A Shanghai Quartet koncertje / Budapesti Tavaszi Fesztivál 2017
2017.05.02.

Egy jelenség, amelyen a kritikus évtizedek óta töpreng, de még mindig nem leli rá a magyarázatot: Nyugat torkán megakad Kelet, Kelet viszont megeszi reggelire Nyugatot. CSENGERY KRISTÓF KRITIKÁJA.

A bevezetésben van némi túlzás, de azért a jelenség érzékeltetésére a táplálkozás témaköréből vett hasonlat igen jól alkalmas. Újra és újra rácsodálkozunk azokra a japán, kínai, dél-koreai muzsikusokra, akik megismerik és feltérképezik a nyugati komolyzene műfajait, megtanulnak hegedűn és csellón, zongorán és fuvolán játszani, megszólaltatják Bach és Mozart, Schubert és Brahms műveit – holott ez a világ nagyon távoli az ő hagyományaiktól, ma is élő, ősi zenekultúrájuk egészétől. Ugyanakkor ennek a folyamatnak a fordítottjára alig találunk példákat: a nyugati muzsikusok olykor belekóstolnak ugyan India, Japán, Kína vagy Vietnam tradicionális zenéjébe, mert az olyan „egzotikus” (mi, európaiak már csak ilyen „egzotikum-kedvelők” vagyunk) – de az idegen hagyomány elsajátítása és feldolgozása részükről korántsem olyan tömeges és korántsem olyan eredményes, mint a nyugati zenéé Kelet muzsikusai által. Miért?

Shanghai Quartet
Shanghai Quartet

Talán csak annyi a magyarázat, hogy ez az európai klasszikus zene nagy értéke? Az a felülmúlhatatlan kompatibilitás, amely olyan sokféle kultúrában nevelkedett ember számára teszi értékeit befogadhatóvá és feldolgozhatóvá? Vagy egyszerűen azzal kell magyaráznunk a jelenséget, hogy a globalizáció már lezajlott? (De akkor mivel magyarázható a már említett viszonossághiány?) Ne ámítsunk magunkat azzal, hogy megtaláltuk a rejtély kulcsát, inkább hagyjuk nyitva a kérdést, és örüljünk annak, hogy a Tavaszi Fesztivál vége felé, a Zeneakadémián ismét találkoztunk egy keleti együttessel, a Shanghai Quartettel, amely Nyugat zenéjét játssza, imponálóan. Persze Weigang Li, Yi-Wen Jiang (hegedű), Honggang Li (brácsa) és Nicholas Tzavaras (cselló) négyese esetében azért némi speciális magyarázat is akad a nyugati zene műfajainak, stílusainak, előadásmódjának tökéletes elsajátítására: a négy muzsikus életrajza. Négyük közül egyikük eleve amerikai és egyébként is „csak” tizenhét éve játszik az éppen kétszer annyi ideje, harmincnégy esztendeje alapított együttesben. A másik három, őshonos kínai muzsikus zenei neveltetésében azonban jelentős szerepet vállalt a Nyugat, jelesül Amerika különböző városai és az ott működő egyetemek, San Franciscótól a Northern Illinois Universityn át egészen a New York-i Juilliard School of Musicig. Jelenleg pedig a kvartett tagjai váltakozva tanítanak a Montclair State University (New Jersey), a Bard College Conservatory of Music (New York), a Sanghaji Konzervatórium és a Pekingi Központi Konzervatórium falai között (és ezzel még nem is soroltam fel mindent). Ingáznak tehát Nyugat és Kelet között, zenei neveltetésük azonban jelentős mértékben Nyugaton zajlott.

Az mindenesetre a budapesti koncert tapasztalataiból is kiviláglott, hogy a Shanghai Quartet nagyszerűen elsajátította az Európában gyökerező hagyományú vonósnégyes-kultúrát – a művek szellemét éppúgy, mint perfekt és tartalmas-közlékeny előadásmódját. Egy falu a világ, itt mindenki mindenkit ismer és ért, gondolhatta a hallgató, szembesülve az idiomatikus előadásmóddal, amely a koncert nyitószámát, Beethoven B-dúr vonósnégyesét (op. 18/6) jellemezte. Az élénk tempójú nyitótételben (Allegro con brio) mozgalmasság és energikus karakterizálás, erőteljes hangzásigény, tiszta, salakmentes játék és sok intenzív hangsúly jellemezte a közös muzsikálást. Leszűrt, bölcs mértéktartás áradt az Adagio ma non troppo megformálásából, játékos kedv és a ritmikai-metrikai ötletek erőteljes kiaknázása jellemezte a scherzo (Allegro) körvonalazását. Figyelemfelkeltőn jelentőségteljes volt a finálé élén a híres „La Malinconia” szakasz gesztusainak súlya, amelyhez az interpretáció az erős kontraszt hangsúlyozásával kapcsolta a gyors főrész (Allegretto quasi Allegro) életvidám-energikus megszólaltatását. Perfekt és magasrendű tolmácsolás volt tehát a Beethoven-bemutatkozás: formátumos és virtuóz előadás, amely mindenben illeszkedett a nyugati vonósnégyes-kultúra hagyományaihoz.

Ha a Beethoven-tolmácsolás a kiegyensúlyozottságot és a mértéktartást, a második részt kitöltő Schubert-mű, a d-moll vonósnégyes (D. 810 – A halál és a lányka) a romantikus hevületet képviselte: azt az indulatgazdagságot és szenvedélyt, amelyhez szervesen hozzátartozik a sötét tónus és a zene jellegzetes „ádáz” karakterének nyomatékosítása. Schubert a kvartett alapját képező dal (Der Tod und das Mädchen, D. 531) és a vonósnégyes viszonyát a dialektika szellemében alakította ki: a dal a Halál emelkedett békéjét és szentségét képviseli, ebben a műben nem a romantika által a középkortól örökölt retteneté a hangsúly, hanem a megváltásé („Halál testvér” – köszöntötte közeledő agóniáját a feljegyzések szerint a haldokló Assisi Szent Ferenc). Ezzel szemben azonban a kvartett négy tétele közül három nem annyira a Halál (der Tod), mint inkább a meghalás (das Sterben) viaskodó folyamatával, a tusával foglalkozik: ez fejeződik ki a küzdelmes karakterekben, a tempóban, a hangsúlyokban, a hangzás nekikeseredett erejében és sűrűségében. A Shanghai Quartet remekül érzékeltette ezt a kettősséget, a dalra épülő variációs lassú tétel (Andante con moto) szakrális-sztoikus „sötét békéjét” a saroktételek és a scherzo iramába és küzdelmébe ékelve. Érdekes módon a muzsikusok éppen a lassú tételben kezdtek el kissé disztonálni, s ez a jelenség azután a scherzóban és a fináléban is vissza-visszatért, nyilván a nagy hangerővel összefüggésben olykor érvényesülő préselés miatt – de ennyi szépséghiba a legnagyobb kvartett-társaságok játékába is belefér, főként, ha a koncepció ilyen ihletett, és főként harmincnégy évi működés után.

Ha valaki netán előzetesen attól szorongott, milyen lesz Beethoven és Schubert által közrefogva néhány kínai népdal vonósnégyesen, azt alighanem a koncert legkellemesebb csalódása érhette. A második hegedűs, Yi-Wen Jiang professzionista színvonalú arrangement-jai vérbeli népdalfeldolgozások, a bartóki „foglalatba helyezés” tapintatos esztétikájának szellemében: igényesen kidolgozott kíséret leleményesen kialakított, de nem túlhangsúlyozott belső szólamokkal, amelyek engedik felfényleni a folklórmatériát, nem kerekedve a népdal fölébe. Az autenticitást illetően ezúttal aligha támadhattak kételyeink, a változatos karaktervilágú, elbájolóan szép dalok pedig nemcsak a távoli Kína varázsát idézték fel, de hirtelen egy tágasabb kaput is nyitottak a sok évszázadba visszavezető múltra. 

Helyszín:  Zeneakadémia nagyterme
Időpont:  2017. április 22.