Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

KINN LENNI A VÍZBŐL

Ödön von Horváth: Hit, szeretet, remény / Örkény Stúdió
2017. máj. 3.
A szerző „kis haláltánc” megnevezéssel illette több mint nyolcvan éve íródott darabját. Kis haláltánchoz kis tánc vagy kis halál szükséges. De van-e kis halál? TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.

Az egyértelmű, konkrét történelmi időre be nem lőtt, bűnügyi színezetű, helyenként morbid história tere mindenesetre kis világ, ám az Örkény Színház parányi Stúdiója (az Asbóth utcában) Gelsi Zoltán sokfelé osztott fémes-műanyagos dobozdíszlete, valamint Gáspár Ildikó cikázó rendezői figuramozgatása révén nem látott, csak sejtett nagyobb dimenziókba nyílik. Valahonnan fentről mennydörgés, villámlás, belógó piros telefonkagyló üzen, sokan sokszor kémlelik az „eget”. A padozat csatornafedélre emlékeztető lapjai az alagsort, alvilágot hozzák játékba. Netán a poklot, a rácsozaton átszűrődő sárgás lángfénnyel. Maga a többszörösen tördelt, a terem oldal- és hátsó ajtói révén is kihasznált játékhelyszín, a „föld-szint” rejt egy görgő szalagot, melyen a jobbára pózokba merevedő szereplők néhánya olykor kivitorlázhat, vagy éppen a cselekmény kellős közepébe érkezhet. Még a nézők első sora és a dobogó közötti sikátorba is beférkőzik a brechti kikiáltókat idéző „műsorközlő” (a többszólamú előadás egyik stílusrétegének diszpécsere, a teherbíró Tóth Péter).

Patkós Márton, Kókai Tünde
Patkós Márton, Kókai Tünde

A színészek jobbára különféle kisembereket keltenek életre (majdnem mindenki többet). Ezek az úgy-ahogy elfogadható egzisztenciájú, jobb sorsra azonban nem érdemes páriák legfeljebb a hosszas tisztítótűzre lehetnek esélyesek a végső elszámolásnál. Agresszívek vagy tétovák, tanácstalanok és szemforgatók, züllők vagy alakoskodók, még jóságuk is álságos, hamiskodó. A rendezői pozicionálás, a részint a bábszerűséghez közelítő színészi megoldás, Gelsi redukált jelmezei jól elkülönítik, éles, futó jelenetekben „állítják ki” a szünet nélküli, nyolcvan perces montázs antihőseit. A férje baleseti haláláért alighanem joggal okolható méltóságos asszony megjátszott, örökségéhes bánatában hatalmas, átlátszatlan fekete bukósisakot húz a fejére – s előttünk a halál angyala, Bohoczky Sára m. v. által kőbe dermesztve. A szakállas Nagy Zsolt egy ízben harmadosztályú perdita, s hajának babrálásával, derekának egy riszálásával nőbb a nőnél, miközben percről percre férgesedik jelleme. A zenészek, Kákonyi Árpád és Katona Dávid m. v. a klasszikus beatből valamiért itt felejtett hosszú hajú ifjak (utóbbi tényleges játéklehetőséghez is jut). Ami 1930 táján fakadt, amit 2017-ben értelmezünk, azt ők az 1965–1970 körüli felezőidőbe pengetik, billentik.

Jellemrajzzal felérő karikaturisztikus ábrázolást Csákányi Eszter m. v. és Znamenák István nyújt, főkórboncnoki vérpettyes köpenyben, szögletes, hátul megkötött sipkában. Erős mimikával, korpulens mozdulatokkal, kemény hangnyomatékokkal, zenei tempóérzékkel, a minőségi színjátszás magabiztosságával dolgoznak (további szerepeikben is), a mindennapokkal gonoszkodón kibékületlen emberek félelmetes komikusságát abba a részvétlenségbe keverve, amely talán tájékozódna a jó, a jóság irányába – de már késő, minden fordítva sül el. Bizonyos mondatok után a közönséggel való összepillantások fölöslegesek. Nem elidegenítenek: feszélyeznek. 

Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu
Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu

Az Ödön von Horváth megírta külső kör (fordító: Balogh Virág Katalin, átigazító dramaturg: Ari Nagy Barbara, Bodor Panna e. h.) egy kallódó, vegetáló fiatal lány érdekében fog össze, vagy kerül vele valamiféle, alig tisztázott kapcsolatba. A leányzó, Elizabeth sem makulátlan. „Csúsztat, kamuzik, mert kétségbeesett” – vélte róla a próbafolyamat során megformálója, Kókai Tünde, aki környezetét faggató tekintettel, ügyeskedő-ügyetlen passzív önvédelemmel, mindig egy kicsit elkésett, sunda-bunda beismerésekkel játssza a fehérneműipar és -kereskedelem éhbérért robotoló kis rabszolgáját, de sajnos igazi érdeklődést nem kelt a főalak iránt, akire rokonszenvünket tartogathatnánk. Ugyanez a gond udvarlója, majd hűtlen elhagyója szerepében Patkós Mártonnal is: láttatja a szolgálatkész zöldfülű katonában a mindenkori parancsteljesítőt, láttatja a szerelmi ködevőt, aki mintha halott kedvese alteregójára talált volna rá – mindez azonban szerény élmény a nézőnek.

Természetesen maga a „kis haláltánc” is oka, hogy nem egy súlyos, jelentős mű emlékével távozunk. Magunk is morbidan: ha valaki egy színmű elején, anyagi szorultságában készpénzért eladná majdani holttestét, akkor a gondoltnál sokkal hamarabb végzi öngyilkos vízhalállal. Vagy mégsem? Vagy mégis? Poétikus az „ophéliás” zárókép. 

A leány életét nem mentették meg a saját életükkel is rosszul, vétkesen sáfárkodók. Olyan nagyon nem is akarták, önmagukkal voltak elfoglalva. Elizabeth szervei pedig nem adnak vissza az életnek egyetlen szervátültetésre várót sem.

Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek