Mohácsi István – Mohácsi János: A falu rossza / Weöres Sándor Színház, Szombathely
2017.06.27.

Ha egyetlen aktuálpolitikai utalást sem hallanánk A falu rosszában, akkor se tudnánk elvonatkoztatni közben jelenünk magyar valóságától. A szegénység, a szűklátókörűség és az előítéletek könnyen teszik tönkre becsületes emberek sorsát. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA.

Épp a fent említett okból érezhetjük kissé erőltetettnek, amikor megüti a fülünket egy-két sorosozás, de annyira azért nem is lóg ki a szokásos Mohácsi-féle ötlethalmazból. A szombathelyi Weöres Sándor Színház előadásához a szöveget ugyanis Tóth Ede után és helyett írták a Mohácsi-testvérek. És mi tagadás, volt is mit dolgozni vele, mert azt épp nem állítanám, hogy A falu rosszánál nagyobb marhaságot nem köpött ki magából a magyar népszínmű-irodalom, de a borongós szerelmi történet elég érthetetlen módon vált bukolikus idillre benne, mindenféle logikai átmenet nélkül.

Bánfalvi Eszter
Bánfalvi Eszter

A szombathelyi előadás új fókuszpontot keresett: a szerelem itt csak ürügy, a fő téma a társadalomból való kivetettség problémaköre. És kétség sem férhet hozzá, hogy a népviseletbe öltözött, ízes tájszólással beszélő falusiak a mi társadalmunk tagjai, és nem festenek túlzottan pozitív képet a világról, amiben élünk.

A falu rosszának két társadalomból kivetett tagja van: az egyik, Göndör Sándor (Kenderes Csaba), akit a falu rosszának neveznek, és akinek társadalmi integrációjáról végül gondoskodik Tóth Ede, a másik Finum Rózsi, aki - bár sokkal kevesebb rosszat tett a közösség ellen, mint Göndör (például nem vert meg senkit, gyilkosságot sem kísérelt meg szerelemféltésből) – a periférián reked örök életére. Rózsi története jobban izgatta a Mohácsi-testvéreket, mint Tóth Edét, úgyhogy írtak neki egy új sztorit. Bánfalvi Eszter Rózsija nem Göndör Sándorba szerelmes, hanem Feledi Gáspárba (Bányai-Kelemen Barna), a község köztiszteletben álló bírójába, aki viszontszereti őt, de szégyelli, mások előtt titkolja érzelmeit, hagyja, hogy szerelmét nyilvánosan megalázzák a falubeliek. 

Tóth Ede színművében a halál ugyanolyan csodás súlytalansággal jelenik meg, mint Rózsi kitaszítottsága. Nem aggódjuk halálra magunkat sem Tercsi (Sodró Eliza), sem Boriska (Edvi Henrietta) lehetséges halálán, igaz, kár is lenne, épen és szépen egyben marad mindkettő. A Mohácsi-testvérek értelmezésében viszont a halál egyáltalán nem nevetséges dolog, s bár Tercsi a második felvonásban sértetlenül kerül elő, hiszen nem találta el Göndör Sándor golyója, az első felvonás végén egy nótával elsiratja a falu az ájult lányt. 

Bánfalvi Eszter, Bajomi Nagy György, Bányai-Kelemen Barna
Bánfalvi Eszter, Bajomi Nagy György, Bányai-Kelemen Barna

Boriska öngyilkossági kísérletét a harmadik felvonásban Tóth Ede színművével szemben a fél falu látja, többek között testvére és sógornője is, akiknek eszük ágában sincs a lány után ugrani, hanem érdeklődve nézik, ahogy elsodorja az ár. Göndör Sándor ugrik utána, s míg az eredeti történetben kissé homályos, hogyan lesz a Baywatch-jelenetből szerelem, addig a szombathelyi előadásban teljesen egyértelmű, hogy Göndör nem lesz szerelmes Boriskába, a lány a társadalomba visszavezető utat jelenti számára. Hiszen nem akar ő Amerikába emigrálni, ott akar maradni, ahova tartozik, bármilyen tyúkszaros, elviselhetetlen hely is legyen ez a Magyarország.

Van egy mellékszereplő, Gonosz Pista (Bajomi Nagy György), a pitiáner tolvaj, akinek történetét felerősíti a szombathelyi előadás. Gonosz Tóth Edénél egy sonkát, némi bort és szőlőt lop, és a mű végén elnyeri méltó büntetését. A Mohácsi-előadásban két társával a közpénzt tulajdonítja el, és a lopást Feledi Gáspárra fogja, akit száműz a falu, hogy ő is egy legyen a kitaszítottak közül. A félnótás tolvajok végül úgy buknak le, hogy műanyag sisakot vásárolnak maguknak a pénzből, amely legalább annyira vicces, mint fájdalmas: játéksisak és a nyalóka a szegény ember helikoptere. A bíró kétszer bünteti meg Gonoszt, egyszer azzal, hogy elveszi a munkáját, másodszor azzal, hogy visszaadja neki: a legnagyobb büntetés az, ha minden úgy marad, ahogy eddig volt.

Fotók: Mészáros Zoltán, Weöres Sándor Színház
Fotók: Mészáros Zsolt, Weöres Sándor Színház

Nagyjából így fejeződne be a történet, ha Finum Rózsi figurája nem lenne kulcsszereplő a történetben. Bánfalvi Eszter Rózsija intelligens, sokat látott nő, akit megaláz a szerelme, és aki ezt a megaláztatást képtelen elviselni. Ő lesz az, aki valóban végezni akar és tud magával, belátva, hogy boldog már soha nem lehet. De mivel egy népszínműnek feltétlenül happy enddel kell végződnie, és másképp ezt nem lehet megoldani, deus ex machina a színpadon terem a magyarok istene Trokán Péter személyében, aki kedvesen visszaforgatja az időt, hogy minden rendbe jöjjön. Végül tánc van meg nótázás, e kettőből amúgy sincs hiány az előadásban, az Úr közben leül egyet-párat inni a Gonosszal, aztán feltehetően meghal alkoholmérgezésben, de hát ki foglalkozik az istennel, amikor jól mennek a dolgok…

A történet akármikor játszódik, vagyis pár apró részlet - mint az isten hajának megszárítására szolgáló hajszárítók vagy az osztrák, századelős díszegyenruhához való sisakok műanyag bóvli változatai – mégis arra utalnak, hogy itt vagyunk a kétezres években egy faluban, ahol megállt, egy országban, ahol visszafelé vánszorog az idő.

Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található. 

Szerző: Puskás Panni