Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

A LÉT FELSZÍNÉN

Szijj Ferenc: Növényolimpia
2017. jún. 19.
Különös egotrip-regénnyel rukkolt elő Szijj Ferenc, nemzedéke meghatározó költője. POGRÁNYI PÉTER KRITIKÁJA.

A húszéves lírai termést egybefogó és ezzel le is záró Nereidák délutánja című 2010-es kötet és a 2014-ben kiadott, robosztus lírai teljesítményt felmutató Anyag és kátrány után – melyek a kortárs magyar líra legszűkebb élvonalának kitüntetett művei – Szijj Ferenc egy teljesen más téteket mozgató könyvet jelentetett meg. 

Növényolimpia című könyv fülszövege nagyregényt ígér, ám jobban tesszük, ha megbarátkozunk a gondolattal: egy novellányi világot növeszt regényméretűvé a szerző. Ami nem értékítélet, ellenkezőleg: a maga nemében alaposan kidolgozott és végigjátszott az a sajátosan billegő, sejtésekre és nem eléggé világos utalásokra épülő univerzum, az a delíriumos magánmitológia, ami a Növényolimpiát működteti. A kötet rendkívül nyomasztó hangulatát a sajátos elbeszélésmód is felerősíti rendkívüli – nyilvánvalóan szándékolt – nehézkességével: a névtelen én-elbeszélő körüli történésekről a kötet jelentős részét kitevő párbeszédekhez fűzött belső kommentárokból szerzünk tudomást, így nem meglepő, hogy ezek a történések főként gondolatfutamok, -csírák és -foszlányok formájában öltenek testet. Vagyis a legtöbb akció csak az elbeszélő fejében zajlik le. Ami pedig nem vagy nemcsak ott, abban sosem lehetünk egészen biztosak: talán valóban megtörténtek, talán csak a képzelet játékai. A homályossághoz az is hozzájárul, hogy gyakorlatilag az alkoholfogyasztás körül forog minden: emiatt az egyébként is elbizonytalanított befogadó olykor teljesen kapaszkodó nélkül marad, már ami az olvasottak és annak a regényvilág valóságában való megfeleltethetőségét illeti.

Ezt a tapogatózó, botladozó elbeszélői hang is felerősíti: a belefeledkező olvasást mintegy lehetetlenné téve. A kacskaringós, betoldásokkal és elbeszélői szintváltásokkal jól megtűzdelt mondatokat egy idő után bizony komoly fáradtság kibogozni, könnyű strandolvasmánynak semmiképp sem javasolnám.

Szijj Ferenc az elbeszéléstechnikailag hasonló szövegeket tartalmazó A futás napja című, elbeszéléseket tartalmazó kötetében így ír: „Tulajdonképpen mindent olyan könnyű elmesélni. Még hozzá is kell tenni valamit. Illetve csak az nem könnyű, hogy a mondatok hogyan vannak időrendben, de egyébként semmi különös.” (12) Így látja ezt a Növényolimpia én-elbeszélője is. Fesztelenül, ezért kissé kuszán mesél a gangok és kocsmák soha ki nem józanodó népéről, az ő nézőpontjából látunk rá a regény figuráira: Arankára, Tündére, Losonci úrra, Váber Lacira, Némethre és Horváthra, Teknokol Karcsira és a többiekre, meg azokra az abszurd helyzetekre, amelyekbe velük együtt belekeveredik. A belekeveredést meg az abszurditást az is elősegíti, hogy hősünket súlyos kényszerképzetek terhelik, gondolkodásmódja paranoid, sőt néhol skizoid jelleget ölt. Néhány viszonylag röviden leírható történet vonul végig az egész regényen, egymásba átfolyva, indázva. A főhősnek egy bevásárlószatyorban tárolt csonthalmaz (Aranka férje) újratemetését kellene elintéznie, egy bizonyos kormányfőtanácsostól ígérete van, hogy forradalmi turisztikai ötleteiért cserébe jelentős pénzösszeg ütheti a markát, emellett ilyen-olyan pénz- és nőügyek miatt folytonos fenyegetettségben él. Minderre jön ráadásképp a címadó növényolimpia ötlete, ami érzésem szerint nem lett kellőképpen kiaknázva – vagy csak a cím félrevezető némileg. Az elbeszélés jelene a Kádár-korszak végére tehető, ugyanakkor több helyen mintha már a rendszerváltáson is túl lennénk.  

„És közben ott van a túlzott jelentésű / környezet” – olvassuk Szijj Ferenc A naplóhős monológja című versében, és ez a részlet lehetne ennek a regénynek a mottója is. Voltaképpen az életvitelszerű alkoholizmus is egy válasz a „túlzott jelentésű környezet” kihívásaira: elvonulni, kivonulni a jelen, múlt s jövendő kihívásai elől. A puszta vegetáció szintjére lemenni, növénnyé lenni: mindez természetes válasz akkor, ha az ember úgy érzi, az élet folyamával nem tud lépést tartani. „…én beszélgetésre már régóta nem vagyok fogható, én tulajdonképpen egy növény vagyok, csak álldogálok itt, felveszem az éltető tápanyagot és kibocsátom a mérgező szén-dioxidot, arzént, ciánt, hát akkor mit akarnak velem beszélgetni?” (139 kiemelés tőlem PP) 

Vagy hosszabban: „…én egy növény vagyok, én a halálról előre nem gondolok semmit, én csak úgy elvagyok, amíg lehet, vegetálok, nézelődöm közömbösen, elnézem ezt az állati nyüzsgést, a szüntelen szerzésnek, gyűjtögetésnek, vadászásnak, rablásnak, harapásnak, rágásnak, evésnek, emésztésnek és ürítkezésnek ezt a kavalkádját, a földi javaknak a hajhászását és ezzel egyidejűleg az úgynevezett erényeknek a dicsfénybe állítását, […] a kultúrát és a népművelést, a szórakoztatást, a hitegetést, a politikát és az ország elveszejtését, a globális felmelegedést és a kozmikus állandót, mindez engem már régóta nem érint, én életemnek egy jól meghatározható pontján kiszálltam ebből az atavisztikus ösztönök és kifinomult manipulációk által vezérelt világból, feladtam a céltalan versenyt, nem akarok semmit.” (207)

Itt válik érthetővé az a szerkesztői igyekezet, ami nagyregénynek mondja ezt a szöveget: bár apró utalások formájában a jelenünkre is kitér, gazdagon kapjuk a helyi ízeket, a világ dolgainak intézéséből való kivonulás vágya egyetemes és örök, ahogy annak számos kiváló dokumentumában olvashatjuk. Látszólag az önpusztításig züllött kisember halállal végződő története ez a szatíra eszközeinek felhasználásával megrajzolva, de valójában univerzális tanmese, ami túlmutat a zanzásított összeesküvéselméletek gyűlölet- és hazugságmocsarában tengődő zavaros és beteg elmék rajzán. Itt-ott a kafkai abszurditás áthajlik a humorba, de nem meglepő, hogy inkább hideglelősen nyomasztó a műegészről alkotott benyomásunk. 

A most különösen gazdag termést hozó kortárs magyar próza mezőnyében Szijj Ferenc regénye nem válik olyan élesen ki a mezőnyből, mint lírai művei. Talán csalódni fognak azok, akik az Agyag és kátrány „regényverzióját” várva veszik kézbe, mert ebben a kötetben más történik. Ezzel együtt a Növényolimpia nehezen felejthető, nyomot hagyó könyv, mely nem adja könnyen magát. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek