és tempósan úszni kezd hazafelé, a megváltó halálba.) Annak érdekében, hogy minden oldalról körüljárja az egyes eseményeket, Nolan kissé eltolja az idősíkokat és némiképp redundáns elbeszélői módhoz nyúl (többször is látjuk ugyanazt más és más szemszögből), de ez egyáltalán nem teszi önismétlővé a filmet, sőt. Hiszen egészen másként feszült ugyanaz a levegőből és másként a süllyedő hajó alól kiúszva, a kiömlő olajfoltban vergődve. És igen: van könnyű és gyors halál, és van gyötrelmes, amely szinte megcsúfolja az életet.

Nolan mindent elkövet, hogy minél jobban belevonjon minket a történésekbe: a kézikamera segítségével futunk mi magunk is a parton, és Hans Zimmer sem pakol a képek alá émelygős, hazafias zenét, hogy elemeljen a nyers valóságtól, hanem torz, néha csak a szívdobbanáshoz hasonló, visszafogott muzsikával dramatizál. Így a Dunkirk Spielberg ma már klasszikusnak számító ábrázolásmódjához idomul (a normandiai partraszállás a Ryan közlegény megmentésének elején ’98-ban fordulópontot jelentett a harcok bemutatását illetően: nyers volt, fájdalmas és kompromisszummentes, mint amilyen csak az emberi vágóhíd lehet). És megtagadott mindent, amit a Micheal Bay-féle színes-szagos-giccses Pearl Harbor jelentett. Nolannek ugyanis van ereje a hősiesség és az önfeláldozás mellett megmutatni a gyávaságot, az aljasságot és öngyilkosságig ívelő tehetetlenséget. A katonák pillanatok alatt készek feláldozni a szövetséges franciát vagy azt, aki nem tartozik szorosan az alakulat közé. A túlélés ugyanis minden, csak nem romantika. És nem is lehet büntetlenül romanticizálni.

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB

Nolan így elkerül minden csapdát: nem tart történelemórát és nem is úszik a patriotizmusban. Pontosan tudja, hogy kevésen múlott a megsemmisítő vereség, s hogy az angol vezérkar nem mindig állt a helyzet magaslatán. Nincs miért és kinek hősködni, hacsak nem akarjuk eltolni magunktól a történelmet. És még azt a bravúrt is behúzza, hogy egyetlen látható német katona nélkül forgatja le a filmet (az ellenség egyszer sem mutatja az arcát, olykor láthatatlanul, máskor gépek mögé bújva osztja a halált).  

A Dunkirk, miközben néha elidőz a tenger szenvtelen tágasságán, hívogató, de nem feloldó messzeségén, igazi klausztrofób film. Ugyanúgy meg lehet fulladni a part széles fövenyének levegőtlenségében, mint a legszűkebb, víz alá került kabinban. És most az egyszer nem találtam hatásvadásznak az otthagyott sisakok, falnak támasztott, gazdátlan fegyverek katonás sorát. Az egyre távolodó békét, az egyre inkább erőre kapó háborút. Úgy tűnik, Nolan mindkettőről képes érvényesen beszélni.  

A film adatlapja a Magyar Film Adatbázisban itt található. 

Címkék: Mozipremierek 2017