Ezek az angyalok esendőek vagy kegyetlenek, előfordul, hogy kisdedek, játékangyalok, ahogy a Csokonai-portrén találkozunk a költő ölében tartott angyalkával. A tárlaton kiállított képek angyalai közül egyértelműen a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában lévő Szárnyas farkas (1958) a legnyersebb, legélesebb, és éppen ez fogadja a kiállításra betérőt, szemben áll az ajtóval. A farkas valójában egy ember, arca az afrikai maszkok fába vésett vonásait idézi, amelyekhez Picasso is gyakran nyúlt vissza. A primitív népek ábrázolási technikájára jellemző háromszög orr, a közel ülő, sötét foltszemek máskor is előfordulnak Kondornál.

Az angyal Kondornál, mint mi magunk, sokféle. Lehet girbe-gurba vonalakból, egymásba montírozott képből születő nagy angyalpaca: Az angyal megjelenik Lóthnak (1972). Ez az angyal hatalmas ugyan, de az ószövetségi történet komolyságának ellenére kapkodó, összekuszálódott, nem élesen kivehető szereplő ezúttal. Ugyanitt, a Lót házán – a ház maga Bálint Endre képeiről ismert mesés épületekkel rokon -, egy kondorosan görbe, napjainkat megidéző kék antenna áll. A korok összeérnek, szinkronicitás van, ahogy többször is megesik az alkotónál. Mi is ott vagyunk, ha szerencsések vagyunk, Lótként: ez a mi házunk, ez a mi angyalpacánk, a mi Szodománk. 

Máskor romantikus a megközelítés, nőként és férfiként Ádám és Éva lesz belőlük (Angyalpár, 1967), vagy zászlókat fegyverként egymásnak feszítve, két harcra készülő kiskakas, aki háborúsdit játszik (Angyal zászlóval, 1961). A forradalom angyala (1959) Mihály arkangyalt idézi, de kard helyett egy csecsemőt tart a kezében. A jövőt. Néhol virágot (Őrangyal, 1957).

Kondor Béla sokoldalú alkotó volt. Vizuális művészete mellett verseit nyilvántartja a hazai irodalmi kánon, bár nehéz volt az út odáig, a korabeli visszaemlékezések alapján tudjuk, hogy a köréhez tartozó Pilinszky sem vette túl komolyan. Ahogy Erdély Miklós, a közeli barát, az avantgárd művész fogalmaz, sok volt ez „az egycsatornás kultúrrendszerhez” szocializálódott hazai közönségnek. Pedig Kondor versei tényleg jók. Nagy László lehetett a néhányak egyike, aki őszintén hitt benne és valóban segíteni próbált neki. A zenei vonalat illetően a helyzet az, hogy előadóművészetét és zenei improvizatív kompozícióit még nem tárta fel kellőképpen a szakma. 

Kondor Béla olyan alkat volt, aki a teljességet célozta meg. Sajátos ‘Gesamtkunstmensch’. Mindent tökéletesre képezni: rajzolni, festeni, karcolni, komponálni, írni. 

Bravúros technikájú alkotó, aki Barcsaytól tanult anatómiát. Szorosan összefügg az ötvenes évek magyar valóságával, hogy dühből, pimaszságból, tehát protestálásképpen porolta le és kiáltotta ki mestereivé a nagy klasszikusokat: Rembrandt, Dürer, Hieronymus Bosch és Leonardo da Vinci lesz az alfája. Zseniális húzása megdermesztette a kortárs közönséget és tanárait, akik nem is tudtak vele hirtelenjében mit kezdeni. Egy akkorra már teljesen meghaladott utat választ, Erdély megfogalmazása szerint: "az irányt egyszerűen meghosszabbította visszafelé". Kitalálta magának a szocialista realizmus helyett a tiszta forrást.

A megtekinthető képek közül az egyik legnépszerűbb kép, a Darázskirály míves cizelláltsága, vagy a rézkarcsorozatok fáradhatatlan hévvel papírra hívott történetei bravúros technikai tudásról árulkodnak. Kondor hitt a munkában, rengeteget gyakorolt mindhárom művészeti ágban.

A képeknek a megmunkáltság néha kevésbé tesz jót, az 1965-ös Liberius olajkép tompává, életlenné sikeredett, hiányzik belőle az akció, a kurázsi. Inkább díszlet, kiakasztandó ikon egy jónevű papneveldében. A díszletjelleg, a teatralitás a Pléh-Krisztuson (1964) is szembetűnő, de ebben a festményben benne van a kondori őserő, bravúros a színek, a kompozíció és a görcsös vonalak együttese.

A tárlaton látható monotípiák némelyike láttán Hantai Simon művészetére asszociálhatunk (Halál angyala-Antal szentekkel, 1959), és Vajda Lajossal is érezni itt-ott rokonságot (Két kerub, 1972, Az angyal megjelenik Lóthnak, 1972). A színvilág és a kompozíció miatt Csontváry neve is felmerülhet (A szentek bevonulása a városba, 1972). A középkor festészete, az ikonok, a pravoszláv freskók szintén inspirálták Kondort világának kialakításában, a bőkezűen alkalmazott aranypor is erre utal, de persze esztétikai szempontok és a szentek seregletének kellékeként is lényeges lehetett ez a színhasználat. 

Valójában nagyon egyedi, különutas alkotó, akit még mindig nem ismerünk eléggé. A finom, naiv, döcögő vonalak adják Kondor művészetének lelkét, a sokat emlegetett drótozott rajzstílusa.

A narráció könnyedén működik nála: Kondor jó mesélő. Az átadást, befogadhatóságot segíti a sok kis képi részlet vagy szövegrész (a rézkarcoknál főleg), így sok részegységből áll össze a sajátos világ. A közérthetőséghez gyakran a magyarázó címek is hozzájárulnak (Szent Margit legendája, A végítélet harsonája, Az angyal megjelenik Lóthnak, Férfi konstrukcióval, Bukás – Szent Antal megkísértése, stb.) 

Kondornál a bomba is lehet csodaszép: a kiállított képek között az egyik legkülönösebb és legszebb a Bombázás (1964). Halálosztás nem lehet esztétikusabb. Immár a bombázó veszi át az angyal szerepét, a hatalom karját ezek a kiszórt aranybombák testesítik meg.

A kiállított képek jelentős hányada magántulajdonban van, ezért is érdemes megnézni őket. Az 1970-es Férfi csókával olajkép 2 évvel ezelőtt a Kieselbach Galéria "Őszintén szólva". Válságban született gyűjtemény című tárlat részét képezte. Ez a kép a kilétét eddig fel nem fedő ifjú műgyűjtő kollekciójához tartozik – Bálint Endre, Vajda Lajos és Anna Margit társaságában -, minden jel szerint remek helyen. Jó viszontlátni a kondori viszonylatban ritkább lilát, a tompa pasztellvilágot. 

Akinek a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumba télen nem sikerült eljutnia (ott februárban zárt Kondor Béla Jelet hagyni című gyűjteményes kiállítása), most indulhat a fővárosi Várkert Bazár Testőrpalotájába, hiszen az alföldi városban kiállított munkák jelentős része visszatért Budapestre. És ha már ott van, vigyen magával egy külföldit is, mert a kísérőszövegek angolul is ott vannak. A kísérőszövegek amúgy célratörők, jól megírtak; igaz, nincs túl sok belőlük, de ez nem is baj. A tárlat tematikusan épült és tárgyakat is felsorakoztat. Ezekből szívesen nézegettem volna többet: fotóból, kerámiából, kondori konstrukcióból is. A hiány oka lehet, hogy prózai: elképzelhető, hogy ezekhez nehéz hozzáférni, legalábbis az ismert tény a közelmúltból erre enged következtetni – a művész első feleségének, a szobrász Kaufmann Ágotának kanári-szigeteki lakásán található Kondor-relikviák, munkák szétszóródtak az asszony halála után –, és csak remélni lehet, hogy felbukkannak egyszer… Ráadásul 15 év kevés is, borzasztóan kevés, és neki csak ennyi alkotói év adatott. 

A kiállítás megtekinthető 2017. július 2-ig.