Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

NÉZŐ, JÖJJ VELEM!

Twin Peaks 2017 (1-4. rész)
2017. máj. 28.
Laura Palmer megígérte, David Lynch leforgatta. És nem szállt fel a nosztalgiavonatra. Vannak ott már elegen. Ha így folytatódik a sorozat, az új Twin Peaksre legalább olyan sokáig fogunk emlékezni, mint a régire. KOVÁCS GELLÉRT KRITIKÁJA.

Már azt is érdemes nagyra értékelni, hogy nem hazudott senki. Igaz, nehéz is lett volna, elvégre hatalmas volt a titkolózás, de azért, jól tudjuk, meg lehetett volna oldani. David Lynch azt nyilatkozta, hogy a Tűz, jöjj velem! (1992) lesz a kulcs az egyelőre mindössze egyetlen évadosnak kommunikált visszatéréshez. Az a mozifilm, amely látványosan eltávolodott a tévésorozattól – a nyitójelenetben konkrétan szétvernek egy tévét. A mester akkor kicsit megsértődött a fogadtatásra, azóta többször is elmondta, hogy a második szezont mennyire utálja, pedig hát részint ő is felelős azért, hogy a Twin Peaks véget ért a tévében, hisz elment forgatni a Veszett a világot, s csak a munkálatok vége felé nézett vissza, de addigra meg már késő volt az ABC-nek, nem kértek több részt. A Tűz, jöjj velem!, mely egyszerre előzményfilm és látványos kigúnyolása a nézői elvárásoknak, csúfosan megbukott. Cannes-ban, a pénztáraknál, mindenhol. Lynch most mégis ezt a mozit emlegette, s okkal tette. Mert az új Twin Peaks, ha a bátorság felől közelítünk, tényleg sokkal inkább ide húz. Bent hagyja a szappanoperát a múltnak sötét erdejében, s egyelőre a hagyományos krimiszálakkal is szigorúan a saját, lenyűgözően őrült módján játszik, de nem trollkodik, s ez kérem, jelentős különbség. Nyitottságot, mi több, kiszolgáltatottságot követel – viszont cserébe lenyűgöz, ha hagyjuk. 

peaks1

Kyle MacLachlan meg azt mondta Jimmy Fallonnál a premier előtt, hogy olyat, ami most jön, amit az új Twin Peaks mutat, még nem láthattunk képernyőn. Sablonos pr-szövegnek tűnik, de nagyon igaz. Ő sem hazudott. Földrengéshez hasonlította a ránk váró 18 részt, s ebben is lehet valami – az első 4 epizódot mindenesetre tényleg megrázó, tökéletesen fantasztikus élmény volt átélni. Én körülbelül úgy éreztem magam közben, mint amikor először láttam David Lynch-filmet. És ez nagyon fontos dolog szerintem: hogy nem a Twin Peaks jutott eszembe. Hanem Lynch. Aki elérte most, hogy miatta legyen izgalmas a Twin Peaks, s ne fordítva.

És ez igazi meglepetés. Az is, hogy Lynch micsoda formában van 71 évesen. Utoljára több mint 10 éve forgatott filmet (az Inland Empire ráadásul nem is volt jó), most pedig úgy esik neki a nézőjének, mint aki emberöltő óta arra vár toporogva, hogy komolyan meghipnotizálhassa a népet, s bevigye a Fekete Barlangba, New York-ba, meg még rengeteg másik helyre, ahol a 2017-es Twin Peaks játszódik. Mert egyelőre úgy tűnik, hogy az új Twin Peaks divatos és igencsak kiárusított szóval élve valóban univerzumot épít: szürreálisat, gyomorforgatót és gyönyörűségeset. Zavarba ejtőt, játékosat és filozofikusat, s ez a világ bizony nem a Twin Peaks világa, hanem David Lynché, aki régi harcostársával, Mark Frosttal együtt azt mutatja meg elsősorban, hogy a modern sorozatok formavilágán is bőven van fogás, s ha jó helyen és kellő durvasággal kapjuk el ott, ahol kell, akkor tényleg földrengés lehet a vége a dolognak: tévétörténeti földrengés. 

A képek forrása: HBO
A képek forrása: HBO 

Hosszan tudnám sorolni, miért tűnik szélsőségesen zseniálisnak a folytatás. Hogy MacLachlan mennyire csodálatos színész. Ahogy MINDENT megcsinál, amit Lynch kér tőle. Hogy mi tűnik egyelőre a legnagyobb ötletnek, hogy milyen klassz, hogy alig van benne zene, Lynch mégis megtalálta a módját, hogyan tudja mégis belerakni a kedvenceit… De hiába telt már el majdnem egy hét a premier óta, nem visz rá a lélek, hogy bármit is eláruljak, hiszen most tényleg igaz az – s ebben sem hazudott Lynch előzetesen –, hogy az új Twin Peaks akkor üt a legnagyobbat, ha a befogadó keveset, szinte semmit se tud róla, mielőtt nekiülne.

Az előzményeket persze érdemes, sőt talán kötelező is hozzá ismerni. Illik tudni, ki az a Cooper ügynök, mi történt abban a városban 26 éve, mi ez a vörös függönyös hely, kik a karakterek, akik felbukkannak, s miért vicces az, hogy ennyi sztár kapott szerepet a visszatérő színészek mellett. Ezekkel azért is fontos tisztában lenni, mert a rácsodálkozás, csibészkedés a tempóval, a nyers horror és a groteszk humor, na meg a vegytiszta (rém)álomlogika akkor tudja kifejteni igazán a hatását, ha voltak elvárásaink a folytatással kapcsolatban. Mert így lehet aztán tátott szájjal elfogadni az új szabályokat.

Amikor ősz elején véget ér, részletesen is érdemes lesz kielemezni mindent. De addig hagyni kell, hogy azt csinálja velünk Lynch, amit akar. Ez a legszuperebb hír: hogy butaság lenne nem hagyni! És lehet, hogy később megbánom, de jelen pillanatban úgy érzem (s így érezte most Cannes közönsége is, akik könnyekig meghatották a rendezőt), hogy David Lynchnek nagyon nem kéne abbahagyni a filmezést. És talán (én sem hiszem el, hogy ezt írom) a Twin Peaks-et sem? 

A sorozat adatlapja a Magyar Film Adatbázisban itt található. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek