A Kör
2017.04.28.

Csúnya, csúnya, rossz közösségi oldalak – üzeni ez a lendületes, ám nem kicsit butácska történet, amely az ifjúságot hivatott megijeszteni, s amelyben Tom Hanks a színpadon teázik, Emma Watson pedig hősiesen küzd a színészmesterséggel. KOVÁCS GELLÉRT KRITIKÁJA.

Emma Watson neve itt Mae, s nagyon szeretne egy másik munkát, ezt pedig onnan is megtudjuk hamar, hogy hangosan rikoltozni kezd az autójában, amikor barátnője közli vele a jó hírt, hogy bemehet egy menő és titokzatos céghez interjúra. 

Emma egyébként is ilyen sztár: neki aztán mindig minden az arcára van írva. Mostani figuráját is így fogja meg, mondhatni, mindkét kacsójával markolássza kétségbeesetten. Ha Emma mérges, ráncolja a homlokát, ha szomorú, lefelé kanyarítja ajkait, ha örül, szélesen és hosszan, akár huszonöt lépésen keresztül is mosolyog.

Ő ilyen, sose volt ennél tehetségesebb, Hermioneként, s legutóbb Disney-hercegnőként sem. Aligha változik ez a közeljövőben, így kell őt szeretni, vagy nem szeretni, esetleg elviselni. Karakterének egyébként azért is kell a jó meló, mert édesapja (a drága Bill Paxton utolsó filmszerepében) súlyos beteg, a gyógyszer pedig sokba kerül (40 ezer dollár, ki is mondják nekünk, mert itt mindent kimondanak.)

Szóval, nagy az öröm: a Kör nevezetű közösségi oldalas multihoz nehéz ám bekerülni, de ha bent vagy, akkor már családtag vagy. Nem csak szép számítógéped lesz, de külön szobád is, meg lenyelsz valamit, ami aztán a karórádnak küldi az infókat az egészségi állapotodról. Tehát egy irigyelt, szép nagy, indokolatlanul lelkes család tagja leszel, ahol mindenki tud mindenkiről mindent – de ez nem is csoda, mert a fővezér víziója szerint az lenne a klassz, ha a nagyvilág minden egyes utcasarkán és szobájában apró kamerák figyelnék a népeket, sőt igazából az lenne az igazán üdvözítő, ha a Körön keresztül intéznénk a befizetéseinket, a választásokat, mindent. A lényeg az átláthatóság, vagy mi a csuda. 

Jelenet a filmből
Jelenet a filmből

Tom Hanks persze Tom Hanks, őt akkor is jó nézni, ha Steve Jobsba oltott álszelíd Pinochetként teázgat, és a filter áztatása közben prezizik cégének népe előtt, s úgy magyarázza anekdotázgatva, hogy kit is kéne lecsekkolni, s ez miért lenne jó mindenkinek. Mi már persze ekkor, az első ilyen felvetésnél felszólnánk a színpadra, hogy jó-jó, főnök, de ez inkább neked lenne jó, nem? – de ez a film nem az a film, amelyik csak úgy elkapkodja az ilyen dolgokat. Hagyni kell a fináléra is valamit. Addig meg nézhetjük Mae-t, ahogy meglehetősen kiszámíthatatlanul (értsd: logikátlanul) váltakozik a lelkiállapota: először megijed a körülményektől, majd lelkes dolgozóvá válik, aztán kicsit megint visszahőköl – de csak azért, hogy a végső (?) nagy ráébredésig még nagyobb hülyét csináljon magából. Addig persze találkozik még egy kedves fiúval is, aki elvileg kulcsfigura lenne (ő John Boyega, a Star Wars-kölyök), de ahhoz túlságosan jelentéktelen. Valamint azzal is meg kell küzdenie a lánynak, hogy vannak számára fontos emberek, akik vele ellentétben már a legelején meglátják, hogy ez a high-tech szektasztori nem több egy korszerű elektronikus popzenére megkomponált Orwell-megamixnél – bár annak kétségtelenül szórakoztató.

Csak arra tudnék rájönni, hogy a befejezés egyébként mit is akar jelenteni. Most akkor ki győzött? Szívesen fogadom az ötleteket.

A film adatlapja a Magyar Film Adatbázisban itt található.

Címkék: Mozipremierek 2017