Mérgezett egér
2017.06.28.

Betört szemüveggel kiabál és pisztollyal hadonászik az elbocsátott kisértelmiségi a Mérgezett egérben: végre egy egész filmet szenteltek annak a témának, hogy milyen szánalmas figurák a kritikusok. NAGY V. GERGŐ KRITIKÁJA.

„Az igazi kritikus inkorrekt, hazug és ésszerűtlen” - írja Oscar Wilde a kritikusok művészetéről szóló esszéjében (lásd: The Critic as Artist), és a Mérgezett egér című osztrák vígjáték ebben a wilde-i értelemben a szakma egyik ideáltipikus képviselőjét állítja elénk.

Hiszen a színpadi komikusként elhíresült Josef Hader filmje egy önző, egomán és semmittevő komolyzenei firkászról mesél, aki jól kizárólag gyűlölködni tud - de állása elvesztése után képtelen mit kezdeni magával, folyton hazudozik, és rendre hülyeségeket csinál. Egészen konkrétan: kocsikat karcol a kulcscsomójával, lerohadt vidámparkban lődörög, közhelyeket hangoztat, és veszettül lőni tanul - merthogy épkézláb életprogram felállítása helyett inkább a főnökén igyekszik kíméletlen bosszút állni, miközben képtelen bevallani barátnőjének, hogy már régen kirúgták.  

Mintha kritikusnak lenni manapság az egzisztenciális válság és a pitiánerség formája volna - állítja ez az ígéretesen induló balfék-vígjáték, amely az értelmiségi hősének életközepi krízisét nagy erőkkel igyekszik kiröhögtetni. Egy szórakoztatóan visszataszító férfi senyvedését és szerencsétlenkedését figyelhetjük tehát ebben a másfél órában, és ez a gördülékenyen ledirigált pancserkedés legalább olyan mennyiségben kínál elénk jellemkomikumra épülő helyzeteket, mint színtiszta slapstick-humort - például a pohos testű, gatyáig kivetkőzött kultúrember szánalmas tombolását, amikor meztelenül menekül a hóban a megmentői elől. De ez a zengő tombolás (folyton Schubert meg Beethoven szól!) és ez a középosztály-szatíra azért bőven megmarad a polgári jómodor és az EU-konform vígjáték kulturált keretein belül: egy jóféle hitleres egysoros, egy medencébe csempészett haltetem, na meg ez a kedvesen elvadult, félmeztelen havas hajsza jelentik a humor szolid csúcspontjait, ám Josef Hader sosem jut el az igazán izgalmas végletekig, és nem merészel virtigli mocsadékot faragni a hőséből - talán azért sem, mert ő maga játssza. 

A kép forrása: MAFAB
A kép forrása: MAFAB

Egyébként elég jól - például egy meggyőzően rémült rágcsáló-tekintettel, amelyben valamiféle melankólia és némi emberség is tükröződni látszik. Ez az emberség pedig lényegében főszerephez jut a cselekmény mellékszálán, amely a munkanélküli proletár és a munkanélküli értelmiségi összemelegedésének (tündér)meséjéről tudósít - méghozzá egy ütött-kopott vidámpark ismerős kulisszái előtt. Itt, az „egyszerű emberek” és az egyszerű örömök (körhinta! hullámvasút!) között talál magára az igaztalanul meghurcolt és végletekig öntelt kritikus-hősünk, akinek konokul keseredett ábrázatára lassan felszabadult félmosoly költözik, és mintha új barátai révén belőle is előbukkanna az emberibb énje. De van valami kellemetlenül leereszkedő abban, ahogy Hader ezeket az „egyszerű” barátokat megfesti számunkra (mintha a főszereplő szánalomból adna kölcsön a munkás-havernak), és ennél is kellemetlenebb az a kísérlet, ahogy a rendező a vidámparkot szimbolikus helyszínné próbálja stilizálni. Merthogy ezt a vurstli-megváltást - amikor a hullámvasút szédülete felszabadít a világi kötöttségek ólomnehéz terhe alól - azért már jó pár ezerszer elénk vezették, és ezt a helyszínt a képességes rendezők mérföldekkel kreatívabb módon tudták fölhasználni (kezdve a Woman on the Run című noir fináléjától a Brightoni sziklán át a Harmadik emberig). 

Ezúttal jóval szerényebbek a művészi ambíciók: némi röhögés és az úgynevezett kellemes szórakozás (bármi is legyen az) reményében érkeztünk ide a filmvászon meg a monitor elé, de ez a Mérgezett egér - a sikerült nyitány és a húsz percenként kijáró mosolygás dacára is - csak a középfajú osztrák tömegfilm erőtlenségét és a debütáló rendező bátortalanságát hirdeti. Josef Hader alábucskázása az ötvenesek válságában nem éppen frenetikus, de nem is igazán átélhető: ha főhősünk írná róla a kritikát, úgy lelkesen gúnyolhatná ízetlen stílusát, erőtlen szatíráját, netán a romlott, langyos humanizmust - de legalább annyira savazhatná a saját karakterét is. Merthogy a filmtörténet emlékezetes gyűlölködői között nem sok levegő jutna ennek a sótlan pofának.

A film adatlapja a Magyar Film Adatbázisban itt található. 

Címkék: Mozipremierek 2017