Lázár Ervin: Szegény Dzsoni és Árnika / Budapesti Operettszínház, Raktárszínház
2017.06.06.

„Mit tudsz te?” – kérdi megvetően a boszorkány. „Szeretni.” - feleli rá derűs nyugalommal a főhős. S rejlik ebben a szóváltásban valami kétséget nem ismerő erő, valami – a rángatózó korszellemet is vállon ölelni merő – vakmerőség. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.

Nem akármi történt: Lázár Ervin, a huszadik század nagy, meseíró lírikusa ténylegesen megszólalt az Operettszínházban. Lehet-e kedvesnek nevezni egy méltánylandó színházi előadást? Remélem, lehet. Csakhogy a többnyire ereszkedő hangsúllyal, lesajnálóan kimondott jelző most tényleg azt kell hogy jelentse, itt valami tiszta, igaz és megnyerő alkotás született. A belénk épült gyanakvást egyetlen mozdulattal hessenti el ez a játék, melynek dramaturgja Kautzky–Dallos Máté e.h., zeneszerzője Szirtes Edina Mókus, látványtervezője Túri Erzsébet. A dalszövegeket Závada Péter írta, a koreográfiát Widder Kristóf jegyzi, a rendezés pedig Szenteczki Zita e.h. vizsgamunkája.

Gubik Petra
Kocsis Dénes, Gubik Petra

A Raktárszínház keskeny, magas terének falán mintha nyírfaerdőt mintázna a selymes tapéta. Balra, a zenei vezető, Kovács Adrián által vezényelt zenekar velünk együtt követi az eseményeket, olykor szinte rátapadva a történésekre. Mellőlük fut föl a sötét magasba egy szép hajlású lépcső, mely jobbra, hídban folytatódik a fejünk fölött. Füttyszó hallik föntről, de még nincs ott senki. A közönség emelkedő széksoraiból egy lakásbelsőt formázó játéktér négyzetmétereire látni rá. Rézvörösre pácolt asztalos-remekművek laknak itt: a tükör, az óra, a kép, a lámpa, s jobbra egy sokfiókú, később várrá változó asztal. Östör király, az ősz hajú műfordítóra vagy többdiplomás pszichológusra hasonlító uralkodó (Ottlik Ádám) alighanem kedveli maga körül az art deco formavilágát. Bár ugyanez a környezet szolgálja ki a fekete ruhás, fekete hajú, fekete szemöldökű boszorkányt (Papadimitriu Athina) is, aki, mint magányos néni saját, elöregedett tárgyaira, így mordul rá megrezzenő bútorszolgáira: „Hogy unlak én benneteket!” 

Gubik Petrát azóta szerettem volna látni, mióta a Nők az idegösszeomlás szélén című musical egyik bravúrmonológját hallottam tőle. És most jön, mint Árnika, hálóingszerű halványkékben, mely öltözék elmegy játszóruhának, de kisestélyinek is. Meglátja az elöl kuksoló boszorkányt, s irdatlan nagyot ordít: „A banyaaaa!” Igaz, igaz, egy előadást el kell kezdeni, de mivel majd a kelleténél ifjabb korosztályt is hoznak a szülők, s ezt nem lehet kivédeni, be fog következni, hogy az apróbb népek úgy megijednek az erős hangtól, hogy ők kezdenek ordítani, s ennek szükségtelen felfordulás lesz a vége. Meggondolandó az ennyire intenzív felütés. 

Pálfalvy
Pálfalvy Attila

A játék kerete, hogy Árnika a maga hirtelen felfortyanó, ámde lényegileg galamblelkű édesapját rábírja arra, hogy képzeljék el együtt, hogy lesz az, amikor majd Árnika nagylány lesz, és fontos dolgok történnek vele. Mesét gyártanak tehát ketten, olykor kissé hozzákoccintva a realitáshoz a jelenetek karcosabb pontjait. („És ha nagyon akarjuk, mindig sikerül? - Nem, van úgy, hogy nem sikerül.”) A mesében megjelenik a főhős, Dzsoni (Kocsis Dénes), barna kalapban, farmerkék mellényben, világos ingben, zöldesbarna  nadrágban , s ledalolja magát a magasból. Vándorlása során a banyához téved, aki háromnapi szolgálatra kényszerítené. Dzsoni megszökik, de megsérül, s így ismerkedik meg Árnikával. A kölcsönös beleszerelmesedés első csúcspontja a duett közbeni csók, melyet szellemesen oldanak meg azzal, hogy mindkét szereplő ujjbábocskát mutat föl, s először ezeket érintik egymáshoz. Már csak ezekért a műfaji keresztpillanatokért is érdemes bábszínházat csinálni. 

Östör király, mint óvatos apa, fél év türelmi időt szab az ifjak számára. Dzsoni tehát vándorútra megy, Árnika pedig otthon képzeleg és várakozik. A fiúra elsősorban az ezerarcú boszorkány jelent veszélyt, aki csábít és fenyeget egyszerre, és bizony, majdnem-majdnem eltérül a vőlegény. Mikor végre egymásra találnak a szeretők, a boszorkány, mint azt itthon mindenki tudja, kacsaátkot szór rájuk, melynek értelmében soha nem lehetnek egymáséi, mert valamelyiküknek mindig kacsa képében kell léteznie.

A második rész elején már Árnika is fenn áll a hídon, s ott ragyog köztük a habfehér kacsatest, amit hol egyikük, hol másikuk kacsafej-bábos keze kelt életre. Együtt vándorolnak felemás boldogsággal, s három jócselekedetet hajtanak végre: Ipiapacs rablóbandájából focicsapatot formálnak, a depressziós energiavámpírból, az óriásbábként megjelenő Rézbányai Győzőből (Angler Balázs) kis odafigyeléssel tűrhető közösségi lény lesz, a fájdalomérzékeny testvérek pedig megtanulják kezelni fura adottságukat. A végső legyőzendő a banya. S egészen biztos, hogy a visítozós-mekegős filmeken és piff-puffos balettbunyókon szocializálódott gyerekközönség, akárcsak a premier publikuma, ijedt áhítattal hallgatja majd a mondatot: „Engedd, hogy megtanítsunk szeretni.” A pillanat egészen hihetetlen. Színészileg is tökéletes. A hét fénycsöppecske formában, vagyis laza villanyégő karéjként aláereszkedő Hétfejű tündér pedig megszabadít mindenkit a rossz varázslattól. Boldog vég. Még a banya is muskátlit ölelget.

Papadimitiu Athina
Papadimitiu Athina

Papadimitriu Athina nem először játszik boszorkányt a Raktárszínház terében. Ő tudhatja legjobban, mennyire más világ az, amiben most léteznie lehet. Most nem csupán karikírozó kedvét élheti ki, mély és igaz emberi pillanatok gazdája lehet. Túri Erzsébet bravúros, sokféle technikával élő bábjai mellett kiemelkedő a banya öltöztetése, őszinte riadalmat kelt például, amikor a fölcsapott szoknyák alól egy támadó farkas feje tűnik elő. 

Závada Péter dalszövegeiben nem szerepelnek töltelékszavak, nincs vakszöveg, nincs mellébeszélés, valamiről mindig szó van, ráadásul érthetően, s ez nagy erény. A dalok minden esetben jól szolgálják a helyzetet. Szirtes Edina Mókus felkérése zeneszerzésre pedig kiváló ötletnek bizonyult. Ringató, remek muzsika ez, ötnegyedes, lélegzetelállító izgalmakkal, fölfelé kacskaringózó, igazi musical-betétszámokkal. Egy következő, gyerekközönségnek szánt munka alkalmával viszont talán jobban megjegyezhető, egyszerűbb dalokra is futná. Most már tudjuk, hogy ezt is tudja. Megy néki ez a talajt soha nem, vagy csak ritkán érintő világzene. De micsoda öröm lenne még otthon is dúdolgatni a dallamait, legalább egy-két szám erejéig a gyerekhang-terjedelmet is figyelembe véve. Igény, az lenne rá. 

A főbb szerepeket kettős szereposztásban játsszák, Kocsis Dénes / Horváth Dániel, Gubik Petra / Maros Bernadett, Ottlik Ádám / Pálfalvy Attila adják felváltva a fiút, a lányt és a királyi apát. Kocsis Dénes és Gubik Petra párosát láttam. Gubik kissé sprőd, földközeli kamaszlányt játszik, Kocsis meg amolyan fellegjáró, álmatag, ló nélküli lovag. Nagyszerűek együtt. Ottlik Ádám úgy őszül a koronája alatt, hogy mindenki érzi, ha tényleg baj lenne, haza lehetne szaladni hozzá. Mind a bábos, mind a táncos jelenetek teljes erőbedobást kívánnak a kórus részéről, s ez meg is történik. A rendező, Szenteczki Zita előző munkáját, A macskaherceg kilenc élete című bábos játékot látva is érezhettük, jelentős mennyiségű, fájdalomban oldódó információt birtokol ő a világból. De nem kell félteni. Legény ő a gáton, ha szabad ezt mondani. Kiváló ritmusérzékről, mély emberségről, figyelemre méltó színészvezetői képességről, magas szintű technikai tudásról tanúskodik vizsgarendezése, melynek csak bábtechnikai változatossága is megérdemel majd egy későbbi szakdolgozatot. 

Fotók: Gordon Eszter
Fotók: Gordon Eszter

Ami nagyon fontos: az Operettszínház és a Színház- és Filmművészeti Egyetem közös, májusi bemutatója azt jelzi, véglegesen beépült a báb a magyar színházi kultúrába. Visszafordíthatatlannak, s már kitörölhetetlennek látszik az a húsz éves nagy munka, amit Meczner János és Csizmadia Tibor, a bábos tanszak két vezetője végzett, több nemzedéket kinevelve, s olykor foggal-körömmel mentve és védve a szakmát. Lőrinczy György megérezte a kapcsolódás jelentőségét, összeszőtte a mutatkozó érdekeket, Kerényi Miklós Gábor pedig atyai mód befogadta, s támogatta a fiatal vendégalkotókat. Skálázás közben, a jelentős félhang-emeléseknél érzi az ember azt a reménykedő örömöt, amit most hozott ez a bemutató.

Lázár Ervin 1981-es művéből 1983-ban készített filmet Sólyom András, melynek ronggyá nézett tétele a Youtube-on a rabló Ipiapacs haramiabandájából kikupált focicsapat játéka, benne az akkor húsz éves, később miniszterelnökké lett fiatalemberrel. Van ez a mostani produkció olyan érdekes, hogy az elkövetkező évtizedekben, ilyen hírességek híján is, bizton remélhetjük a sokezres megtekintést közelítő nézőszámot.

Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt érhető el.