Beszélgetés Máhr Ágival
2017.06.25.

Az idei évad egyik legizgalmasabb előadása a Kivilágos kivirradtig, amelyet Rusznyák Gábor rendezett Miskolcon. Ebben az előadásban Malvin szerepét játssza minden idők egyik legszerényebb színésznője, Máhr Ági. PUSKÁS PANNI INTERJÚJA.

Revizor: Mi volt a legnagyobb szakmai sikered? Van olyan, amire így gondolsz vissza?

Máhr Ági: Nincs igazán. Mikor fiatal az ember, és jól sikerül egy bemutatója, akkor még nagyon lelkes tud lenni. Idősebb korban már inkább csak ürességet, szomorúságot érez, hogy vége - legalább is én.

R: Meg lehet unni az elismerést?

: Dehogy, nagyon fontos a visszajelzés. Az idős színészek engem úgy tanítottak, hogy mindig gratulálni kell előadás után a munkához, ha olyan viszonyban vagy a kollégáddal, akkor úgyis őszintén elmondod neki később, amit gondolsz. Nincs a színésznél kiszolgáltatottabb, mert ha valami nem úgy működik, ahogy kell, a díszletben, a világításban, a rendezésben, vagy bárhol a színházi folyamatban, az mindig az ő bőrére megy.

R: Azért olyan is van, hogy valaki rosszul teljesít egy szerepben…

: Persze. Ez nagyon sok mindentől függ.

R: Veled előfordult, hogy úgy érezted, nem teljesítesz megfelelően egy szerepben?

Máhr Ági
Máhr Ági

: Volt, A revizorban a polgármesterné szerepében nem működtem túl jól. Nem láttam át a koncepciót, összeomlottam. De ne ezt az egyet írd meg!

R: Akkor mondj mellé egy olyat, amiben úgy érezted, maximálisan teljesítettél.

: Szerintem egy színész nem érez olyat, hogy valamiben maximálisan teljesített. Mindig maradnak kiaknázatlan lehetőségek. Ha valaki úgy érzi, kihozta egy szerepből a maximumot, az általában önhittségre vall. Amire jó visszaemlékezni, az A chioggiai csetepaté bemutatója Major Tamással Miskolcon. Nagy kínlódás volt a próbafolyamat, a premieren pedig nagy sikerem lett. Az egy nagyon jó pillanat volt.

R: Jó volt Major Tamással dolgozni?

: Persze, Major zseniális volt. Kemény volt vele a munka, a próbafolyamat alatt jegelni kellett a szemem, mert annyit sírtam, hogy a végén már nem láttam. De nagyszerű rendező volt, és támogatta a fiatalokat.

R: Azt várod el egy rendezőtől, hogy pontosan megmondja, mit csinálj a színpadon, vagy azt, hogy adjon minél több szabadságot egy szerep felépítésében?

: Szeretem, ha hagynak nekem szabadságot, de az fontos, hogy tudjak közben bízni a rendezőben. Rusznyák Gáborban például nagyon bízom, ahogy bíztam Csiszár Imrében és Major Tamásban is. Régen a színházi munkában több figyelem irányult a színészvezetésre, mint most, az nagyon jó volt.

R: A színésznők pályája általában nehezebb 40 és 60 éves koruk között, aminek az oka, hogy a drámairodalomban nagyon kevés az ilyen korú női szerep. Te küzdesz ezzel a problémával?

A Kivilágos kivirradtig című előadásban.
A Kivilágos kivirradtig című előadásban.

: Persze. A régi színházi életben kicsit jobb volt, hogy a rendezők egy adott színház társulatában gondolkodtak, és rájuk kerestek szerepeket. Most inkább a rendezési koncepcióhoz válogatják a színészeket. Én egyrészt szerencsés, másrészt szerencsétlen vagyok abból a szempontból, hogy nem vagyok olyan jó az önérdek-érvényesítésben, hogy rólam szóljon egy színház. Cserébe viszont annyi mindenre vagyok használható, hogy nem nagyon vannak meg nélkülem, úgyhogy mindig van feladatom. Lehet, hogy elmebajnak tűnik egy színésznőtől, de talán kicsit kevesebb bennem az exhibicionizmus. Én mindig a csapatmunkában hittem. Olyan csapatokhoz akartam tartozni, ahol az előadások szóltak valamiről, színházilag is és politikailag is. Ahol Major Tamással, Ruszt Józseffel, Páll Istvánnal vagy Székely Gáborral lehetett dolgozni, és ez el is vitte az életemet.

R: Játszottál tavaly Vranik Roland Az állampolgár című filmjében. Ez a szereped azzal a társadalmi tabuval számol le, hogy szerelmesnek csak bizonyos korig illik lenni. Van különbség aközött, ahogy 20 évesen játszottál szerelmest, és ahogy most?

: Szerintem nem, sőt jönnek vissza az emlékek, majd meglátod, ha öreg leszel te is. A Müpában láttam Foltin Jolán Elmúlik című előadását, amiben egy öreg székely asszony mondja, aki már majdnem 90 éves, hogy belül az ember nem változik, ugyanolyan marad, csak a test öregszik. 

Különben azért nem mondtam a filmet rögtön, mert utálom magam nézni, ezt nekem mindig hosszasan ki kell heverni. Vranik Rolanddal ugyanakkor nagyon jó volt együtt dolgozni, jól értettük egymást. Nagy szakmai kihívást jelentett az egyszerűség. Nagyon nehéz megvalósítani azt, hogy az ember ne nagyon játsszon, mégis legyen benne érzelem, szenvedély. Vranik Roland azt mondta, mikor a film vágásával foglalkozott, hogy „nagyon jó vagy, mert nem dob le a vászon az amatőrök mellett”. Ez persze kétes dicséret, de mégiscsak fontos, hogy azokhoz képest, akik csak élik, nem eljátsszák a történetet, nem vagyok színésznő, így tud egységessé válni a film.

Nagyon sajnálom, hogy ezt a filmet nem látják elegen. Nem annyira saját magam miatt, hanem azért, mert éppen azokhoz nem jut el, akikhez szólnia kellene. Van az a borzalmas háborús vicc, hogy „Kohn, maguknál üldözik a zsidókat?” Mire ő azt feleli, hogy „nem, pedig lenne rá igény”. Ezt érzem ennél a filmnél is, hogy nagyon lenne rá igény. Most a „menekültezésre” van igény, sajnos. Borzasztóan érzem magam most a világban, és nem tudom, mit kellene csinálni, hogy jobb legyen. Ezért is örülök, ha egy olyan előadásban játszhatok, mint a Kivilágos kivirradtig

R: Szerinted tud a művészet változtatni a világon? Ez az előadás hatással van a nézőire?

Az állampolgár című filmben
Az állampolgár című filmben

: Ezzel az előadással az történt, amire senki nem számított: elképesztő siker lett, de kétfelől. Vannak olyanok, akik egy szegény magyar család tragédiáját látják ebben a történetben. Az előadás végén kiverem a zsidó fiút a házból, és volt egy nyilvános főpróba, ahol valaki az első sorokból megszólalt, hogy „na végre”. Olyan is volt, hogy a tapsrendnél azt kiabálták a közönségből, hogy „éljen Magyarország!”

R: Pályád nagy részében vidéki színházakban játszottál. Szokták mondani, hogy egy vidéki színháznak sokkal jobban figyelembe kell vennie a közönségigényeket. Gátja ez az innovatív színházi kezdeményezéseknek?

: Ez nem egészen van így. Operettet is lehet nagyon színvonalasan játszani, és a közönség igényei egyensúlyba hozhatók a művészi munkával. Kaposvár is így kezdte, és így volt ez Szolnokon is Székely Gábor vezetése alatt. Akkor van baj, ha a színháznak a fenntartó elvárásait kell figyelembe vennie.

R: Vajon a kínálat meg tudja változtatni a keresletet? Mintha Miskolc egy ideje már azzal kísérletezne, hogy egyfajta megszokott színházi nyelvből kimozdítsa a közönségét valami progresszívebb felé.

: Nem teljesen van ebben igazad. Én már ott vagyok ezer éve, és voltak a színháznak rosszabb pillanatai ugyan, de nagyon jó a közönség Miskolcon, ami Csiszár Imre munkájának köszönhető elsősorban. Más vidéki városokban sorra buknak meg a jobbnál jobb előadások, nálunk pedig nagy sikerrel mennek. Persze, mi is teszünk azért, hogy ez így maradhasson. Miskolc egy sziget, ahol felelős, elkötelezett színházi munka folyik.

Szerző: Puskás Panni