Nyomd, bébi, nyomd
2017.06.28.

A Nyomd, bébi, nyomd fergeteges musical, amelyben a szereplők nem énekelnek, az autók viszont táncra perdülnek, mi pedig két órát végigpörgünk. BUJDOSÓ BORI KRITIKÁJA.

Edgar Wright munkásságának (Cornetto trilógia, Scott Pilgrim a világ ellen) kevés nálam nagyobb rajongója van, a bűnügyi filmnek beharangozott Nyomd, bébi, nyomdra (Baby Driver) beülve arra mégsem számítottam, hogy ettől a filmtől megkapom, amit a vérszegény Kaliforniai álom nem volt képes megadni nekem. 

Nyomd, bébi, nyomd ugyanis nem annyira thriller, mintsem musical, pontosabban táncfilm, amire rögtön a nyitó jelenet alatt rájövünk, amikor egy lendületes, tökéletesen a The Jon Spencer Blues Explosion Bellbottoms című számára komponált bankrablást nézünk végig, ami után rögtön az következik, hogy a főszereplő, Ansel Elgort kávét vesz a Harlem Shuffle-re koreografált mozdulatokkal.

Muszáj rögtön imádni a filmet és sodródni vele, tele van szívvel, élettel és ellenállhatatlanul diktálja a tempót, amit a felpörgetett rablásjelenetek és a vicces párbeszédeknek és dumafolyamoknak teret engedő, hosszan kitartott jelenetek váltakozása határoz meg. A zene a fő szervezőelem, amit igazából nem lenne szükséges megmagyarázni, de Wright kitalál hozzá egy háttérsztorit: a fenomenális autóvezetési képességgel bíró, rablóbandákat fuvarozó főhősnek, Babynek (Elgort) egy gyerekkori, lélektani szempontból is jelentős baleset miatt folyton zúg a füle, amit folyamatos zenehallgatással nyom el. És mi is azt hallgatjuk, amit ő.

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből

A babaarcú Baby (akit A beavatott-filmekből és a Csillagainkban a hibából ismerhetnek azok, akik néznek ifjúsági filmeket) a Kevin Spacey által megformált gengszterfőnöktől kapja a megbízásokat, különböző összeállítású rablócsapatokat visz az akció helyszínére és menekít ki onnan olyan elképesztően látványos vezetési stílust alkalmazva, mintha a főhős és autója egy őrületesen szenvedélyesen táncoló pár volnának. Semmit sem szoktam annyira unni a moziban, mint az autós üldözéseket, de esküszöm, itt egytől egyig mindet leesett állal, a karfába kapaszkodva bámultam végig.

Baby szeretne már kiszállni ebből a világból, különösen miután megismeri Deborát, az édes pincérlányt (Lily James), aki pont ideális partner lenne ahhoz, hogy autóba pattanjanak, és valami megfelelően hangulatos zenei aláfestéssel elszáguldjanak a naplementébe. Persze, tudjuk, ez nem megy ilyen könnyen. Számomra az is meglepetés volt, hogy a tésztaképű Elgort és a játékbaba James – még nehezen komolyan vehető lelkizős betétjeikkel együtt is – könnyedén elérték, hogy drukkoljak nekik. Wright pontosan tudta, mit csinál a szereposztásnál, az alig-felnőttnek tűnő szerelmespár és a veterán sztárok remekül kiegészítik egymást, ez is a ritmus részévé válik.

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB

Amellett, hogy a bűnözést, a szerelmet és minden mást a zene irányít (olyannyira, hogy a forgatáson a színészek fülhallgatóval dolgoztak, amiből mindig szólt a jelenethez tartozó szám), egy Edgar Wright-filmben vagyunk, tehát természetesen a duma is majdnem ugyanolyan fontos. Az író-rendező a csaknem kétórás filmben bőven hagy időt arra is, hogy parádés színészgárdája, a fapofaság mögül időnként irtó jó egysorosokkal kibújó Spacey, a drogos ex-brókert teljes átéléssel hozó Jon Hamm, aki érzésem szerint most hagyta végleg maga mögött Don Draper öltönyös figuráját, és a tetkós keményfiú Jamie Foxx átadják magukat a parttalan szövegelésnek. Szerencsére a magyar szöveget a kiváló Tóth Tamás írta, így a film még szinkronosan is egész vicces (csak a zene volt túl halk azon a vetítésen, amin én voltam), és ezek az epizódok kellemes, nevetgélős lazítást jelentenek két autós-rablós bevetés között.

A film lényegében így is egy kétórás, tömény joyride, ami többek közt olyan elcsépelt slágereket használ szuperül, új életet lehelve beléjük, mint a Tequila, az Easy, vagy a film bizarr, agyeldobós csúcspontjánál tomboló Brighton Rock a Queentől. A Nyomd, bébi, nyomd a Whiplash magával ragadó, feszes ritmusát és a Drive kérlelhetetlen szabadságvágyát egyesíti, és még az American Honey is eszébe jut az embernek: az a bűbájos hangulatfilm szolgáltatta a tavaly nyár soundtrackjét, ez pedig gondoskodik az ideiről.

A film adatlapja a Magyar Film Adatbázisban itt található.

Szerző: Bujdosó Bori
Címkék: Mozipremierek 2017